DR. FODOR GÁBOR (SZDSZ): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Köszönöm a figyelmet. Hadd kezdjem azzal, hogy 52 évvel ezelőtt egy egész világ figyelt Magyarországra, az egész világ Magyarországról beszélt, aggódva figyelték szabadságharcunkat, amelyet aztán eltiportak az orosz tankok. Eltiportak, és kezdetét vette egy olyan időszak, egy olyan korszak, amelyet arról a személyről neveztek el, aki elárulta a Nagy Imre-kormányt, és orosz segítséggel, a megszállók segítségével kormányt alakított. A Kádár-korszaknak máig ható hatásai, nyomai vannak a magyar társadalmon.

(12.40)

Máig hat nagyon sok önbecsapás, a hiány azzal, hogy őszintén szembenézzünk a múltunkkal. Máig hat az, hogy tegyünk félre erkölcsi kérdéseket, és helyette az egyéni boldogulással foglalkozzunk. Máig hat a szolidaritás hiánya, amely bizony ebből a korszakból táplálkozik. És máig hat az az illúzió is, hogy majd az állam, a rosszul működő állam nagyon sok mindent megold helyettünk, anélkül, hogy nekünk, az egyes egyénnek felelősséget kellene vállalnia.

Nos, tisztelt képviselőtársaim, a világ ma is beszél rólunk, igaz, nem úgy és nem annyit, mint annak idején, 52 évvel ezelőtt. Igaz, akkor megszállás alatt tartottak minket, ma pedig csak saját magunknak vagyunk felelősek a döntéseinknél - ezt Karsai József képviselő úrnak is a figyelmébe ajánlom. Ma, ha bíráljuk önmagunkat és a helyzetet, azzal is nézzünk szembe, hogy közös felelősségünk az, ahova jutottunk.

Herényi Károly képviselő úr beszélt arról, hogy az elmúlt 18 évben mit tettünk jól és rosszul. Azért válasszuk ketté a rendszerváltás utáni időszakot! Bizony a rendszerváltás idején tudtunk együttműködni; tudtunk együttműködni, mert volt rá példa, hogy az ellenzék legnagyobb pártja, nevezetesen: a Szabad Demokraták Szövetsége alapvető kérdésekhez adott kétharmados támogatást, volt rá példa, hogy tudtunk melléállni fontos döntéseknek. És bizony volt arra példa, hogy egy kormány, a szocialista-liberális koalíció az ország érdekében fontos gazdasági döntéseket, nehéz, kemény döntéseket hozott meg - ez volt a Bokros-csomag -, és az akkor megalapozott gazdaságpolitikát a következő kormány, a Fidesz-kormány, az Orbán-kormány az első éveiben folytatni tudta. Tehát volt példa az együttműködésre. Ma nem ezt látjuk, tisztelt képviselőtársaim, és amikor együttműködést sürgetünk a parlamentben, szembe kell nézni azzal, hogy ez csak akkor tud tartalmas lenni, ha nem üres szólamokról beszélünk, hanem érdemi kérdésekben kérjük a másik fél támogatását.

Miben kell együttműködnünk? Mi az, amiben előre kell lépnünk az elkövetkezendő időben? Többek között itt van a Nemzetközi Valutaalappal folytatott tárgyalások kérdése. Nos, tisztelt képviselőtársaim - és ezt Kósa Lajos képviselő úrnak is mondom -, mi a Szabad Demokraták Szövetsége nevében egyetértünk azzal, hogy a Valutaalap fontos segítséget tud ma nyújtani Magyarországnak, és érdekünk az, hogy ezt kihasználjuk, mert ez az ország érdeke. Emiatt tudjuk megmenteni többek között nagyon sok embernek a hitelét, nagyon sok embernek az állását, és ezért tudunk sokakat megmenteni a forint leértékelődésének súlyos következményeitől. De nem értünk azzal egyet, hogy ezek a tárgyalások úgy folynak, hogy nem kapunk róla kellő mélységben tájékoztatást. A legutóbbi tájékoztatás is, amit a miniszterelnök úr hívott össze (Folyamatos zaj. - Az elnök csenget.), egy sajtóesemény volt, nem pedig érdemi konzultáció. Először is azt kérjük tehát, hogy érdemi tájékoztatás, érdemi konzultáció legyen a Valutaalappal folytatott tárgyalásokról és a feltételekről, mert ez az ország érdeke, akkor is, hangsúlyoznám, ha mi ezt támogatjuk, és azt gondoljuk, hogy Magyarország jól jár a megállapodással. De a költségvetési bizottságban például részletes tájékoztatást kell adni.

Másfelől a reformok kérdéséről az SZDSZ nem hajlandó lemondani. Miközben tudomásul kell vennünk azt, hogy igen, szükséges a kiadások csökkentése, és ez nehéz lépéseket jelent, nincs értelme ezeknek a lépéseknek, ha nem állítjuk oda mellé a reformokat, ha nem beszélünk egyúttal az adóreformról, ha nem beszélünk egyúttal az önkormányzati rendszer reformjáról, ha nem beszélünk a pazarló államról. Ezeket a kérdéseket mind-mind oda kell tenni az asztalra. Ezért kezdeményeztünk ötpárti egyeztetést érdemben a reformoknak a folytatásáról.

Amiről még beszélnünk kell, az az euró bevezetése. Javasoltuk egyúttal, hogy itt is az öt parlamenti párt üljön össze, és közösen vitassuk meg azt, hogy hogyan tudjuk az eurót minél hamarabb bevezetni Magyarországon. Mert bizony Magyarország bajai jóval kevesebbek lennének, jóval kisebbek lennének, ha már ott lennénk az euró előszobájában.

Ezekről kell, miniszterelnök úr és tisztelt kormány, érdemi egyeztetéseket folytatni az ellenzék bevonásával (Az elnök csenget.) és a nyilvánosság bevonásával, mert ez ma Magyarország érdeke.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az SZDSZ soraiban. - Szórványos taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu