GÖNDÖR ISTVÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselőtársaim! Sokan vagyunk, akik hiszünk és bízunk abban, hogy a nemzetközi pénzügyi válság első lépésén határozott intézkedésekkel túl vagyunk, megállítottuk.
Hallgatva Semjén és Navracsics képviselő urakat, én félek attól, hogy néhány hét elteltével már olyan színezete lesz a dolognak, mintha Magyarország idézte volna elő ezt a válságot. Navracsics úrnál még csak elnézem, mert azt tudom, hogy nem ült itt abban az időszakban, amikor a Fidesz kormányozott. Azért hadd emlékeztessem mind a kettőjüket: akkor az infláció 9,7 volt - négy év átlaga -; 2002-2008 között 5,4. Ami jelen esetben nagyon érdekes, hogy a külkereskedelmi mérleg hiánya akkor több mint 3 milliárd euró, ami jelenleg 1,8 milliárd euró.
A sort lehetne folytatni a termelékenységgel, ami akkor 3,1 volt, most 3,7 százalék. (Dr. Semjén Zsolt: És a növekedés?) A foglalkoztatottak száma, mivel mindig nagyon sokat beszéltünk munkanélküliségről, akkor 3,8 millió volt, ma meghaladja a 3,9 millió főt. Nem folytatnám a sort. Szóval az, amit önök művelnek, tisztelt ellenzéki frakcióvezető urak, az nem más, mint egy nagyon rövid távú, haszonleső filozófia és magatartásforma. Ehhez még hadd tegyem hozzá... Szóval, ilyen csúsztatás, amit Semjén úr tett, hogy Európában ez nem látszik. Akkor úgy látszik, ön nem olvas, nem lát sem híreket, sem mást. Az európai államok több száz millió... (Közbeszólás az MSZP soraiból: Milliárd!) milliárd euróval mentik a bankjaikat, és a nagy konszernek bezárása, kapacitáscsökkentése, ugye, az nem miattunk van. Legalább ebben az egyben talán próbáljunk meg egyetérteni!
Egy másik dolog: mind a ketten ott ültek a nemzeti csúcson. Ugye, hallották önök is, hogy Bod Péter Ákos, aki baloldalinak nem nevezhető jegybankelnök volt, azt mondta, hogy nem lehet finanszírozni a szociális jólétet hitelből? Tehát most azzal, hogy túl vagyunk ennek a pénzügyi válságnak az első szakaszán, mélységesen egyetértek a frakciónk nevében miniszterelnök úrral, hogy igenis a gazdasággal, a gazdasági válság veszélyeinek elhárításával kell most foglalkoznunk, és erről kellene hogy beszéljünk együtt, mindannyian, mert a felelősségünk egész biztos, hogy közös abban, hogy a kivezető útban megállapodjunk.
Föltehetném azt a kérdést is, hogy vajon végzett-e már Navracsics úr önvizsgálatot a tekintetben, hogy azzal, hogy az önkormányzati reformhoz és más kétharmados törvényekhez a minimális támogatást sem adták meg, mennyiben járultak hozzá, hogy az az államháztartási hiány, amivel ma jelenleg küszködünk, így alakult ki. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps az MSZP soraiban.) Hány javaslatot tettünk, és önök ezeket rendre megkontrázták. Vagy az a felelőtlen megoldás, ami most az alkotmánynál van, hogy 200 fős legyen az Országgyűlés, de nincs választójogi törvény. Tehát ez nem más, mint az utca emberének a becsapása egy álnok hazugsággal. (Közbeszólás az MSZP soraiból: Így van! - Taps az MSZP soraiban.) Szó sincs arról, hogy önök valós megoldást keresnének.
Ezzel szemben mi azt gondoljuk és azt javasoljuk, hogy ebben az időszakban igenis segítenünk kell azokat a kis- és középvállalkozásokat, amelyek a foglalkoztatásban jelentős szerepet játszanak, és az elmúlt időszakban és jelenleg is nagyon komoly likviditási gonddal küzdenek. Azokon a kis- és középvállalkozásokon, amelyeknek a jövő héten, mondjuk, az esedékes adókötelezettségüket be kell fizetni, és dönteniük kell, hogy az állammal szembeni kötelezettségüknek tesznek eleget, vagy elküldik a munkavállalóikat, mert nem tudnak bért fizetni, rajtuk segíteni kell.
Ehhez kellenek olyan programok, amelyek több oldalról biztosítják számukra a túlélés lehetőségét, a munkahelyek megtartásának lehetőségét. Ehhez egyik oldalon kell hogy forrást biztosítsunk, ami azt jelenti, hogy az Új Magyarország fejlesztési programban forrásokat kell átcsoportosítani ebbe az irányba. A gazdaságfejlesztési támogatásokat szintén ebbe az irányba kell hogy mozgassuk. Olyan hitelprogram kell hogy rendelkezésre álljon, amit ezek a vállalkozások igénybe tudnak venni, kedvező kamatfeltételekkel és kedvező törlesztési időtartammal.
Természetes, hogy amikor forrásokról beszélünk, beszélni kell a pályázati feltételek enyhítéséről, és kell hogy beszéljünk a piacbővítésről. Kóka János elmondta, hogy kicsi és sérülékeny a gazdaságunk. Ez nem tegnap lett ilyen, ez Magyarország gazdaságára mindig jellemző volt.
Amikor beszéltem az export-import ügyekről, tisztelt Navracsics frakcióvezető úr, Járai Zsigmond, volt pénzügyminiszter ismerte el a saját kormányának azt a hibáját, hogy a belső fogyasztás ösztönzésével akartak gazdasági növekedést elérni. Képviselő úr, az is benne van ebben a kialakult helyzetben. Tehát amikor megpróbálnak egymásra mutogatni, akkor ezeket nem lenne szabad elfelejteni.
A piacbővítésnél kell hogy segítsünk abban, hogy új exportpiacokat nyitunk meg - és ebben nyilván a kormánynak, a kormányzati diplomáciának rendkívül nagy offenzívájára van szükség -, kell hogy segítsük azokat a vállalkozásokat, akik exportra termelnek - mindegy, hogy milyen kicsik -, és beszállítói programokat kell részükre kínálni, hogy áthidalják azt, hogy az egyik oldalon van egy piacszűkülés, és segítenünk kell, nem új dolog, korábban is beszéltünk róla, de fel kell gyorsítani a befektetőbarát önkormányzatok támogatását és a beruházási kereslet élénkítését. Képviselő urak, hölgyek, a megoldás felelőssége az, ami közös ebben a kialakuló gazdasági válságban.
Talán van még annyi időm, szeretném megerősíteni a miniszterelnök urat abban, hogy a frakciónk egyetért azzal, hogy a szlovákiai események kapcsán kialakult helyzet szerint egy felelős kormány megvéd, és mindent megtesz annak érdekében, hogy ne a szélsőségek alakíthassák a két ország egymáshoz való viszonyát.
Köszönöm szépen a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban. - Szórványos taps az SZDSZ soraiban.)
(12.00)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés