GRÁF JÓZSEF földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter: Hozzászólásának ezzel a részével teljes egészében egyetértek, képviselő úr. A Magyar Fejlesztési Bankról szóló törvény változtatásán dolgozunk, hogy ne csak áttételesen, kereskedelmi bankokon keresztül tudjanak mezőgazdasági cégeket finanszírozni vagy kritikus esetben a felvásárlást finanszírozni. Így jártunk a kukoricára szánt, felvásárlásra szánt mintegy 15 milliárdos hitelünkkel is, amit a Fejlesztési Bank biztosított, de a kereskedelmi bankok a kialakult helyzetben egyszerűen nem voltak hajlandók igénybe venni és a bonyolításban részt venni. Ezért ezeket a törvényi módosításokat megpróbáljuk végrehajtani.
(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)
Idetartozik az is, hogy a nagy felvásárló cégekkel, a nagy bevásárlóközpontokkal a legutolsó finisében vagyunk a tárgyalásoknak, amivel az erőfölénnyel való visszaélést vagy a beszállítókkal szembeni visszaélést szeretnénk megszüntetni. Tehát dolgozunk ezeken a törvényi megoldásokon. Nem túl egyszerűek, hiszen nagyon komoly érdekek sérülnek mind a két oldalon. De azt gondolom, hogy majd a parlament és az önök segítségével, amikor idehozzuk ezeket a törvényeket, meg fogunk tudni birkózni vele.
Köszönöm az észrevételeit. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés