RÉVÉSZ MÁRIUSZ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Asszony! Mi családilag támogatunk egy rászoruló családot, ahol három gyermek van, anyagilag és más módon is igyekszünk segíteni. És amikor beleütköztünk ebbe a problémába, akkor próbáltunk együttműködni a kőbányai családsegítővel. A kőbányai családsegítővel arra az álláspontra jutottunk, hogy igazán ennek a családnak egy módon lehetne segíteni, ha meg tudnánk oldani azt, hogy hetes ellátásba, hetes gondozásba kerüljenek a gyerekek.
A kőbányai családsegítőben elmondták, hogy gyakorlatilag ez az ellátás megszűnt. Tájékoztatásuk szerint Budapesten 2007 szeptemberében bezárt az utolsó ilyen intézmény. Törvényileg valóban lenne rá lehetőség, de mivel normatíva, finanszírozás nincs rá, az összes önkormányzat felszámolta. Részletesen elmondták, hogy mekkora szükség lenne rá, mert gondoljon bele, miniszter asszony, csak Kőbányán 50 ilyen eset fordult elő az elmúlt két évben, tehát országos szinten több százra tehető ezen igények száma, valószínűleg a több ezret is elérheti.
Az a probléma, hogy ezen gyerekek számára nincs megoldás, nincs hetes ellátás. Vagy állami gondozásba kerülnek, vagy pedig otthon maradnak, kimaradnak az iskolából, és társadalmi szinten sokkal többe kerül ezeknek a gyerekeknek az ellátása. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Ezért, miniszter asszony, ezt a választ biztatónak érzem, de ugyanakkor mégsem tudom elfogadni, hiszen nem érzem azt, hogy hogyan tudnánk előrelépni. (Zaj, közbeszólások az MSZP soraiban. - Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés