BÓKAY ENDRE (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Azért jöttem vissza a kétperces hozzászólásba, mert így azért tudok válaszolni Szászfalvi László képviselőtársam felvetésére.

Félreértett, képviselőtársam. Nem azt mondtam, hogy meg kell szüntetni az önkormányzatokat, hanem azt mondtam, hogy szerintem elég logikus, ha a számokat összevetjük, hogy Magyarországon ma 3200 önkormányzat van, valószínűleg nem jó, ha ennyi működik, mert rettenetesen pénzfaló rendszerről beszélünk ebben a pillanatban.

Az eredeti felszólalásomhoz szeretnék visszatérni. Önök két dolgot feszegettek. Feszegették a 2002. évet, mondván, akkor mi mindent vállalt be a Szocialista Párt, az MSZP-SZDSZ-koalíció. Igen, tudjuk nagyon jól, valahol ott tört meg a lendület 2000-től kezdődően, tehát ebben önök is ugyanúgy felelősek. Volt egyszer egy lakástámogatási rendszer.

Ez a lakástámogatási rendszer nem ténylegesen azt a célt szolgálta, szolgálta azt is, hogy az emberek lakást vásároljanak, és a megélhetésük színvonalát ilyen módon javítsák, de nagyon sok esetben befektetési céllal vásárolták a rendkívül kedvezményes kamattal. Ennek a terheit 2002-ben is vittük, viseltük jó néhány éven keresztül, és ennek a terheit ma is érezzük.

A másik volt a 13. havi nyugdíj, amit bevezettünk, illetve az 50 százalékos közalkalmazotti béremelés. Önök is megszavazták, tehát részesei voltak ennek a döntésnek, bizony, nem tiltakoztak ellene.

Végezetül említhetjük ilyen negyedik nagyobb kiadási tételnek az autópályákat. Szükség van az autópályákra? Igen, szükség van. Kétségkívül az ország ebben az időszakban többet költött, mint amennyit ténylegesen megteremtett vagy előhozott.

Jött a 2006. év. Önöknek igazuk van, a 2006. évben a hiány oly mértékűvé nőtt, hogy azonnali radikális intézkedéseket kellett bevezetni.

(17.50)

Ebben az esetben a kormánykoalíciós pártok két dolgot határoztak el: az egyik a hiánycsökkentés volt, a második a reform. Amiben igazából hibáztunk a kommunikáció esetében, hogy a kettőnek a kommunikációja összecsúszott, és nem látszott teljesen külön tisztán. De azért a fideszes kampányra is emlékeztetem önöket, hogy 2006-ban bizony nem mi ígértünk 14. havi nyugdíjat. Tehát hogyha önök a 2002-es gondolkodásukat úgymond utólag visszavetítve rossznak tartják, akkor a 2006-os kampányban ilyen ígéreteket tenni szerintem nem túl pozitív dolog - nem akarok más szót használni.

A hiánycsökkentés mellett ekkor a szabad demokrata-szocialista koalíció strukturális reformokat is megpróbált elindítani, és ezt csak részben tudta megtenni. A hiány ilyen mértékű stabilizációjának, tehát hogy nem sikerült nagyobb mértékben csökkenteni, oka az, hogy önök ezeket a reformokat nem támogatták. Ez volt az oktatási reform, az egészségügyi reform, a nyugdíjreform, bár jó néhány lépést be tudtunk vezetni ezekben, és a már említett önkormányzati reform. Itt szerettük volna átalakítani úgy a rendszert, hogy kistérségi, regionális és országos szinten, tehát ezeknek a munkamegosztása, átalakítása. Éppen ma olvastam az Alkotmánybíróság határozatát is, hogy például a közigazgatási hivatalok visszaállítása kötelező érvényű ránk nézve.

Ebben az esetben lehetett volna olyan megtakarításokat a közigazgatásban, az önkormányzati rendszerben, tartós megtakarításokat, tehát strukturálisat, nem alkalmi, egyszeri pénzelvonással történő költségvetési kiegyensúlyozást létrehozni, ami az országot egy új pályára állíthatta volna. Ma se tudom, hogy miért akadályozták meg ezt, hiszen ha itt sikerült volna kialakítani egy konszenzust a parlamenten belül, ma biztos, hogy sokkal kevesebb gonddal bírnánk ebben az esetben.

A kistérségi rendszerek átalakítása, ami az oktatás és bizonyos szolgáltatások keretében megtörtént, az is csak úgy sikerült, hogy a kormányzat olyan pluszforrásokat biztosított a kistérségek számára, amivel maga a kistérség célszerűnek látta az együttműködés kialakítását, célszerűnek látta, és ma az én véleményem legalábbis az, hogy sok esetben úgy véli, hogy meg is érte ezeket megcsinálni.

Rátérve a mai költségvetésre, ami itt van előttünk, tulajdonképpen engem az indított el a gondolkodásban, hogy a kulturális bizottságban egyik általam tisztelt fideszes képviselőtársunk említette azt, hogy kell-e ma költségvetést egyáltalán írnunk, lehet-e költségvetést írnunk. Igazából nemigen tudom, hogy melyikre akart kilyukadni, de ezt vetette föl, hiszen oly bizonytalanok a mai számadatok, hogy nem tudjuk, idővel mennyire kell átszámolnunk újra a költségvetést, milyen új számokkal kell szembesülnünk.

A mi véleményünk ebben az esetben az volt, hogy igen, kell, és elsősorban azért kellenek ezek a költségvetési számok, mint ahogy az ember tudja, hogy egy iránytű merre mutat, merre menjen, merre haladjon, ha ez nincs meg, akkor tényleg zavar lenne. Ha megvan, akkor tudjuk a kiigazítás mértékét pró és kontra. A magunk részéről tudjuk azt, hogy ezek a költségvetési számok, amiket most közreadtunk, azért meglehetősen pesszimista számok, tehát nem azt tükrözik, hogy ezeket nem lehet tartani, inkább valószínű, és ez benne van még a mai szakértőgárda véleményében is, hogy ettől jobb lehetőségeket, jobb pozíciókat is el tudunk érni.

Hogy a költségvetés miért jutott ide, az előbb, amit fölsoroltam, két oka van: az egyik valóban a hiány, a másik pedig a nemzetközi pénzügyi válság. A nemzetközi pénzügyi válságnak ilyen értelemben a kivédése nyilván a magyar gazdaságra sokkal nagyobb terhet ró. De azért ne felejtsük el, amikor fölhozzák önök példaként Szlovákiát, Romániát, őket nem azért nem éri ilyen mértékben a nemzetközi hitelválság és pénzügyi válság, mert olyan jól gazdálkodnak - és a két állam tagjaitól elnézést kérek -, hanem azért, mert nincs olyan fejlett pénzügyi rendszerük, nincs olyan fejlett tőzsdehálózatuk, és nincs olyan működési hátterük, amivel ne lennének ennyire érzékenyek erre a feladatra. (Szászfalvi László: Elég vicces!) Képviselőtársam! Itt van a Napi gazdaságban, tessék elolvasni, kint megkapja, és abból szakemberek magyarázzák el önöknek, hogy mit tartalmaz.

A pénzügyi válság mellett a számunkra a legnagyobb gond az, ha ez valóban a reálgazdaságba átcsap, és munkahelyek szűnnek meg, amelynek sajnos az első hullámát érzékeljük is, itt az autógyárak termelésére gondolok, amit visszafognak, minket ez már sokkal jobban sújt, Magyarországot már sokkal komolyabban fogja elbizonytalanítani. Éppen ezért megkérdezhetik önök nyugodtan és bárki, hogy a mai magyar költségvetésnek mire kell választ adni, tehát milyen költségvetés ez, mi a célja ennek a költségvetésnek. A mi célunk az, hogy ezeket a válságjelenségeket, tehát várhatóan munkahelyek megszűnését, ezt megakadályozzuk, ne adj' isten, talán esetleg egy befektetésösztönző politikával a későbbiekben egy olyan pályára állítsuk az országot, ami egy tartósabb növekedést vagy fejlesztést tesz lehetővé.

Ez a költségvetés a mi számunkra kényszer. Mi nem szeretnénk, nem örülünk annak, hogy az önök által is sokat megidézett 13. havi nyugdíjnak bizonyos korlátozását kénytelenek vagyunk bevezetni, vagy a köztisztviselők, közalkalmazottak 13. havi juttatását szintén kénytelenek vagyunk visszavonni, ez semmiképpen sem öröm a mi számunkra, de sajnos nem tudunk hirtelen és ilyen rövid idő alatt más, gyors választ adni ezekre, ami a piacgazdaságban ma történik, és hangsúlyozom, a világban történik. A válasz másik oldala sajnos a bércsökkentések mellett ez.

Ugyanakkor pozitívumokról is be tudok számolni, mert a pedagógusok esetében például, 65 ezer osztályfőnök dolgozik ma a pedagógusok körében, az ő számukra az osztályfőnöki pótlékot megemeljük. Ugyanígy jelentős összegek kerülnek be az óvodáztatási támogatás ügyében a szociális szférába. Azokat a pedagógusokat támogatjuk több mint 4,6 milliárd forinttal, akik a hátrányos helyzetű gyerekek felzárkóztatásával foglalkoznak.

Hogy miért érdekes ez? Ez elsősorban azért érdekes, mert tudjuk, hogy ma Magyarországon, válság ide, válság oda, nagyon sok olyan ember él, akinek nincs szakmai képesítése vagy nincs megfelelő szakmája, nem tud elhelyezkedni. Tehát ebben a helyzetben, ha hirtelen a piac nekilódulna, akkor se tudnánk a számukra munkát teremteni, hiszen kvalifikált munkaerőre van szükség elsősorban az országban, és nem olyan munkaerőre, aki szakképzetlen, esetleg már évek óta nem dolgozik.

Ez a számunkra egy olyan lépéskényszert jelent - itt a szakképesítésre gondolok elsősorban -, hogy megoldjunk olyan strukturális válságot, és ezt hangsúlyozom, nem most alakult ki, ami azt mondja, hogy ma Magyarországon szakképzett munkaerőre 100-120 ezer munkahely áll üresen, ennyire lenne szükség ahhoz, hogy például CNC-lakatosok, építőipari, villamossági, egyéb területen szakképzett munkaerőt fel tudnának venni a cégek egyik napról a másikra. Ugyanakkor van 340 ezer munkanélkülink, és a 340 ezer munkanélkülinek a fele, tehát több mint 50 százaléka vagy szakképesítés nélkül van, vagy olyan korszerűtlen képesítéssel rendelkezik, amivel pillanatnyilag nem tud elhelyezkedni, tehát nem tud magának munkát vállalni.

A munkahelyek kapcsán van egy másik ellentmondás is, ez pedig az, hogy nagyon jól tudjuk, hogy Szlovákiából ma naponta 20 ezer ember jár át, bár valószínűleg ez a folyamat most meg fog szakadni, akik itt dolgoznak Magyarországon, itt kapnak munkát. Ugyanakkor Magyarország bizonyos területein, sajnos elsősorban az alföldi területeken, Magyarország keleti részein nagyon sok olyan munkanélküli van, aki viszont nem szállítható át ezekre a munkahelyekre, mert nem rendelkeznek ilyen típusú tudással.

Tehát ez a mi számunkra egy meglehetősen komoly ellentmondás, aminek a megoldását sikerül elkezdenünk, és erre a kormány most komoly költségvetési forrásokat fordít, hiszen egyetlenegy dologból nyugodtan mondhatjuk azt, hogy nem lépett vissza, az "Új tudás" programmal kapcsolatosan, hiszen a költségvetésben természetesen több területen több forrásból 29 milliárd forint áll a rendelkezésünkre.

S ennek számomra nemcsak az az üzenete van, hogy ma például az osztályfőnökök magasabb pótlékot kapnak, nem csak az az üzenete, hogy teljesítményt ösztönző alapot hozzunk létre, hanem ennek az is az üzenete, hogy ezekből a válságjelenségekből úgy tud kitörni az ország, ha messzebbre tekint, és olyan dolgokra áldoz, ami hosszú távú befektetést jelent, azaz a humán-, emberképzésben a humántőke fejlesztésére fordítja a forrásait, ami a későbbiekben jelent egy felzárkóztatást, egy nagyon pozitív felzárkóztatást, és olyat, amikor az ország nem lesz kiszolgáltatva a válságnak, nem fogunk úgy rángatózni, amit a nemzetközi pénzpiacok vagy bármik ránk kényszerítenek, illetve pontosabban azt mondom erre a dologra, hogy kisebb mértékben tudjuk ezt megtenni.

Van még egy eszközünk, amivel most per pillanat tudunk dolgozni, ez pedig a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségen keresztül biztosított uniós források. Engedjék meg, hogy két példát hozzak, szűkebb területemről, a saját városomról, hiszen önök is tudják, hogy Pécs Európa kulturális fővárosa lesz.

(18.00)

Pécsen két beruházást fogadtunk el, írtunk alá most. Az egyik egy koncert- és konferencia-központ, amelynek az összege, a beruházás összegét mondom, 5,2 milliárd forint, a másik egy tudásközpont - ezek ugyanott, a városnak egy kicsit a keleti részén lévő két épület egymás mellett fog elkészülni -, erre pedig 4,6 milliárd forintot fogunk fordítani. Miért mondom ezt? Egyrészt önmagában maga ez a 10 milliárdos beruházás, a város költségvetése éves szinten 40 milliárd, tehát már csak ez azt jelenti, hogy a költségvetés negyede. Maguk az építkezések, amelyek ezen kívül megindulnak a városban, nyilván az építőipar egyfajta fellendítését fogják hozni. De emellett - és ezt lényegesebbnek tartom -, ha ezt sikerül beintegrálnunk a város életébe, és ezt a tudásalapú fejlesztést megtenni, amire szemmel láthatólag a körülöttünk lévő magántőke is felfigyel, azzal, azt hiszem, tartós növekedést tudunk elérni. És ezt a tartós növekedést mi sem bizonyítja jobban, mint hogy most több mint 1070 négycsillagos szállodai férőhely kialakítását tervezik Pécsen. Hangsúlyozom, hogy tervezik, mert a következő időszakokban nyilván semmire nem mondhatjuk azt, hogy biztosan bekövetkezik, hiszen nagyon sok olyan nemzetközi folyamat van, amely nehezen kiszámítható. Ha ez így együtt, a magántőke- és a közszféra-beruházások megvalósulnak, abban a pillanatban azt tudom mondani, hogy Pécset sikerül egy stabil pályára állítanunk.

Számomra még egy megnyugtató szám benne van a költségvetésben, hiszen a kulturális programokra az OKM 750 milliót fordít, és ebben nem történt semmiféle visszalépés. Tehát úgy látom, hogy a lehetőségeink adottak, rajtunk múlik, illetve egy picit azért még a körülményeken is, hogy ebből mit tudunk kihasználni.

Elnök úr, köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu