DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nem én vagyok az, aki összekeveri a dolgokat, hanem Ivanics képviselő úr. Szóval a helyzet az, hogy az tény, hogy a világ kormányai, amelyek ezt az irdatlan összeget belefektették a gazdaságba, azok a bankrendszerükbe fektették bele ezt a pénzt, bankokat kellett megmenteni, feljavítani, államosítani. Magyarországon erre nem volt szükség, Magyarországon hál' istennek nem dőlt be bank, nem kellett államosítani bankot, Magyarországon nem volt szükség arra, hogy az állam ilyen tőkeösszeget pumpáljon a bankokba.

Azt mondja Ivanics képviselő úr, hogy Magyarországon már... Éppen elharapta, mert éppen azt akarta mondani, hogy a bankok támogatták az államot - ezt azért nem mondta hál' istennek. De azt mondta, hogy Magyarországon az államot vagy a kormányt kellett támogatni. Tisztelt képviselőtársaim, nem kellett támogatni Magyarországon a kormányt. A kormánynak nem volt szüksége arra a 25 milliárd dolláros hitelkeretre (Szászfalvi László közbeszól.), nem kívánja felvenni.

Ennek pontosan ugyanaz a szerepe, mint a játszótéren verekedő kisfiúk esetében, hogyha a játszótér szélén megjelenik az egyikük felnőtt bátyja. Neki nem kell beavatkoznia a küzdelembe ahhoz, hogy az ő öccsét attól kezdve ne kezdjék el verni, elég, hogyha ő ott áll a tér szélén.

Pontosan ugyanez a szerepe a hitelkeretnek is. Attól, hogy ez van, nem kell lehívni, attól, hogy ez van, a spekulánsok visszarettentek, és nem a forintot támadják tovább, mert belátták, hogy túl nagy áldozattal járna.

Tehát nincs itt semmi összekeverése a dolgoknak, Magyarországon nem volt szükség arra az irdatlan pénzmennyiség belepumpálására, mint az Egyesült Államokban, Nagy-Britanniában, Írországban, Hollandiában, tudom is én, hol, tehát nem pumpáltuk bele (Szászfalvi László közbeszól.), de ettől még tény az, hogy ez a válság eddig 2600 milliárd dollár megmozgatását igényelte, és még nem vagyunk a végén. (Az elnök csenget.) Márpedig esküszöm önöknek, hogy mi nem tudunk ekkora pénzt megmozdítani a világon.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu