IVANICS FERENC (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Nagyon izgalmas vita, beszélgetés volt ez itt a mai napon, azt gondolom. Azért használom inkább a beszélgetést, mert a jelenlegi időkeret nem nagyon ad alkalmat arra, hogy komoly és érdemleges vita legyen. Úgyhogy én mindenképpen azt javaslom, érdemes lenne átgondolni, hogy ez az időbeosztás mennyire hasznos, amikor a két médiapárt láthatóan nem tudja kihasználni a 30 percét - nincs tévéközvetítés, ezért biztos nem érdemes itt lenni -, az ellenzék ideje pedig meglehetősen szerény a kormánypártokéhoz képest. Ez nap közben többször megfogalmazódott, és láthatóan volt idő, amikor a szocialista képviselők nehezen is töltötték ki ezt a rengeteg időt. (Közbeszólások az MSZP padsoraiból.)
Azért is tértem ki a tárgyalásra, mert úgy gondolom, hogy a parlament menetrendjében egy érdekes helyzet állt elő, amikor a harmadik verziójú költségvetés még csak beterjesztési számot sem kapott, és jelen pillanatban nem nagyon lehet tudni, hogy pontosan milyen verzióban fut. A parlament képviselői ezt a hét végén tudhatták meg, és a héten már kezdődött a parlament tárgyalása. Gyakorlatilag eltelt egy hónap az elmúlt időszakban, amely a felkészülésé lehetett volna. Ehhez képest úgy indulunk neki - és ez többek hozzászólásából is kiderült itt a mai napon -, hogy nem tudjuk pontosan, melyik verzióról vitatkozunk, mert ennyi idő alatt azért nem lehet átlátni egy ilyen költségvetést. Az ütemterv pedig természetesen marad, két hét múlva, három hét múlva szavazunk majd a módosító indítványokról, és az eredeti menetrend szerint fogadjuk el azt a költségvetést, amelyről fogalmunk sincsen, amiről szerény fogalmaink vannak még csak. Ezért nyilvánvalóan a képviselők is sokkal több általánosságot mondanak az általános vitában, mint ahogyan azt korábban megszoktuk.
Azzal kapcsolatban, ami Magyarországon jelenleg történik, hallhattuk az előbb Harangozó képviselő úr előadásában, csak egy lehetőség van, így tessék végiggondolni, hívta fel a figyelmet rá, mintha csak egyetlenegy gazdasági lehetőség volna. A közgazdaságtan ennél sokkal színesebb tudományág, és sokkal több lehetőséget tartogat a számunkra. Mindenképpen a figyelmébe ajánlanám, hogy azt lenne érdemes megnézni, hogy az elmúlt hat évben miért nem fogadták meg az ő javaslatait, miért történt az, hogy Magyarország a lejtőre került, és gyakorlatilag ebben a legyengült állapotában érte ez a válság.
A parlament tárgyalási menetrendjében többször szerepelnek olyan előterjesztések, amelyek több bizottságot is érintenek. Szeretném felhívni a Pénzügyminisztérium figyelmét arra, hogy azok a tárgyalások és azok a szerződések, amelyek most megköttetnek, véleményem szerint érinthetik az európai integrációs bizottság működését is, hiszen az Európai Uniótól is veszünk fel hitelt. Én tehát határozottan azt kérném a Pénzügyminisztériumtól, hogy tájékoztassák az európai integrációs bizottságot is, amikor ez a szerepe a bizottságnak. Úgyhogy megköszönnénk, hogyha ez így történne. (Keller László: Napirendre kell tűzni!)
De ha már az Európai Unióról van szó, akkor mindenképpen érdemes megnézni, hogy hogyan is állunk. Vidéken sok helyen úgy érzik az emberek, hogy manapság Magyarországon a dolgok meglehetősen nehézkesen működnek, és ha a költségvetésre hasonlatot kellene használnunk, akkor azt mondhatnánk, hogy bizony a magyar költségvetés úgy működik, mint egy elromlott italautomata: az ember bedobja a pénzt, aztán a gép elkezd morogni, zörögni, még azt is halljuk, hogy valahol leesik az a flakon, aztán a végén meg nem jön ki semmi a gépből.
Ez a pályázati rendszerre különösképpen igaz lehet, hiszen az a rengeteg kiírt pályázat a csökkentett forrásokkal nem teremt megfelelő lehetőséget sem az önkormányzatoknak, sem a vállalkozóknak arra, hogy megfelelően használják fel. Persze, ez komoly gondokat jelenthet, hiszen a 2007-2008-ra tervezett 400 milliárd forintból mindössze 40 milliárd forintnyi valósult meg a pályázati lehetőségekből, ez mintegy tizedrésze annak, ami lehetséges volt. Hallunk olyanokról is, hogy nyertes pályázatokat nem fizetnek ki, csökkennek a keretösszegek az EU-pályázatokon. Itt vajon mi történik? Hogy lehetséges az, hogy elmennek a minisztériumok, és az államtitkári egyeztetésen, ahol a Pénzügyminisztérium jelen van, ott csökkentik a támogatásokat. Több ilyen támogatást lehet mondani, ilyen a TÁMOP, és sorolhatnánk a többit. 30-40 százalékára esik vissza a támogatási keret, amire azt mondják, hogy persze nincs pénz. De akkor mi történt két éve? Akkor miért nem látták, hogy most hogyan fogunk állni? Jelen pillanatban tehát azt látjuk, hogy a pályázati források csökkennek, mikor manapság már csak ez a lehetősége adódik az önkormányzatoknak.
Amikor két évvel ezelőtt beszéltünk arról, hogy az egészségügyi reform hogyan alakul át, akkor megígérték, hogy persze, majd a támogatási források rendelkezésre állnak, és működhet a rendszer. A kapuvári kórházat bezárták, átalakították passzív kórházzá. Mi történt? Azt mondták, hogy elindul majd az egynapos ellátás. Még mindig nem indult el, a pályázati pénzek még mindig nem érkeztek meg, azok a betegek, akiknek az lett ígérve, hogy átalakulás történik, két éve várják azt, hogy Kapuváron megfelelő ellátás legyen, és az egynapos sebészet végre a normáknak megfelelően beinduljon.
De ha a pályázatokról beszélünk, akkor mondhatom a fertődi kastélyt is. A fertődi kastéllyal kapcsolatban 2004-ben Hiller István miniszter a fertődi kastély kapujában ígérte meg, hogy 2009-re, a Haydn-évfordulóra komoly fejlesztések lesznek, és Haydn-központot hoznak létre a fertődi Esterházy-kastélyban. Ehhez képest a 2004-2005-ös fejlesztések után nem történt semmi. A kormány átterelte a pénzt a regionális fejlesztésre, már nem vállalt felelősséget, az elején még 12 milliárdról volt szó, aztán kiderült, hogy a regionális fejlesztésben ennyit nem lehet adni, akkor 4 milliárd forintról beszéltek, és abból a 4 milliárd forintból sem lehet látni még mindig semmit, 2009 májusában pedig már itt van a nagy ünnepség. Nem történik semmi, a pályázati pénzek nem érkeznek meg.
Ugyanez történik Petőházán. A Petőházi Cukorgyárban a diverzifikációs támogatást itt a parlamentben a kérdésemre megígérte Gőgös államtitkár úr, ehhez képest a diverzifikációs pályázat csak jövőre lesz kiírva. Eltelik megint egypár év addig, hogy elindulhasson az a folyamat, amelynek már meg kellett volna történnie.
Ezek a pénzek tehát nem érkeznek el az önkormányzatokhoz, nem érkeznek el a különböző cégekhez. A kistelepüléseknek már nincsen hova hátrálniuk. Az elmúlt években a terheiket folyamatosan növelték, a normáikat folyamatosan csökkentették. Azt a lehetőséget sem kapják meg, hogy a normák valamilyen szinten... - amik már így is kizsigerelik az önkormányzatokat, hiteleket kell felvenniük, meg kell nézni, milyen hihetetlen hitelállomány van az önkormányzati szférában, egyszerűen tönkreteszik a működésüket.
Amikor arról beszélnek, hogy milyen dolog az, hogy az önkormányzati szférában két és fél havi jutalmat kapnak, és most a 13. havit megvonják, mert ez van országosan, akkor ez a kistelepüléseken komoly problémát jelent, mert a kistelepüléseken nem tudták odaadni a két és fél havi jutalmat, azt a 13. havit tudták.
(19.00)
A véleményeket megkapják az emberektől, ugyanakkor pedig nem igaz az, amit velük kapcsolatban állítanak. Egyetlenegy dolgot várnak a kistelepülések, kiszámíthatóságot szeretnének, kiszámíthatóságot, amire lehet építeni, amire lehet tervezni, de nincsen ilyen. Lassan a feladataik megoldására is most már a pályázati pénzek lehetségesek, vagy pályázati pénzekből lehet ezeket megoldani, így pedig nem lehet egy kiszámítható működést eltervezni. De tudom ezt mondani a Fertőtáj világörökségre is. Azok a települések, amelyek együttműködnek, egy olyan feladatot vállaltak fel, amelyhez pénz szükséges. Az állam vállalta azt, hogy megőrzi a világörökségeket, ehhez képest nem kapnak pénzt az önkormányzatok arra, hogy megtartsák a világörökséget a maga minőségében, hanem pályázati pénzekre terelik, azok megint nem biztos és tervezhető összegek.
Az, hogy a pályázatok eltanácsolásának komoly oka a pénzhiány, ez azt jelzi, hogy az önkormányzatok képesek elkészíteni ezt a pályázatot, de megint bajba kerülnek, mert elkészítik több tízmillió, több millió forintokért a különböző terveket, és aztán a végén nem nyertek. Nagyon kis hányaduk nyer, így aztán folyamatosan olyan pénzeket kell elkölteniük, amit nagyon nehéz előteremteni a későbbiek folyamán.
Az oktatási pályázatoknál is komoly gondok voltak. Hogyan lehetséges az, hogy amikor az oktatás átalakítása megtörténik, körzetesítik az iskolákat, akkor a későbbiek folyamán egyrészről csökken a normatíva a kistérségi iskoláknál, amikor beterelik oda a falvakat és a településeket, ehhez képest az idén csökkennek a normatívák a kistérségekben. Ráadásul nem azokat az iskolákat fejlesztik, amelyek térségi központok lehetnének, nem azt látjuk, hogy azt mondják, hogy van egy nagy átalakítás, és akkor erősítsük azokat az iskolákat, amelyek tényleg a felső tagozatosokat el tudják látni megfelelően. Nem ez történik, hanem pályázati libikókára van bízva az egész, ha nyernek, nyernek, ha nem nyernek, nem nyernek. Ebben nincsen tudatos tervezés.
Az önkormányzatokat komoly módon terheli még az is, hogy az áfafizetési kötelezettség miatt komoly problémáik vannak, mert a nullaszázalékos önrész mellett is 25 százalékot jelent ez a számukra, hiszen ebben a körben nem tudnak ennyit előteremteni. Tehát az önkormányzatok próbálnak hiteleket felvenni, és ez a működésük határát jelenti, ehhez képest az idén is még csökkentés van; ezt érdemes lenne átgondolni. Tudom, hogy nehéz a helyzet, de itt korábban is elhangzott az egészségügy kapcsán, a szociális népszavazás kapcsán, hogy ötmilliárd forintba került maga a szociális népszavazás, és hogy itt honnan kellene előteremteni pénzeket. Rendes, tisztességes gazdaságpolitikával, ami most sokkal nehezebb, mint akár lett volna tavaly vagy tavalyelőtt, vagy azelőtt. Egyszázalékos GDP-növekedés 260 milliárd forintot jelentett volna, egy ezrelék az 26 milliárd forint, és ezek a pénzek mind elúsztak. Ha ezeket a pénzeket összeszámoljuk, akkor Magyarország ezt mind elvesztette. A közgazdaságtan ismeri a nem realizált nyereség fogalmát, Magyarország így járt, több mint 1000 milliárd forintot vesztegetett el, akár 2000 milliárd forintot is vesztegetett el a kormány, és mind ezt húzták ki az emberek zsebéből, és ennek az árát fizetjük most.
Úgyhogy, ha összességében megnézzük, hogy mit látunk ma, egy kényszerköltségvetést látunk, egy kelepcét, amelyben nem lehet igazából jó megoldást csinálni. De ezt kinek köszönhetjük? A kormánynak köszönhetjük. A szégyen költségvetése a kormányé, a szégyen a kormányé.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés