DR. KÖKÉNY MIHÁLY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársam! Én is azt gondolom, azért ülünk itt, hogy mérlegeljük, hol kell még jobbítást szolgáló módosító indítványokkal a költségvetést és például az Egészségbiztosítási Alap büdzséjét korrigálni. E tekintetben tehát nyitottak vagyunk. De azt tanácsolom ellenzéki oldalon ülő képviselőtársaimnak, hogy óvakodjunk már a betegek megfélemlítésétől és felesleges riogatásától.

Ami pedig az egészségbiztosítási pénztári rendszer ésszerűsítését illeti: önök követelték azt nagyon sokszor, hogy karcsúbb állam legyen, hogy próbáljuk a bürokráciát ésszerűsíteni. Nos, az történik most, hogy egy egységes állami egészségbiztosítási rendszert régiókban alakítunk át a megyei pénztári rendszer helyett, mint ahogy az megtörtént baj nélkül például az ÁNTSZ-nél is. Ne próbáljuk ezt félreértelmezni vagy félremagyarázni!

S azt is ajánlom magunknak, hogy ne kezdjük elölről a magánbefektetők mumusként való feltüntetését és egyáltalán a privatizációt mint szitokszót alkalmazni, mert ez az ország érdekeinek, a befektetők bizalmának is nagymértékben árt. Erre szeretném felhívni tisztelt képviselőtársaim figyelmét.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu