DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Országgyűlés! Iván László képviselőtársam felvetésére szeretnék reagálni, ami a 13. havi nyugdíjakat, a nyugdíjaskosarat és néhány más felvetését illeti.

Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselő Úr! Azt gondolom, nyugdíjas honfitársainknak tartozunk azzal, hogy a 13. havi nyugdíj, az ehhez tartozó juttatások, ellátások érintettjeinek híven beszámoljunk arról, hogy a több mint 3 millió nyugdíjas közül kétharmaduk esetében maradéktalanul teljesül minden vállalásunk. Vagyis a nyugdíjemelés az eddigi törvényes szabályok szerint megtörténik, és mivel a nyugdíjasok kétharmada 80 ezer forint vagy az alatti nyugdíjban részesül, ezért maradéktalanul meg fogják kapni a 13. havi nyugdíjat.

Szeretném elmondani kedves nyugdíjas honfitársainknak, hogy megőrizzük, ugyancsak 80 ezer forintos határig a 62 év alatti öregségi nyugdíjkorhatárt még el nem ért rokkantsági és baleseti rokkantsági nyugdíjasoknál a 13. havi nyugdíjat, vagyis nem kell őket azzal ijesztgetni, hogy ezt a nyugdíjat megvonnánk. Megkapják. Ahogy megkapják a 13. havi nyugdíjat az özvegyi nyugdíjasok, az árvaellátásban részesülők.

Tisztelettel jelentem, hogy tovább marad a méltányossági nyugdíjemelés intézménye is. Azt szeretném mondani, tisztelt képviselő úr, önnek is tudnia kell, hogy a nyugdíjasok fogyasztói kosarát a KSH külön számolja. Vagyis a képviselő úr bizonyos mértékig félreérthetően fogalmazott, amikor azt mondta, hogy nem vesszük figyelembe a nyugdíjasok fogyasztói kosarát.

Engedelmükkel, szükségesnek találtam, hogy a nyugdíjasok tőlünk és pontosan értesüljenek a 13. havi nyugdíj megőrzéséről.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu