FÖLDESI ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Második napja van alkalmam végig figyelemmel kísérni és hallgatni a 2009-es állami költségvetésről szóló vitát. Meg kell mondanom, hogy semmilyen új vonatkozást, semmilyen új momentumot nem találtam az elmúlt évek költségvetési vitáitól. Mindenki teszi a dolgát.
Az ellenzék teljes egészében elutasítja, figyelmen kívül hagyva, hogy mi zajlik körülöttünk a világban, a kormányzó párt képviselői pedig, figyelembe véve, beszámítva, számot vetve lehetőleg minden körülménnyel, igyekszik olyan költségvetést csinálni, ami a lehető legbiztonságosabb az ország számára, ami konszolidálni igyekszik a mai pénzpolitikai válságot, és ami a gazdaságra, társadalomra kifejtett hatásait is számba veszi. Ezért ez a költségvetés stabilitást és biztonságot kíván teremteni.
A költségvetési vitán túl az ember nem tud elvonatkoztatni azoktól az ügyektől, amelyek az elmúlt napok belpolitikai fejleményei, és amilyen felhangok kísérik a költségvetési vitát. Nem tudok amellett elmenni szól nélkül, hogy az ellenzék vezére és az ellenzék néhány vezető politikusa az elmúlt hetekben nagy nehezen kiszenvedett pénzügyi segélycsomag kapcsán, amikor is az Európai Unió, a Valutaalap és a Világbank révén talán biztonságba kerültünk ettől a pénzpolitikai válságtól, olyan kifejezésekre ragadtatták magukat az ellenzék képviselői, vezetői, hogy ezért aztán kár volt csatlakozni az Európai Unióhoz, vagy ennyi erővel csatlakozhattunk volna az afrikai nemzetek szervezetéhez is.
Nem tudom, hogy tisztában van-e az ellenzék azzal, hogy 2011-ben hazánk lesz az Európai Unió soros elnöke. Az a pártvezér, aki mindenáron - és látszik, hogy ezért semmilyen árat nem kevesellve - a kormányfői székbe törekszik, könnyen 2011-ben az Európai Unió 27 tagállamának soros elnökeként találhatja magát. Nincs az a pont, tisztelt ellenzék, amikor önök azt gondolják, hogy van olyan külpolitikai megfontolás, van ennek az országnak olyan érdeke, amikor nem megyünk bele ilyen kijelentésekbe?
Az, hogy a kormányt ócsárolják, szidják minősíthetetlen hangnemben minden szinten, a költségvetési vitában a tegnapi nap folyamán válogatott minősítő jelzők hangzottak el - nem gondolják, hogy látnak bennünket külföldön is? Nem gondolják, hogy lát az a másik 26 tagállam is, az Európai Unió vezetői is, akik most bennünket stabilizálnak azzal, hogy fölénk helyeztek egy olyan ernyőt, amelyben talán megúszhatjuk a pénzpolitikai válságot? És nagyon komoly gazdaság- és társadalompolitikai árat fogunk természetesen fizetni azért, ami zajlik körülöttünk.
Nos, ilyen körülmények között szeretnék néhány dolgot az oktatás ügyeiről szólni, bár mintha süketek párbeszéde lett volna az iménti szópárbaj az oktatási szakpolitikusok között, szeretnék néhány dologra rávilágítani én is.
Ennek a költségvetésnek a számszerű adataiból is és a vonalvezetéséből is világosan látszik, hogy a kormány számára fontos az ország közeli és hosszú távú jövője. Ezért kiemelt figyelmet fordít még a jelenlegi pénzügyi helyzetben is az oktatásra, gyerekeink, az ifjúság oktatási-nevelési feladataira is, prioritásként kezeli azt.
A fideszes és KDNP-s képviselőtársaink kivonultak az oktatási és tudományos bizottság üléséről. Az egyedüliek voltak a plenáris ülés általános vitája megkezdéséig a mi kollégáink, akik nem vettek részt ennek a törvénytervezetnek az ideengedésében. Ezek után ragadtatja olyan kijelentésekre magát az ellenzék néhány szakpolitikusa, amit elmondott, amiben az oktatási fejezetet illetően, azt szétszedve olyan számokkal manővereznek, ami valóban változott az elmúlt hetekben, de ami annak a helyzetnek a következménye, amiről az előbb szóltam. Nos, ilyen körülmények között és az "Új tudás - műveltség mindenkinek" program alapvető célkitűzései teljesülni fognak, tisztelt kollégák, tisztelt gyermeket nevelő szülők, 2009-ben a Magyar Köztársaságban.
29 milliárd forinttal fordítunk többet ennek a programnak a révén az oktatásra. Fontos feladatunknak tartjuk, hogy a magyar közoktatás teljes rendszere váljon alkalmassá gyerekeink felkészítésére, hogy kaphassanak versenyképes tudást, készségeik, képességeik révén lehessenek sikeres és hasznos munkavállalók. Külön figyelem és források jutnak a leghátrányosabb szociális és kulturális hátrányokkal küszködő gyermekekre, a gyermekek esélyeinek javítására.
A költségvetési javaslat a 2009. évben az oktatási rendszer stabil, kiszámítható működési feltételeit meg fogja teremteni. A parlamenten kívül is vitáznak a költségvetésről. Olvastam olyan szakszervezeti vezetői nyilatkozatot, amely a rendszer beborulását prognosztizálja erre az évre. Lehet hiszterizálni, de nem gondolnám, hogy a mai világban, a munkahelyek elvesztésének árnyékában ez a felelős érdekvédelmi szervezeti reagálás. Emellett jelentős fejlesztésekre is sor kerül.
Tegnapelőtt, hétfőn Nógrádi Zoltán képviselőtársunk, Mórahalom polgármestere olyan kifejezést használt, amit én nem hallottam még ebben a Házban. Azt mondta, hogy megalázta ez a kormány az ellenzéki vezetésű településeket - ott, ahol nem nyertek az oktatásfejlesztési pályázaton. Nos, szeretném jelezni a tisztelt Háznak, hogy egy megalázott település boldog parlamenti képviselője vagyok, ahol az én polgármesterem az a Babák Mihály, aki néhány perce ment el innen, és mi 700 millió forinttal lettünk megalázva az elmúlt hetek döntései révén. Nagyon várom az otthoni, helyi oktatási bizottság elnökeként, hogy mikor tudjuk elindítani a beruházást. Ez 500 millió forintért a legnagyobb városi önkormányzati fenntartású iskola felújítását fogja jelenteni, 200 millió forintért pedig egy új óvodát fogunk felépíteni, egyet pedig renoválni fogunk.
De kigyűjtöttem, mert meg kell mondanom őszintén, hogy engem meglepett a képviselőtársunk kirohanása hétfőn. Hogy mennyire alázták meg Békés megyében az ellenzéki vezetésű településeket? Nos, Békés megyében 13 pályázat nyert 3,1 milliárd forintot. Ennek pontosan a fele, hét önkormányzat ellenzéki vezetésű, őket pedig 1,5 milliárd forinttal, pontosan az elnyert összeg felével alázta meg a szocialista kormány.
Nos, ebben a megalázott helyzetben szeretném tovább mondani, hogy megszólított egy képviselőtársam és azt mondta, hogy okvetlenül mondjam el, hogy Berettyóújfaluban él, 1990 óta jobboldali a városvezetés, és most 1,5 milliárd forinttal sikerült őket megalázni oktatási beruházásként. Mondom el azért többedszer ezt a jelzőt, mert képviselőtársaink, szocialista egyéni országgyűlési képviselők rosszallása mellett történt mindez a folyamat, mert ők pedig azt mondták, hogy a saját kormányuk diszkriminatív feléjük, hiszen nem nyertek a pályázaton. Nos, szóval azt kell mondjam, hogy akkor volna hiteles a mi politizálásunk, ha önkritikusan értékelnénk mindazt, ami az országban zajlik, amihez a mi kormányzásunk kötődik, igen.
De emellett nem mennénk el amellett, hogy ez az ország épül, hogy gazdagodik, hogy mindenki el tudná mondani a saját településén, a saját választókerületében, hogy hogyan is állunk. Az elmúlt másfél hétben egy 50 millió forintos tejüzemi beruházás avatásán voltam, és működtem közre szalagátvágással, rá két nappal pedig egy 100 millió forintos konyha, tankonyha és tanétterem átadása kapcsán. Nagyon boldogan mondtam el, hogy sikerült ezt megvalósítani uniós forrásokból, annak az Uniónak a segítségével, amiről Orbán Viktor azt mondta, hogy ezért kár volt csatlakoznunk. Azt gondolom, hogy ez is benne van a mi megítélésünkben, ami a társadalom részéről megfogalmazódik a politika irányában. Ha egy picit belátóbbak lennénk, talán - azt kell mondanom - a megítélésünk jobb lenne, és talán a helyzet kezelése is jobb lenne.
Az oktatás ügyeire visszatérve még azt kell hogy mondjam, hogy fontos számunkra az épületek gazdagítása, a jobb körülményeken túl a tartalomfejlesztés is, az oktatási rendszer minőségi feltételeinek javítása, az, hogy a gyerekek a legjobb feltételek között, a legoptimálisabb módon, egyéni esélyeket, képességeket figyelembe vevő módon tanulhassanak.
(15.20)
Fontos a költségvetés számára, hogy ebben a munkában a pedagógusok is érezzék az odafigyelésünket. Azt hallani a médiában, hogy befagyasztjuk a fizetéseket a közszférában, azt halljuk, hogy nincs tizenharmadik havi bér. Ez így van. De emellett az osztályfőnökökre, a hátrányos helyzetű gyerekekkel foglalkozó pedagógusokra való odafigyelés megjelenik ebben a költségvetésben, és azt gondolom, hogy a mai világban, ebben a helyzetben, amikor naponta nem merem már kinyitni a híradót, mert özönlik ránk a recesszió minden átka, elsősorban a munkahelyek megszűnése, a legfontosabb dolog ebben az országban a foglalkoztatás biztonsága. És ha erről őszintén beszélünk, azt gondolom, ezt a kollégáink is meg fogják érteni.
Ez az utolsó mondatom: szokták mondani, hogy a baj előtt egy perccel még nem volt baj. Igen ám, csak normális családban, emberi közösségben ilyenkor az összefogás, a baj minimalizálása a cél, erre kellene képesnek lennünk, erre kellene kísérletet tennünk. A 2009. évi állami költségvetés erről szól, tisztelettel kérem, hogy ezt fontolják meg, és fogadják el.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés