KELLER LÁSZLÓ pénzügyminisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Azért kértem szót, mert a vitában az látszik, hogy a legnagyobb megértés a kialakult helyzettel kapcsolatban az SZDSZ frakciójában van, ugyanakkor a tegnapi vita is meg a mai vita is arra mutat rá, hogy olyan intézkedéseket kérnek számon a kormányzaton ebben a kialakult helyzetben, amely stratégiailag is hosszú távon képes hatni.
Ezzel kapcsolatban azért némi megértést szeretnék kérni, hiszen akkor, amikor rákényszerültünk arra, hogy az egész gazdasági növekedési előrejelzésünket újragondoljuk, akkor azért - most nem is mondom a GDP 3 százalékos növekedési várakozásunkat, ami akkor megalapozott volt, csak az 1,2-t mondom - abból visszamenni mínusz 1-re, az egy nagyon jelentős makropálya-kiigazítást jelent, ami nagyjából azt jelenti, hogy több mint 300 milliárd forintos bevételünk elveszett.
Ehhez még hozzájött az a szükségszerű kényszer, hogy tovább mérsékeljük a hiányt ahhoz képest, ami egyébként volt, ez újabb 90 milliárdos beavatkozást igényel, és azzal is kellett számolni, hogy a megváltozott körülmények között meg vannak olyan kiadási tételek, amelyek növekednek. Ezért nagyon jelentős beavatkozást kellett végrehajtani, de a költségvetési törvény tulajdonképpen a hatályos törvényeket csak visszatükrözi. Tehát nekünk olyan intézkedéseket kellett megfogalmazni, amelyek 2009. január 1-jétől hatnak, értelemszerűen valóságosan, nemcsak fiktív módon beépülnek a költségvetésbe.
Tehát azok a reformelképzelések, ma például markánsan előjött az önkormányzati reform, hát azt tudjuk, hogy ha meg is tudnánk egyezni, mondjuk, egy radikális önkormányzati reformban (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), akkor sem lehetne azt az ilyen jelentős kiadáscsökkentést megvalósító költségvetésbe beépíteni. Tehát e tekintetben mindenképpen megértést szeretnék kérni.
Ami pedig a gazdasági növekedést illeti, teljesen egyetértünk a képviselő úrral abban, hogy nem dőlhetünk hátra a székben, hogy most megoldottunk egy fontos kérdést. (Az elnök ismét csenget.) Ugyanolyan súllyal kell a gazdasági növekedésről, a versenyképességi, piacképességi lehetőségekről is előterjesztéseket készíteni. Ez az elkövetkezendő napokban meg fog történni.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés