PETTKÓ ANDRÁS (MDF): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Államtitkár Úr! Azt gondolom, a civilek többet érdemelnek, és javasolom az államtitkár úrnak, hogy olvassa el a nemzeti civil alapprogramról szóló törvény akkori vitáját, amit öt évvel ezelőtt folytattunk le itt, a tisztelt Ház falai között. Hallgassa meg az akkori MSZP-s szónokokat, akik azt mondták, hogy a végső cél a kétszer 1 százalék elérése.

Tisztelt Államtitkár Úr! (Keller László elhagyja a helyét.) Az államtitkár úrnak mondanám, ha tetszene figyelni. Az Alkotmánybíróság döntése nyomán a költségvetési törvény nem írhat felül más törvényt. A nemzeti civil alapprogramról szóló törvény egyértelműen rendelkezik arról, hogy egy évben négyszer, először január 15-én, azután a legvégső elszámolás október 15-én van a jelenlegi törvény alapján. Erre azért van szükség, mert akkor lehet megtudni, mennyi 1 százalékos felajánlás érkezik be. Öt évvel ezelőtt azt mondtuk, hogy a végső cél a kétszer 1 százalék elérése.

Államtitkár Úr! Önök törvénytelenül az elmúlt két évben közel 3 milliárd forintot vettek el a nemzeti civil alapprogramtól, igaza van Bíró Ildikó fideszes képviselőtársamnak. Persze, az önökhöz elment civil egyesületek és alapítványok képviselői örülnek annak, hogy több mint 1 milliárd forinttal nő az idei évhez képest a jövő évi támogatás összege; persze, csak törvényesen, ahogy Bíró Ildikó képviselőtársam is mondta, 9,2 milliárd forint járna nekik. Ki az a bolond, aki nem örül annak, ha növekedés van, és azt mondja, ó, tisztelt kormány, ne adjátok ide ezt a több támogatási összeget.

Még egy dolgot szeretnék mondani, ami régi vesszőparipám. Azt gondolom, a civil egyesületek és alapítványok körében az informatikai civil egyesületeket is szükséges volna támogatni, ezért ennek érdekében be fogok adni egy módosítási javaslatot, hiszen a 2002., 2003., 2004. évi költségvetésben az IHM fejezetében erre 100 millió forint volt, ma már sajnos nincs.

Köszönöm a figyelmüket. (Karsai Péter és Bíró Ildikó tapsol.)

Forrás: parlament.hu