TÖRÖK ZSOLT (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! "Felelősséggel a jövőért." Amikor az MSZP-frakció ifjúsági szakcsoportja kézhez kapta ezt a költségvetési tervezetet, akkor azt néztük, hogy számunkra milyen üzenetet tartalmaz ez a költségvetési tervezet. Azt látjuk, hogy ez a költségvetés arról szól, ami a mi generációnknak üzen. Meg lehet ma enni a jövőt, el is lehet mulatni, nagy dajdajokat lehet belőle szervezni, koronaúsztatástól kezdve, gödröket lehet építeni, bármit lehet csinálni... (Dr. Lukács Tamás: Zuschlag-ügy!), de ha felelősséggel gondolkodunk a jövőről, akkor megtakarításokra van szükség, arra van szükség, hogy valamennyien hozzájáruljunk ehhez a helyzethez. (Közbeszólások a Fidesz soraiból.)
Például a mai napokban arról beszélünk, hogyan lehet a gazdasági vagy pénzügyi válság hatásait oly módon kivédeni, hogy biztonságot, védelmet nyújtsunk az embereknek. Ez a költségvetés az ország védelmének költségvetése, mert megvédjük a közalkalmazottak munkahelyét, igaz, nem tudunk tizenharmadik havi bért fizetni. Megvédjük a tizenharmadik havi nyugdíjat, sőt a tizenkettedik havit, a tizenegyedik havit, a tizedik havit, minden egyes havi nyugdíjat megvédjük, csak bizonyos részeken kell hogy korlátozzuk ezeknek a kifizetését, a tizenharmadik havinak a kifizetését. Megvédjük a nyugdíjkorrekciós programot, hiszen az előre eltervezett módon, 2009-ben, szeptembertől ugyan, de a rossz évben nyugdíjba vonultak számára segítséget nyújtunk. És megvédjük a családi és gyermektámogatásokat, például az Európában egyedülálló (Babák Mihály: Tőletek védje meg a Jóisten!) gyes és gyed intézményét, a családi pótlék emelésére bár csak szeptemberben kerül sor, de sor kerül az infláció mértékével - emlékszem olyan időre, amikor négy évig egy huncut fillérrel nem emelték a családi pótlékot -, és megvédjük, amennyire csak lehet, az életképes és tisztességes hazai vállalkozásokat.
Ez a költségvetés tehát arról szól, mint egy családban: mit hagyunk a következő generációkra. (Babák Mihály: Államadósságot!) Vannak, akik mulatnak, jól élnek, eltapsolják a jövedelmüket, dzsentroid módon élnek, és a családjuknak adósságot hagynak hátra; gyerekeik, unokáik biztosan büszkék is rá. Vannak, akik nem adósságot szeretnének hátrahagyni, ha majd elmennek ebből a földi világból, hanem azt, hogy a gyermekeik, unokáik boldogulni tudjanak. Ebben kellene tudni versenyezni, mint például a skandináv államokban, amikor választási kampányok vannak, akkor a pártok abban versenyeznek, hogy ki tud nagyobb mértékben olyan lehetőséget biztosítani, hogy a következő generációk is megélhessenek.
Azt gondolom, hogy ebben felelősséggel támaszkodhatunk nemcsak a politikai erőkre, hanem például két réteget hadd említsek: a nyugdíjasok és a fiatalok rétegeire. Az a higgadtság, az a mértéktartás, ahogy a nyugdíjasok tömegei fogadták a tizenharmadik havi nyugdíj részleges korlátozását, amely szerint a magasabb összegű, a 80 ezer forintnál nagyobb összegű nyugdíjjal rendelkezőknek nem történik meg a teljes összeg kifizetése, csak a 80 ezer forintig tartó nyugdíjak kifizetésére kerül sor 2009-ben, ez előtt, kérem, fejet kell hajtani.
(10.20)
A nyugdíjasok felelősséggel, bölcsen tudomásul vették ezt.
Hadd mondjak egy másik példát is! Tegnap egy ifjúsági fórumon vettünk részt egy fideszes képviselőtársammal Szegeden; regionális ifjúsági fórumon - 16-24 év közötti korosztály, diákvezetők, hallgatói önkormányzatok vezetői. Tudják, miről beszéltünk azok után, hogy a diákjogokról és az ifjúsági stratégiáról szó volt? Hogy a gazdasági válságot hogyan kellene átélni, átvészelni, hogyan gondolják ők, min lehetne megspórolni. Fideszes képviselőtársammal néztünk egymásra, és olyan volt, mintha egy kandi kamera felvételén lennénk, hogy ez biztosan nem igaz.
Sokan negatívan nyilatkoznak a mai fiatalokról. Nem igaz! A tizen-huszonéves fiatalok igenis gondolkoznak arról, hogy őnekik már az öngondoskodás nyújt majd segítséget csak abban, hogy például időskorukra lehetőségük legyen biztonságban megélni. Igen, ezek a fiatalok ma arról gondolkoznak, hogy 30-40 év múlva mi lesz. Akkor mi nem vagyunk képesek az ő példájuk nyomán egy kicsikét előbbre tekintetni, legalább egy évre, két évre, amíg stabilizálódik ez a helyzet? (Babák Mihály közbeszól.)
De nem lennék igazi baloldali, ha nem mondanám el azt a gondolatsort is, ami engem frusztrál nemcsak a költségvetés, hanem az adótörvény és az elmúlt 20-30 év után. 20-30 évről beszélek, nemcsak a '90 utáni időszakról, mert a mai Népszabadságban például Tamás Gáspár Miklós cikkének az a címe, hogy "A rendszer a hibás, nem a nép", és ezt minden kormány bizonyára az agyába kell hogy vésse és tudomásul vegye, mert mint jól látjuk, a tőke privatizálja, magánosítja a vagyont, a profitot, a nyereséget, de azért a tőke méltóztatik a veszteséget, a kárt társadalmasítani, államosítani. Én ezért azt várnám el, hogy amikor a társadalmi szolidaritás megjelenik a nyugdíjasok részéről, a fiatalok részéről, a közalkalmazottak részéről, a köztisztviselők részéről, a családosok részéről, a bérből és fizetésből élő melósok részéről, akkor legyenek olyan kedvesek a tőkések, a nagytőkések is részt venni ebben a szolidaritásban, és ne csak annyival, hogy ők most eltekintetnek az adócsökkentés igényétől, mert szerintem ettől többre van szükség. (Babák Mihály: Fletónak is mondjad!)
Hegyi Gyula európai parlamenti képviselőtársunk, ha lehet ezt a szófordulatot használni ebben az esetben, a Tobin-adó bevezetését is felvetette. Ennek a lényege az, hogy többek között a valutaspekulációval foglalkozók is adózzanak a spekulációból adódó nyereségük után. Ez, ha mi külföldre utaznánk, pár száz euró, dollár, szlovák korona vagy cseh korona megvásárlása esetén nem jelent nagy tételt, 10-20 forinttal többet fizetünk összességében a végén. Aki milliókkal játszik, na az kérem, igen, az fizessen többet, és az kockáztasson is, és járuljon hozzá a társadalmi szolidaritás jegyében a közös költségeinkhez.
Felelős gondolkodásról beszéltem, és felelős gondolkodást említettem, de a társadalom egészében is szükség van a felelős gondolkodásra. Nem látom - és hadd fogalmazzak meg ilyen típusú kritikát - a költségvetésben annak a lehetőségét per pillanat, hogyan lehetne a családok gazdálkodásának ésszerűbbé tétele érdekében újabb eszközöket, forrásokat mozgósítani; felvilágosító, képző programoktól kezdve a családsegítő intézetek megtámogatásán át sok mindenre gondolok. Ma a nehéz helyzetben lévő családok egy része - nem a mélyszegénységben élőkről beszélek, hanem akik jövedelemmel rendelkeznek, dolgoznak, tesznek, de mégis nehéz körülmények között élnek - miért él ilyen nehéz körülmények között? Többek között az eladósodottság miatt, ahogy ellenzéki képviselőtársaink is említették.
Háromféle uzsorást különböztetek meg én ma Magyarországon. Uzsorás az, aki törvénytelenül, a Btk.-ba ütköző módon, fegyverrel, erőszakkal kényszerítve valakiket 100-200-300 százalékos heti, havi haszonnal, kamattal uzsoráztat meg, kamatoztat meg. Ezek büntető törvénykönyvi tényállások, ezek ellen el kell járni. Van a féllegális uzsorás, aki 400 százalékos THM-ért hirdeti magát. Ez ügyben nekem már volt interpellációm, és azt a választ kaptam az előző ciklusban is, hogy kell ez ügyben valamit tenni, mert nem tisztességes, hogy 400 százalékos teljes hiteldíjmutató mellett akarnak valakik finanszírozni embereket, és hetente kétajtós szekrény méretű emberek jelennek meg a lakások ajtajában, hogy a törlesztőrészletet beszedjék, amit persze, ha valaki aláírta a szerződést, akkor törleszteni kell, de jó lenne, ha nem kerülne erre sor. És vannak a legális uzsorások, akik azt mondják, hogy ha te például a hiteledet szeretnéd hamarabb kifizetni, akkor több tízezer vagy több százezer forintot kérek ezért. Miért? Nem engedik, hogy hamarabb törlessze valaki a részleteit, akik márványba és aranyba öntik a pénzt, akik csillogásba, vadászatokba öntik a pénz?
Ezekkel kapcsolatban is azt kérem, legyenek kicsikét nagyobb önmérséklettel, járuljanak hozzá, legyenek olyan kedvesek, a társadalmi szolidaritás jegyében ők is a költségekhez, mint ahogy azok is, akik ma nem fizetnek semmilyen adót, nem fizetnek semmilyen járulékot. Tízmillió emberből 3 millió 54 ezer nyugdíjas van, 2 millió 50 ezer családi pótlékra jogosult van, és a majd' 5 millió emberből csupán 2,4-2,6 millió fizet valamilyen módon adót. Ma már több mint 3,5 millióan fizetnek legalább járulékot, hiszen sikerült bevonnunk több százezer embert a járulékfizetési kötelezettség alá, de érdekes módon például a luxusutakat kínáló utazási irodák remekül megélnek. Vagy az APEH nyilvántartásai nem megfelelőek, és ebben az országban nagyon sok havi milliomos jövedelmű ember van, vagy pedig az utazási irodák fölöslegesen árusítják ezeket a milliós luxusutakat. A kettő valahogy nem stimmel. Erre is oda kell figyelnünk a következő időszakban. Nem gondolom, hogy ez most a költségvetés valamelyik paragrafusába beépíthető, de egy általános vitánál fontosnak tartottam, hogy ezt is megjegyezzem.
Felelősséggel kell tehát gondolkodnunk, felelősséggel gondolkodnak a közalkalmazottak, köztisztviselők, a nyugdíjasok, a fiatalok - ahogy említettem a példát -, s azt kérem, hogy természetesen a vagyonosabbak, a jobb módúak is tegyenek erre lépéseket. A parlamenti képviselőknek, a politikából élőknek is jó példával kell elöl járni az ügyben. Erre vonatkozólag többen már több javaslatot megfogalmaztunk, de minimum olyan mértékben nekünk is hozzá kell járulnunk az ország költségvetési gondjainak javításához, mint amilyen mértékben a közszféra alkalmazottaitól elvártuk. Legalább olyan mértékben nekünk is hozzá kell járulni ehhez.
Én azt látom, hogy ha ez a költségvetés módosításokkal - ahogy Béki Gabriella képviselő asszony is említette -, de elfogadásra kerül, akkor tettünk egy lépést annak érdekében, hogy a jövő biztonságban legyen, hogy megvédjük országunkat, hogy megvédjük az itt élő embereket, hogy megvédjük azokat a családokat, akik a biztonságra vágynak, nem akarnak egyik napról a másikra meggazdagodni, csak biztonságban, nyugodtan élni. Ehhez kérjük mindenkinek a támogatását és segítségét.
Köszönöm szépen, hogy meghallgattak. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés