DR. GYIMESI ENDRE (Fidesz): Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Először engedjenek meg egy rövid reflexiót az előttem szóló által elmondottakhoz, két dologban. Az egyik az, hogy összetéveszti kedves képviselőtársam a szezont a fazonnal. Amerikában a bankok voltak válságban, pénzpiaci válság van, Magyarországon államcsőd fenyegetett, és az állam van válságban - óriási a különbség.
A másik reflexió az összefogásra vonatkozik. Én úgy gondolom, ha képviselőtársam engem tízszer orrba vág, állandóan gyaláz, és utána összefogási kísérlettel jön hozzám, akkor először elvárom azt, hogy bocsánatot kérjen, elnézést kérjen a hibájáért, és utána beszélhetünk arról, hogy miben tudunk közösen együttműködni a jó célok érdekében.
Tisztelt Országgyűlés! Kulturális bizottsági tagként szeretnék hozzászólni, és fontosnak ítélem azzal kezdeni, hogy a kulturális bizottság nem találta általános vitára alkalmasnak a költségvetés tervezetét. Polgármesterként sem tudok elmenni az önkormányzatokat érintő súlyos problémák mellett, hiszen a nagyvárosok, a vidék fővárosai a legnagyobb intézményfenntartók, s ha az önkormányzatokat, sújtjuk, akkor a közszolgáltatásokat, az oktatást, a kultúrát, a szociális ágazatot egyaránt sújtjuk. Ne maszatolják el a lényeget, ne fröcsköljék másra a sarat, ne takarózzanak bankválsággal, világgazdasági válsággal! Nem a Fidesz, nem Orbán Viktor a felelős, nincs szükség a magyar választópolgárok ismételt félrevezetésére.
A költségvetést kapkodva, harmadszor tervezik újra, úgy hallom, a negyedik csomag is készenlétben áll. A miniszterelnök úr ájtatos arccal, együttérző hangon mossa kezeit, és szólít fel a közös teherviselésre. Bejelenti, hogy az állami cégvezetők nem 3 milliót, csak 2,5 milliót fognak keresni havonta. Ez biztos megnyugtató a havi 50-100 ezer forintból élő emberek számára. Nem álszent bejelentésekre van szükség.
Mi a valóság? Az idei évben pengeélen táncolt az önkormányzati feladatokért és a kultúráért felelősen dolgozó városvezető. A megsarcolt keretek ellehetetlenítik a működést. Meddig lehet ezt még fokozni? Az Állami Számvevőszék komoly kritikát fogalmazott meg a javaslattal szemben: a bevételi oldalt felültervezettnek tartja, a kiadások kapcsán nincs releváns információ, a prognosztizált hiány betartása kockázatos, az oktatásban a hallgatói létszámcsökkentés és az új teljesítményalapú finanszírozás hatásának bemutatása elmaradt, az önkormányzatok támogatása reálértéken csökken, kényszerhelyzetből eladósodnak, és még sorolhatnám a Számvevőszék kritikáit. Ez nem költségvetési diadalmenet, a mindentudó pénzügyminiszter úr azonban nem szokta komolyan venni az ÁSZ megállapításait. Szomorú!
Az Európai Unióban Magyarországon volt a legkisebb a növekedés, a második legrosszabb a foglalkoztatási ráta, a második legnagyobb az adóterhelés, szinte minden mutatóban - GDP, adósságállomány, beruházások, reálbér - az utolsó helyen állunk. Kamatfelárakat fizetünk, az ország gazdasági mélyponton van, az infláció emelkedik, a kis- és középvállalkozásokról elfeledkezett a költségvetés. 150 milliárd az elvonás az önkormányzatoknál, sok tízmilliárd a megszorítás a családokat, az oktatást és a kultúrát érintően. Néhány terület kivételével a tervezett költségvetés nem növeli, de szinten sem tartja a tavalyi keretszámokat; megszorításokról, elvonásokról szól.
Nem beszélhetünk úgy a kultúráról sem, hogy ne térjünk ki az oktatás és nevelés kérdésére. Az alapfokú művészetoktatás jelentős hátrányokat szenved, megszűnt az óvodába, általános iskolákba bejárók normatívája, a pedagógiai szakmai szolgáltatási jogcím. A magyar kultúrától az utóbbi 4-5 évben különböző csomagok több tíz milliárd forintot vontak el, és tovább folyik a pénzkivonás. Ez lehetetlen helyzetbe hozza az intézményeket, ráadásul az államnak járó áfát is minden esetben az önkormányzatoknak kell megelőlegezni.
Meddig lehet még az elvonásokat átgondolatlanul folytatni, és miért a kultúra az, ami mindezt elszenvedi, s miért mindig ez kerül a sor végére? Széchenyi szavaival: "A tudományos emberfő mennyisége a nemzet igazi hatalma." Ha a tervezett szerint marad a tudomány, az oktatás, a kultúra világa, akkor nemzeti kincsünk egy meghatározó részét indítjuk el az enyészet útján. A források elvonása során kényszerhelyzetbe kerülnek a fenntartók, művelődési központokat, könyvtárakat alakítanak át, zárnak be. Az épületeket eladják, az árát felélik, hogy mentsék a menthetőt. Kritikus helyzetben vannak a zenekarok, a múzeumok, a levéltárak is. A vidéki színházak és bábszínházak állami támogatása a működésre is alig elegendő. A művészi és kulturális intézményeink nem tudják produkálni az elvárt színvonalat, ha nem biztosítjuk számukra a minimális feltételeket.
(14.50)
Nem lehet cél, hogy legjobbjainknak csak külföldön legyen módjuk tehetségük kibontakoztatására.
Az átgondolatlan politika mintapéldája a kistérségi társulások normatívái. A kormányzat nem titkolt célja a megyerendszer szétverése, amelyet gazdasági eszközökkel próbál igazából keresztülvinni. Jó példái ennek a régiós szervezetek és a kistérségi társulási forma preferálása. De a tervezet még a kistérségeket is ellehetetleníti. Megállapítható, hogy az általános feladatok támogatása a fajlagos összeg felére, a maximálisan adható kétharmadára csökkent. Kérdéses a munkaszervezetek működőképességének fennmaradása is. Nem maradt érintetlenül a szociális, a gyermekjóléti terület, a mozgókönyvtár és a közművelődési feladatok sem. Az most egy másik kérdés, hogy az eddigi hármas rendszer helyett egy ötszintű közigazgatást preferál a jelenlegi kormányzat jelentősebb költséggel. Egy középváros esetében minimum újabb több száz milliós elvonás várható. A piszkos munkát, a leépítést megint az önkormányzatokra hárítja a kormányzat. Az oktatást, az orvosi alapellátást biztosítani kell, a települések útjai, parkjai rendben kell hogy legyenek; szorult helyzetükben ismét a kultúrát kurtítják meg, amikor már látható, hogy kevesebb jut az oktatásra, a szociális ágazatokra. Az infláció nő, a víz, villany és a gáz folyamatosan drágul.
Arisztotelész szerint a műveltség jó sorsban ékesség, balsorsban menedék. Jelen helyzetben a jó sorsot még a kormánypárti média sem kockáztatja meg kommunikálni, viszont a balsors az, ami most Magyarországot jellemzi. Fennáll a veszély, hogy az idézet szerinti menedék is elveszik, mert a jövő elzálogosítása folyik, amit unokáink is nyögni fognak.
Köszönöm a figyelmet. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés