JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. A Gőgös államtitkár úr által elmondottakra szeretnék reagálni. A magyar gazdák nem annak örülnek, hogy előrehozták a kifizetést, hanem hogy nem volt meg a büdzsében az a 7 milliárd forint, amit most már a 2009. évi terhére kellett kifizetni. (Gőgös Zoltán: Ez nem így van!) Ez a gond. Tehát gyakorlatilag folyamatos csúszásban vagyunk, és folyamatosan azt hallják az emberek, hogy megvan a pénz. Most az SPS-re való áttéréssel válság van, feszült helyzet van, és gyakorlatilag 7 milliárd forint, már most érezzük, hogy hiányzik. Ott van, államtitkár úr, szépen benne van a szövegben, felvezetésre került, csak nem lett odaírva, hogy mínusz 7 milliárd forint. Ezért bátorkodtam a figyelmet ráirányítani, és ezért mondtuk mindig, hogy csináljunk kasszát, évet zárunk, az adott éves keret az előirányzathoz viszonyítva milyen mértékig lett felhasználva. Ez sajnos ebben az esztendőben sem történt meg, és ez egy nagyon komoly problémát jelent.
Egyetlen számra hadd hívjam fel a figyelmet: nem lehet a HVG-t elfogultsággal - bocsánat, hogy reklámozom - vádolni, de az élelmiszer-kiskereskedelmi forgalom 1,4 százalékkal csökkent, és ebből a belföldi értékesítésű és előállítású termékek 9,3 százalékkal, tehát gyakorlatilag az importarány folyamatosan nő az élelmiszeriparban, és főleg az állati termékekről van szó.
Tehát államtitkár úr, közös felelősségünk, közös feladatunk az állattenyésztés fejlesztése, és bizony ez azt jelenti, hogy itt a forrásokat oda kell rakni, ki kell fizetni, visszatérve az ÚMVP-hez is. Az áprilisban már beadott kifizetési igényekre nem történtek meg a kifizetések, sorban állnak, és gyakorlatilag arra hivatkozik az MVH, hogy nincs elég kapacitásunk, hogy kifizessük. Ez a helyzet, mi pedig azt szeretnénk, hogy az ágazat fejlődjön.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés