LAKOS IMRE (SZDSZ): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Napokon keresztül vitatkozunk itt az ország költségvetésének helyzetéről, és egy ilyen vitába belefér sok minden. Belefér politika, szakmai vonatkozások, és minden olyan hivatkozás, amely bármely részterületére irányul a költségvetés egészének, az ország bármely részproblémájára ráirányítja a figyelmet.
Az elmúlt napokban lezajlott hozzászólások alapján látszik, hogy mindenki megragad valamilyen területet ebből, amihez próbál hozzászólni, és elhangoznak olyan vélemények is, amelyek alapvetően az önkormányzatokról vagy a településekről szólnak. Én most szeretném kérni a figyelmüket, egy kicsit szeretnék Budapestről beszélni ebben a körben, kicsit szűkítve és egy-két olyan gondolatot ébresztve itt a vita keretében, ami talán hozzásegít ahhoz minket, hogy egészében az ország költségvetése is jobb legyen, ha ez egy elfogadott költségvetés lesz majd, és ezen belül pedig Budapest mint az ország meghatározó része is talán jobb helyzetbe kerülhet. Ehhez természetesen egy igen erős közös gondolkodásra van szükség, és egy olyan hatékony együttműködésre, amely nemcsak részérdekeket helyez előtérbe, hanem tényleg megpróbálja a probléma lényegét kezelni és arra megoldást találni.
Budapest gazdasági teljesítménye és az országban betöltött katalizátor szerepe önmagáért beszél. Egyre nő Budapest GDP-előnye a többi magyar régióhoz képest, és az uniós átlagot is meghaladja. Ez persze jó is, meg rossz is, attól függ, honnan nézzük, amikor finanszírozásokról beszélünk.
Magyarország bruttó hazai termékének 37 százalékát Budapesten állították elő 2006-ban, további 10 százalékát pedig a város vonzáskörzetében. Míg az egy főre jutó GDP Budapesten háromszorosa a vidéki átlagnak, az évezred elején ez a különbség még csak kétszeres volt. Magyarország egy főre jutó GDP-je 2006-ban 35 százalékkal volt kevesebb, mint az uniós átlag, Budapesté viszont 20 százalékkal haladta meg az uniós átlagot.
Ezek a számok természetesen nem a dicsekvés számai, mert senkinek nem egyéni teljesítménye ez, Magyarország speciális és Budapest speciális helyzetéből adódó, de tényszerű számok, amelyekkel kalkulálni kell, amikor gondolkozunk. Ez a gazdasági potenciál az ország fejlődésének legfontosabb biztosítéka, Budapest termeli meg az állami újraelosztás, a vidékfejlesztés forrásait is, ha ebből a szemszögből nézzük. Erre akár büszkék is lehetünk, másként fogalmazva azonban, ha Budapest nem termelne ilyen dinamikusan, a mostani nemzetközi gazdasági válság katasztrofális helyzetbe hozná az országot, még rosszabba, mint amilyenben most van.
A Moody's nemzetközi hitelminősítő cég is a növekvő beruházási hitelek ellenére erősnek tekinti a főváros pénzügyi helyzetét. Az ország - idézem - legszilárdabb, legsokoldalúbb és legvonzóbb gazdasági körzetének nevezi Budapestet, megjegyezve, hogy Budapest állítja elő a magyar GDP 37 százalékát, ahogy ezt már említettem. A hitelminősítő azt is hozzáteszi, hogy a város az állandó újraelosztás sajátosságai miatt nem tud profitálni gazdasági erejéből. Ezt a pénzt az állam teljes egészében, szinte teljes egészében elvonja.
Tudjuk, hogy kell ez a pénz a nehéz helyzetű térségek felzárkóztatására, de az elvonási folyamat egy idő után kontraproduktív hatást érhet el, ezért itt is, ezúton is hadd hívjam fel a figyelmet arra, és Budapest polgármesterei nevében is hadd mondjam azt, hogy a forrásmegosztási törvény felülvizsgálata és annak módosítása valamilyen módon elkerülhetetlen, hiszen ez a folyamat tovább így nem erősíthető.
Szeretnék két területet kiemelni a probléma szemléltetésére. Az egyik az iparűzési adóerő-képesség számításának a problémája, a másik pedig a BKV jelenlegi helyzete, amelyről nagyon sokan sokféle formában beszélnek, de hiába söpörjük szőnyeg alá ezt a problémát, és hiába dugjuk homokba a fejünket, ez a probléma akkor is előttünk áll, és megoldást keres.
Az iparűzési adóerő-képesség számítása egy egészen sajátságos problémakör. A Fővárosi Önkormányzat legfontosabb saját bevétele a helyi iparűzési adó, ami egyben a budapesti gazdaság dinamikájának legfontosabb mérőszáma is. Az adónemből származó bevétel folyamatosan növekszik, az ezredforduló óta mintegy 130 százalékkal nőtt. A tavalyi bevétel a tervezett nagyságot több mint 18 milliárd forinttal haladta meg, amely a forrásmegosztás után mégis csupán 8,3 milliárd forintos bevételi többletet jelentett a fővárosnak, a Fővárosi Önkormányzatnak, tehát 18-ból 8. Holott az iparűzésiadó-bevétel adja az alapját a fővárosi költségvetés városfejlesztési fedezetének, az úgynevezett működési eredménynek. Ezt a fogalmat előszeretettel használjuk, de valóban ennek alapja az iparűzésiadó-bevétel.
Ez a fedezete tehát azoknak a fejlesztéseknek, amelyek megtérülnek a városnak, segítik a befizető cégek fejlődését is. A növekvő iparűzésiadó-bevétel nem kompenzálja a más adónemekből, elsősorban a személyi jövedelemadóból történő állami elvonást. A központi önkormányzat minden évben a két évvel korábbi adóbevételből juttat vissza az önkormányzatoknak. A törvény szerint a személyi jövedelemadó meghatározott részének, 2006-ig 10, ezt követően 8 százalékának kellene helyben maradnia, de az iparűzésiadó-bevétel alapján számított úgynevezett adóerőképesség-számítás miatt - amit nagyon kevesen értenek, misztikus fogalommá vált, de a gyakorlatban nagyon kemény hatása van - ennek egyre nagyobb hányada van visszatartva.
(10.40)
Négy évvel ezelőtt az úgynevezett helyben maradó rész több mint fele maradt ténylegesen a budapesti önkormányzatoknál, tavaly már kevesebb mint hatoda.
Összegezve ezt a problémakört, azoknál a települési önkormányzatoknál, amelyeknél a helyben maradó személyi jövedelemadó-bevétel és az iparűzési adóerő-képesség együttesen számított egy főre jutó összege nagyobb a költségvetési törvényben rögzített értékhatárnál, a törvényben szereplő számítási módszer alapján a központi kapcsolatokból származó forrás csökkentésre kerül. A szabályozás értelmében tehát az egy főre jutó adóerő-képesség alapján elvonás sújtja a magasabb jövedelemmel rendelkező önkormányzatokat, aminek persze lehet indokoltsága. Annak idején, amikor ez a döntés megszületett, akkor volt is, csak időközben az eltelt idő azt mutatja, hogy ez messze túlnőtte saját magát, és már olyan aránytalanságokat okoz a rendszerben, amely probléma kezelésre szorul.
A 2003. évi költségvetési törvény szerint az adott évben a költségvetés tervezése során előzetesen becsült adatok alapján számított, az adóerő-képesség miatt elvont összeg 25 százaléka a következő évben visszaigényelhető. A 2004. évi költségvetési törvény megtartotta a visszaigénylés lehetőségét, de bevezette az adóerő-képességgel kapcsolatos elszámolási kötelezettséget. A 2005. évtől kezdődően a költségvetési törvényben előírt feltételek teljesülése esetén az önkormányzatokat már igénybevételi kamat terheli.
A 2007. évi költségvetési törvény a számítások menetét úgy módosította, hogy az adóalapot korrigálni kell a nulla összegű adóalapra megfizetett iparűzési adóhoz kapcsolódó adóalappal. Ennek köszönhetően 2006-ban, a korábbi és a 2007-es tendenciától eltérően az éves elszámolás keretében nem növekedett, hanem csökkent a fővárost érintő elvonás mértéke.
Az adóerőképesség-, illetve a jövedelemkülönbség-mérsékléssel korrigált személyi jövedelemadó-bevétel a fővárosi önkormányzati gazdaság egészét érinti, tehát a kerületi önkormányzatokra és a Fővárosi Önkormányzatra együttesen vonatkozik, nemcsak a Fővárosi Önkormányzatra, hanem külön-külön a 23 kerületi önkormányzatra is. Év közbeni lemondás esetén például a teljes összeg a Fővárosi Önkormányzattól kerül levonásra, a kerületek felé történő rendezés nem rögzített. Az új forrásmegosztási törvény csak a visszaigényelhető részt nevesíti, az elszámolás módjára nem tér ki. Az elszámoláskor a beruházási kiadások, valamint a fejlesztési célú támogatás és az átvett pénzeszközök számbavételekor csak a Fővárosi Önkormányzat kiadásait, illetve a bevételeit veszi figyelembe annak ellenére, hogy a jövedelemkülönbség mérséklése a fővárosi önkormányzati gazdaság egészére vonatkozik.
A 2007. évi költségvetési törvény a számítások menetét módosította, az adóalapot korrigálni kellett a nulla összegű adóalapra meghirdetett iparűzési adóhoz kapcsolódó adóalappal. Ennek köszönhetően csökkent a fővárost érintő elvonás mértéke, de összességében arányában mégiscsak jelentős gondokat okozott. A tervezés készítésekor a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nincsenek összehangolva a figyelembe venni szükséges időpontokra vonatkozó adatok. Például a 2007. évre vonatkozó tervezés időszakában októberben, novemberben csak a 2005. évre vonatkozó adóalap ismert, így a 2006. évi adóalap - ami a számítások alapja - pontatlanul becsülhető. Ez tényleg úgy hangzik, mint egy rémmese, de ettől függetlenül azt tudom mondani, hogy teljesen kezelhetetlen tervezést és kezelhetetlen elosztást jelent, és folyamatos vita és probléma forrása ez a csomag.
A tényleges adóalap ismeretét követően történő korrekció nagyfokú bizonytalanságot okoz az adott évi költségvetésben, mert az év közben végrehajtott adóerőképesség-növelés a személyi jövedelemadó-bevétel elvonásával jár. Szükségszerű lenne tehát, képviselőtársaim, a jövedelemkülönbség-mérséklés számításánál - a személyi jövedelemadónál alkalmazott tervezési módszerhez hasonlóan - mindig a tárgyévet két évvel megelőző tényadatokat figyelembe venni, vagyis a fentiekkel megegyezően az iparűzésiadó-alaphoz a tárgyévet két évvel megelőző tényadatokat kellene számítási alapul venni.
Szükséges továbbá, hogy az adóerőképesség-, illetve a jövedelemkülönbség-mérsékléssel korrigált személyi jövedelemadó-bevétel lemondása miatti évközi módosítást követően, illetve az év végi elszámoláskor a Fővárosi Önkormányzattól levont összegnek kerületekre eső hányadát a Fővárosi Önkormányzat állapítsa meg, és azokat a kerületek felé elszámolja. Talán lehetne ebben egy jobb megoldást találni, mint a mostani, mert ez így most nem kezelhető.
Tisztelt Képviselőtársaim! Hadd térjek ki egy olyan témában is még ebben a hozzászólásban, ebben a keretben, ami a BKV témakörét jelenti, mert azt gondolom, nemcsak ennek a városnak, nemcsak egy cégnek a problémája ez, hanem összességében mindannyiunk gondja.
A folyamatban lévő konvergenciaprogram az IMF és egyéb nagy hitelek által az országra rótt szigorú költségvetési feltételek, valamint az általános nemzetközi gazdasági környezet okozta bizonytalanságok közepette nyilvánvaló, hogy a különböző ágazatok nem haszonélvezői, hanem közös tehervállalói lesznek a 2009. évi költségvetésnek, és ez így is van rendjén.
Hibás viszont az a premissza, hogy ezeket a teherviselőket egyértelműen olyan területeken keresi a kormány, amelyek Magyarországon belül versenyképesek, és komoly gazdasági felhajtóerővel rendelkeznek szűkebb-tágabb régiójuk számára. Itt ugyanúgy említhetném a vidéki nagyvárosok közül Debrecent, Pécset, Veszprémet, Kaposvárt, mint Budapestet; tehát nem csak Budapest-specifikus dolog. Éppen ezen versenyképes városokat kellene ugyanis támogatni adóerő-képességük javításában, amiből aztán a leszakadó területek és az állami költségvetés is profitálhatnak.
A fővárosban a támogatások egyik kritikus pontja a BKV kérdése. Hiába volt a cég életében, a menedzsment tevékenységében sok intézkedés, amely megszorító, átalakító, hatékonyságnövelő intézkedésnek bizonyult, hiába volt bármilyen olyan típusú fővárosi intézkedés, amely paraméterkönyv címén híresült el, és próbált valamit hatékonyabbá, költségtakarékosabbá tenni a cég működésében, egyértelműen látszik és kiderült mára, hogy a cég sem saját erőből, sem a Fővárosi Önkormányzat erejéből nem tudja megoldani, nem tudja kigazdálkodni a szükséges forrásokat.
Március óta a kormányzat legkülönbözőbb szintjein folytak egyeztetések a főváros és a kormány között. Nincs végeredmény, nincs megállapodás. Dűlőre kell jutni ebben a témában. Állásfoglalást szeretnénk egy olyan nemzeti közlekedési stratégiában, amelyben a BKV-nak is van világosan kijelölt helye, része egy nemzeti közlekedési stratégiának; amiben a kormány is egyértelműen elismeri azt, hogy a MÁV és a Volán-társaságok mellett a BKV zavartalan működése is szükséges és mindnyájunk javát szolgálja. A MÁV, a Volán és a BKV összességében mind egy közös problémakör része, nem lehet úgy kezelni, hogy a MÁV és a Volán állami feladat, a BKV pedig a Fővárosi Önkormányzat nyakában van, ez a megoldás, ez a szétválasztás, mesterséges szétválasztás biztos, hogy nem tud működni. Itt egy közös teherviselés és közös problémamegoldás-keresésről van szó. Ennek a megoldásnak pedig azt is tartalmaznia kell, hogy a főváros középtávon milyen állami szerepvállalásra, részvállalásra számíthat a cég finanszírozásában, az állami normatívák valós igényeket felismerő emelésében vagy akár csak a szinten tartásában.
A BKV jövő évi finanszírozhatóságának feltétele a jelenlegi folyószámlahitel-keret - mintegy 22 milliárd forint - fenntartása és az esedékes közép- és hosszú lejáratú hiteltörlesztések - mintegy 11,5 milliárd forint - refinanszírozása. Óriási számok ezek. Figyelembe véve az elmúlt évek tapasztalatait, a hiteltörlesztések nélküli likviditási hiány 9-12 milliárd forint körül várható.
A 2009. év végére előre jelezhető adósságállomány, legfeljebb 12 milliárd forint működésből eredő likviditási hiánnyal számolva és feltételezve, hogy valamennyi hitel refinanszírozása sikeres lesz, több mint 92 milliárd forint, szemben a 2008. év végére tervezett 81 milliárd forint körüli hitelállománnyal.
Ijesztően nagy számok ezek. Nyilván nem az a hozzászólásom célja, hogy most itt az állami költségvetésben csak ezzel és kizárólagosan ezzel a problémával sok-sok milliárd forintot teremtsünk elő, de hogy a probléma előttünk áll, megoldatlan, és közös megoldásra vár, az egyértelmű igény.
A jelenlegi pénzpiaci helyzetben bekövetkezhet olyan állapot, amikor a BKV nem jut hozzá a szükséges finanszírozáshoz, vagy nem tudja lejáró hiteleit refinanszírozni. Ennek valószínűségét - tekintettel a naponta napvilágra kerülő újabb válságjelenségekre - jelenleg még csak közelítőleg becsülni sem lehet, a következményekre azonban fel kell készülni.
(10.50)
Összességében az szeretném mondani, köszönve a figyelmet képviselőtársaimnak, hogy megpróbáltam két olyan részterületre ráirányítani a figyelmet, amely talán az ország nagy problémáinak, a nemzetközi gazdasági helyzet nagy tragédiájának tükrében adott esetben elkerülheti a figyelmünket, vagy nem ez a legfontosabb tennivalónk, véljük, ugyanakkor azt gondolom, hogy a főváros egésze, az ország gazdaságában elfoglalt szerepe és ezen belül a BKV speciális problémája azonban közös megoldáskeresést igényel mindannyiunk részéről, és remélem, hogy ebben tudunk is majd megoldást találni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés