DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Nem történelemórán vagyunk. Balla képviselő úr példálózott azzal, hogy 2000-ben és 2001-ben milyen nagyszerűen teljesítettük a maastrichti kritériumokat, én meg arra céloztam, hogy volt olyan, amit teljesítettünk, és volt olyan, amit nem.

Ékes képviselő úrral még mindig nem értjük egymást. Még egyszer mondom - de mondhatom úgy is, hogy populárisabb legyen a dolog -: ha Magyarországon ösztönözzük a fogyasztást, és belső élénkítést tervezünk, azzal jól jár a Tesco, jól jár az Auchan, s ha több tejterméket fogyasztunk, akkor jól járnak vele a lengyel meg a szlovák gazdák, akiknek a tejét meg tejtermékeit ezekben a boltokban vásárolni lehet. De a magyar gazdaságnak ettől semmivel nem lesz jobb. Képviselő úr, ezt értettem az alatt, hogy a magyar gazdaság rettentő nagy mértékű importfüggősége lehetetlenné teszi, hogy a magyar gazdaságon célzottan egy élénkítéssel segítsünk.

Amikor megpróbáltunk - megpróbálták önök is, korábban próbálta az Antall-kormány is, még korábban más kormányok is - a magyar gazdaság élénkítésével úrrá lenni a lassulási bajainkon, akkor mindig az következett be, hogy élénkült a gazdaság, elkezdtünk többet fogyasztani, elszaladt az import, s mivel másutt meg nem élénkült a gazdaság, elszaladt a külkereskedelmi, majd a fizetési mérleg, és pillanatokon belül beköszöntött az ikerdeficit, aminél rosszabb egy országnak elég nehezen képzelhető el.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu