DR. SZABÓ ZOLTÁN (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, oda lehet figyelni egymás szavaira, mielőtt válaszolnánk rá. Tukacs képviselő úr arról beszélt Chilével és a Pinochet-rendszerrel kapcsolatban, hogy való igaz, hogy demokráciát nemigen láttunk még kapitalizmus nélkül, de a kapitalizmus nem feltétlenül jelent demokráciát, lásd Chile, Pinochet. Egyébiránt nem a mi pártunk adta azt a korelnököt, aki korelnöki székfoglalójában Pinochet Chiléjét dicsérendő példaként emlegette.

Tisztelt képviselő úr, amit viszont érdemben mondott, azzal kapcsolatban szeretném jelezni, hogy én nem tudom, melyik kormányra gondolt, amelyik az önök által csak arany háromszögnek nevezett követelményeket teljesíteni tudta, de azért engedje megjegyeznem, hogyha a sajátjukra gondolt, akkor azért némileg hibázik a dolog. (Balla György: Mennyiben hibázik?) Annyiban hibázik, képviselő úr, hogy a költségvetési egyensúlytól akkor is távol álltunk, távolabb, mint a jövő évre tervezett. Mert azért a költségvetés hiánya annál a 2,6 százaléknál, amennyi jövőre lesz, nagyobb volt az önök idején.

Ami a növekedést illeti, kétségtelen, hogy az első két... (Balla György közbeszól, s közben felmutat egy grafikont.) Képviselő úr! Államháztartási hiányról beszélt, és nem államadósságról. Az, amit ott tetszik mutatni, az államadósság.

Tisztelt Képviselő Úr! A másik a növekedés kérdése. Való igaz, hogy amikor a kormányzásuk első két és fél évében csak szidták a Bokros-csomagot, de azért folytatták, addig a növekedés töretlen volt, 2002 második negyedévére már 2,9 százalékra csökkent le. Ami pedig a szociális biztonságot illeti, nem lett volna a szociális rendszerváltás jelszónak olyan nagy sikere, hogyha önök ezt biztosítani tudták volna.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu