HERÉNYI KÁROLY, az MDF képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Az első kérdés, ami lehet, hogy furcsának tűnik: ki irányítja ezt az országot? Ki vezeti ezt az országot, ki készíti elő azokat a döntéseket, amelyeket itt a parlamentben meghozunk és elfogadunk? Hadd kérdezzem meg államtitkár urat és kormánypárti, illetve MSZP-s képviselőtársaimat: elégedettek-e ezzel a törvénytervezettel, ami előttünk fekszik? Teljes mértékben elégedettek? Ennél jobbat nem is lehetett volna? Ez volt a politikai megrendelés? Az nagy baj!

Azt gondolom, a politikai megrendelés egészen más volt, és azt gondolom, hogy a politikai megrendelést felülírta a bürokrácia. Mert az elmúlt 18 évben számtalanszor tapasztaltam, hogy hányszor akad el jó politikai törekvés a bürokrácia ellenállásán, érdekérvényesítő képességén, és hogyan hiteti el a döntéshozó politikusokkal, hogy nincs más út, és nincs más lehetőség, mint az a törvényjavaslat vagy azon törvényjavaslatok sokasága, amelyek a parlament elé kerülnek, és amelyek rendkívül sok kívánnivalót hagynak maguk után.

A költségvetési törvény vitájában általános ellenzéki nézet, és magam is azt mondom, hogy a költségvetési törvénnyel alapvetően szerkezeti problémák vannak, de ezeket a szerkezeti problémákat önmagában a költségvetési törvény nem képes kezelni. Tehát "hozott anyagból" dolgozik, és a hozott anyag az, ami most előttünk fekszik: azon törvények sokasága, amelyek a költségvetést megalapozzák. Tehát ha valóban szerkezeti módosításokat és átalakításokat szeretnénk eszközölni, akkor azt e törvények sokaságán kellene elindítani, e törvények sokaságán kellene megkezdeni.

Ez a törvényjavaslat 18 törvényt módosít; 18 törvényt módosít, de igencsak felületesen. Tehát olyan lehetőségeket hagy ki, olyan lehetőségekkel nem él, amelyek valóban olyanná tennék a költségvetést, amilyennek ebben a helyzetben - és egy normális országban - lennie kellene, mert természetesen ez a költségvetés sem jobb és különb, csak a külső kényszerek hatására, mint amilyen az előző esztendők költségvetési törvényei voltak.

Mi a baj ezzel a törvénnyel is, és mi a baj a költségvetési törvénnyel is? Az, hogy alapvetően egy statikus gondolkodást, statikus szemléletet tükröz vissza. Azokban az országokban, ahol a gazdaság jobban működik, ahol a teljesítményekre jobban koncentrálnak és ösztönöznek, ott általában nem statikus, hanem dinamikus szemlélet jelzi és jellemzi nemcsak a vállalkozók sokaságának a világát, hanem azokét is, akik a döntéseket meghozzák. Sajnos, ez általános és régi magyar betegség; a XIX. század második felében, amikor nagyot lendült az ország a kiegyezést követően gazdasági szempontból, ugyanez nem volt elmondható az államigazgatási szerkezetére. Messze elmaradt Európa nyugati, civilizáltabb, korábban polgárosodó felétől a közigazgatási rendszerét tekintve, a gazdaság szereplői viszont mindenféle csavarokkal és csűrökkel lépést tudtak tartani akkori nyugat-európai versenytársaikkal, és mintha ma is itt tartanánk.

Mi lehet ennek az oka? Talán az, hogy ezer esztendeje két kultúra határán fekszik a mi országunk itt a Kárpát-medencében, és a közgondolkodásban egyszerre van jelen a bizánci gondolkodásra jellemző statikusság és a nyugat-római gondolkodásra jellemző dinamizmus. Csakhogy az egyik a vállalkozói szférában jelenik meg, a bizanterikus gondolkodás meg a döntéshozók és a döntés-előkészítők, a bürokraták fejében. Ez az ország tulajdonképpen legalább 120-130 vagy 150 éve ennek a harcnak az áldozata, hogy ez a két szemlélet verseng egymással. Statikus szemlélettel hozzuk meg azokat a törvényeket, amelyek alapján a dinamikus gondolkodású vállalkozói szférának működnie kellene. Azért ez elég nagy ellentmondás, és milyen rossz ezt ezekben a törvényekben újra megtapasztalni, hogy megint ott tartunk. Megint ott tartunk, hogy ez a bürokratikus szemlélet eluralkodik, és messze nem kihasználva a lehetőségeket olyan törvényt terjeszt az Országgyűlés elé, ami nem fogja megoldani a helyzetünket.

(9.50)

A megoldás majd talán az lesz, amikor egyszer a politika szereplői ráébrednek arra, hogy van mód és lehetőség arra, hogy az akaratukat valóban érvényesítsék, hogy olyan törvények kerüljenek az Országgyűlés asztalára, amelyek nem a bürokrácia érdekeit, érdekérvényesítő képességét jelzik, legalább most másodlagos, harmadlagos szinten, hanem a valós viszonyokra akarnak érvényes és értelmes válaszokat adni. Ez nem egyszerű dolog, de ha nem tesszük meg, akkor ebből nagy baj lesz.

Egyébként ez a törvény, ami előttünk fekszik, alapjában nem rossz. Tehát az intézkedéseinek a zöme valóban szükségszerű, ami baj, az, hogy kevés. Túl kevés, olyan lehetőségeket hagy ki, ami valóban egyszerűbbé, valóban jobbá, valóban áttekinthetőbbé tenné a törvényt is, és jobban megalapozná magát a költségvetést.

Hogy néhány olyan dolgot mondjak, ami ebből a törvényből pozitívumként kiemelhető: a foglalkoztatók adminisztrációs terheinek csökkentése érdekében egységesülnek a közteheralapok, mindjárt az 1. §-ban, ez nyilván egy jó dolog. Aztán ha az ügyintézési határidőt nem tartja be valamely hivatal, akkor ami pénzt ki kell fizetnie, azt nem kérheti le a központi költségvetésből, hanem saját keretéből kell megtenni. Ez is jó, hiszen ez is arra viszi a rendszert, hogy áttekinthetőbb és működőképesebb legyen.

Ahhoz, hogy a Kincstár az Alkotmánybíróság határozatában foglaltak iránymutatása alapján elvégezhesse az ÁSZ megállapításainak érvényesítését, a felülvizsgálati eljárásba indokolt az államháztartási törvény szabályai között erre vonatkozó, a Kincstár részére felhatalmazó rendelkezést beiktatni, ezt meg is tették. Ez is egy üdvözlendő és egy jó döntés.

Egyébként nyilván a legnagyobb méretű és a legnagyobb terjedelmű az államháztartásról szóló törvény módosítása, ami igyekszik rendet vágni a rendetlenségben, igyekszik egységes elveket alkalmazni, de meglehetősen nehezen tudja ezekkel az eszközökkel ezt megtenni. Ideillik a (11) bekezdés azon rendelkezése, amely igyekszik a zárszámadási törvény körüli anomáliákat rendbe tenni, hiszen a Magyar Köztársaság zárszámadásának ellenőrzése a mai napig jelentős részei vonatkozásában nem azonos módszerek mentén és nem homogén szemléletben történik, ami számos félreértésre, problémaelkerülésre és egyebekre adhat okot. Célszerű ezért az alapok megbízhatósági ellenőrzéséhez is az Állami Számvevőszék módszertanát alkalmazni, így az Országgyűlés átfogó és egységes képet kaphat - legalábbis egységesebb képet kaphat - a közpénzek felhasználásáról. Ugyanez igaz a Kincstár vonatkozásában is, ott is ugyanilyen problémákkal találja szembe magát a parlament, ha ezt vizsgálja. Az önkormányzatok számára is, akiknek visszafizetési kötelezettségük adódik, lehetőséget teremt arra, hiszen ennek a kötelezettségnek a végrehajtása fizetésképtelenné teheti időlegesen az önkormányzatokat, likviditási problémákat okozhat, arra ad lehetőséget, hogy külön egyeztetés során ennek a csapdáját kikerüljék.

Van néhány olyan dolog, amit azonban kritikával kell illetni. Amit Kóka János képviselő úr elmondott a családi pótlék rendszerével kapcsolatban, tökéletesen igaza van. Ezekhez kellett volna hozzányúlni. Ez nem történt meg, viszont azt mondja, hogy a családi pótlék fajlagos összegei 2009. szeptember 1-jétől emelkednek. Az emelés mértéke várhatóan az éves inflációval megegyező, 3,9 százalék. Azt hiszem, hogy ennek a harmadik költségvetési törvénytervezetnek az inflációs előrejelzése és becslése már nem ennyi, hanem ennél egy kicsit magasabb. (Dr. Hargitai János: 4,5 százalék!) Így van, 4,5 százalék. Tehát érdemes lett volna ezt a kettőt legalább valahogy összehozni és összeigazítani.

A kérdés az, hogy ebben a helyzetben, amiben most az ország van, amikor válságot kell kezelni, akkor elégségesnek tartjuk-e ezeket a módosító javaslatokat, a helyzet kihívásaira adott elegendő válasznak. Azt gondolom, hogy nem. Dávid Ibolya a nemzeti csúcson azt mondta, hogy kétharmada van a gyávaságnak a parlamentben. Ez azt jelenti, hogy nincs elég bátorságunk meghozni olyan döntéseket, amelyek nem lesznek népszerűek. De azért lássuk be, hogy az ország azért jutott ilyen helyzetbe, mert hajhásztuk a népszerű megoldásokat, és nem kerestük azokat a kérdéseket, illetve nem olyan válaszokat adtunk a kérdésekre, amelyek a realitásoknak megfeleltek volna.

Balla képviselő úr arról beszélt hozzászólásában, hogy az elmúlt hat esztendőben mi történt. Azért történt egy olyan dolog, ami a közös felelősségünket... - és ilyen módon fogalmazom meg, hogy felelősségünket, pedig mi nem szavaztuk meg; az a 2002-es törvénymódosító javaslat volt az új kormány megalakulása után, amikor 13 pontban esztelen költekezésbe kezdett az Országgyűlés, amikor 50 százalékkal mindenféle forrás nélkül megemelte a közalkalmazotti béreket, amikor olyan juttatásokat épített be a rendszerbe a nyugdíjak és egyebek vonatkozásában, amelyeknek messze nem látszottak a forrásai. Elmúlt négy esztendő, és ahelyett, hogy levontuk volna a tanulságokat a 2002-es döntés összes negatívumát illetően, hogy ilyet nem szabad csinálni, 2006-ban, a választási kampány során megint megindult egy olyan verseny, egy olyan esztelen ígérgetési verseny, aminek a realitásokhoz az égadta világon semmi köze nem volt.

Az egyik nagy párt többet ígért, mint a másik, az egyik 5000-6000 milliárddal, a másik 6500 milliárddal ígérte túl a választási kampányban a rendelkezésre álló források mértékét és nagyságát. Közben mindnyájan tudtuk, hogy ősszel el kell fogadtatni azt a konvergenciaprogramot, amit Brüsszel már kétszer visszadobott, hogy nem jó. Azt is tudtuk, hogy ennek az elfogadtatása nem lesz egyszerű, és ez nagy áldozatokat fog a lakosságtól kívánni.

Most itt vagyunk a nagy bajban, a válság elérte természetesen Magyarországot is, és hajlamosak vagyunk azt mondani, hogy minden válság okáért a kormány és a kormánykoalíció a felelős. Szerintem elég nagy részben mindnyájan, akik itt a parlamentben vagyunk, felelősek vagyunk. A felelősség megfogható a kormánypárti megalapozatlan igen szavazatokban, és megfogható az ellenzéki nemekben, amelyekkel olyan törvények, olyan reformerejű vagy reformcélú törvények elfogadását akadályozták meg, ami oda juttatta az országot, ahol van.

A fene tudja, hogy ez értelmes politikai magatartás-e, hogy ez értelmes politikai szerepfelfogás-e, hiszen nagy valószínűséggel a következő választást meg fogja nyerni a Fidesz. Olyan nagy választása nem lesz, hiszen akkor a reformokat neki kell véghezvinni, neki kell majd a parlamenttel elfogadtatni, és ő sem fogja tudni könnyebben elfogadtatni a lakossággal, mert senki nem fog örülni annak, hogy ha az addig kapott juttatások csökkenni fognak, mert szükségképpen csökkenni fognak, hiszen hosszú évek óta többet költ az állam, mint amennyi lehetősége van, ehhez mi tevőlegesen hozzájárulunk. És akkor mi lesz? Akkor ki fog ábrándulni ugyanúgy a Fideszből a lakosság és az ő szavazótábora, mint ahogy kiábrándult az MSZP-ből? Valószínű, hogy ez lesz, valószínű, hogy ez az, amiről Kóka képviselő úr beszélt, hogy nekünk Mohács kell, és akkor talán majd elkezdünk a realitások talaján és alapján gondolkodni, tervezni és döntéseket meghozni. Akkor talán ráébredünk arra, hogy nagyon sok dologban közös a felelősségünk, mind a 386 embernek, legyen ellenzéki oldalon, legyen kormányoldalon.

Az ellenzéki oldalon lévőknek tudniuk kell, nekünk, akik ellenzéki oldalon vagyunk, hogy szűk a mezsgye, hogy nagyon sok kérdésben mi sem tehetnénk mást, ha kormányoldalon lennénk. Akkor nem kell egy rossz szerepfelfogás alapján vagy értelmében csak azért is, dafke nemmel szavazni, mert megmutatjuk a kormánynak, hogy milyen kemény gyerekek vagyunk, mert ez lehet, hogy a kormánynak árt - de ez a kisebbik baj. Az sokkal nagyobb baj, hogy az egész országnak árt.

A költségvetési törvényről annyit, hogy nem a kormánynak lesz nagy baja abból, ha nem lesz költségvetés; az 100 vagy 200 ember, akit elzavarnak, és jön egy új kormány és kész. A nagy baja az országnak lesz.

(10.00)

Ha ebben a helyzetben, ebben a válsághelyzetben, ami egész Európát, ami az egész világot sújtja, úgy vágunk neki a következő esztendőnek, hogy nincs elfogadott költségvetés, az nagyon nagy baj. És még egyszer mondom: az nem a kormány baja lesz. A kormányt el lehet zavarni, de tízmillió magyart nem lehet elzavarni, és nem lehet nekik azt mondani, hogy hát akkor most, bocs, de ez politikai meg történelmileg így alakult. Egyébként a költségvetés elfogadása pedig nyilván a kormányoldal felelőssége, teremtse meg hozzá a többséget, hiszen erre is megvan a lehetősége, sőt kötelessége.

Ezért volt érdekes az a szeptemberi szavazás, amikor a Magyar Demokrata Fórum azt javasolta, hogy a parlament oszlassa fel magát, hiszen akkor még lett volna idő arra, hogy a választások gyors kiírásával december tájékán olyan költségvetési törvény fogadtassék el - legkésőbb januárban -, ami mögött komoly kormányzati többség áll, hiszen a választások eredménye ezt előidézhette volna. Nem így történt. Aki akkoriban igyekezett a kormányt életben tartani, lélegeztetőgépen tartani, annak bizony megvan a felelőssége abban is, hogy ezt a költségvetési törvényt majd fogadtassa el. Még egyszer mondom: nem a kormány miatt, hanem azért, hogy az országnak majd legyen költségvetési törvénye.

Összefoglalva: ez a törvényjavaslat, ami előttünk fekszik, számos pozitívuma ellenére inkább a hiányoktól szenved, a lehetőségektől, amiket itt meg lehetett volna tenni. Ahogy elő lehetett volna készíteni azt, hogy valóban megváltozzék a költségvetési törvény szerkezete, struktúrája, hogy végre egyszer ne a követő magatartás jellemezze a pénzügyi kormányzatot, amikor megpróbál a kihívásokra megkésve választ adni, hanem annak a feltételeit és alapját teremtse meg, hogy egyszer menjünk a problémák elé; hogy valóban dinamizáljuk a gondolkodásunkat, és gondoljunk arra, hogy ennek 2-3-4 év múlva milyen következményei lesznek, és lehetőleg pozitív következményei legyenek.

Ez a törvényjavaslat módosító javaslatokkal még javítható, még jobbá tehető, de messze nem használja ki azt a lehetőséget, amit a fontossága ennek a törvénynek ad, és ami a pénzügyi kormányzat és az érintett minisztériumok számára adatott lehetőség, ezért nagyon erős és drasztikus módosítások tehetik csak olyanná, hogy az ellenzéki pártok is megfontolják, hogy megszavazzák.

Köszönöm szépen. (Taps az MDF, az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu