MOLNÁR LÁSZLÓ (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Hargitai képviselőtársamnak egy korábbi hozzászólására szeretnék reagálni, nevezetesen amikor a családok hitelállományáról beszélt. Azt kell mondjam, fő szabály az, hogy a megtakarításaidat abban tartsd, amiben eladósodsz. Nos, ezt nem tudta megtenni a magyar lakosság. Egyik része túlzottan eladósodott, a másik része pedig nem ott tartotta, ahogyan kellett volna, szerintem.
A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete azért elég rendesen, időnkénti rendszerességgel tájékoztatta a lakosságot a devizahitel kockázatosságáról. Miután 4-5-6 százalékpont különbség volt a devizahitel és a forinthitel között, nagy általánosságban a lakosság ezt választotta.
Természetesen én is azt támogatom, hogy az ERM-2-be minél hamarabb be kellene menni, még ilyen szigorításokkal is, mint ez a plusz néhány száz milliárd forint, ami reméljük, hogy nem lesz nehezebb, legalábbis nem érünk el olyan szintre, mint a szlovák lakosság, hogy fellázadjon; tudatosítani kellene. Ehhez mi kell? Válságidőszakban van egy válságkommunikáció. Ez egy bizalmi válság időszaka is, ez teljesen természetes, hogy erről beszélünk. Ezért mondtam én tegnap is a költségvetési vitában, hogy működjünk együtt. Minimális kényszer a kétharmados törvényeknél, azt a minimumszintet meg kellene határozni, hogy mi az, amiben együtt tudunk működni. Kötelező a lakosság érdekében. Nincs más utunk. Most beszélhetünk a múltról, én nem akarom ezt fölhánytorgatni.
Azt biztosan tudom, mint aki ezen a frakción belül a pénzügyi ellenőrzéssel az átlagnál többet foglalkozom, hogy az Unióban is az az elvárás, hogy egy egységes pénzügyi felügyelet alakuljon ki. A magyar pénzügyi felügyelet jól végezte a dolgát, de látszik, hogy a teljes európai rendszerben azonos problémák vannak, ezért csak együtt tudunk fellépni.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés