TUKACS ISTVÁN (MSZP): Elnök úr, köszönöm szépen a szót. Tisztelt Képviselőtársaim! Tisztelt Ház! A türelem meghozza jutalmát, hiszen türelmesen vártuk mindannyian képviselőtársainkkal a kétpercesek tömkelegét, amelyek - valljuk be őszintén! - érdemi vitáról szóltak. Nem voltak sem unalmasak, sem fölöslegesek ebben a megalapozó vitában; érdemi ügyekről szóltak, mert megvilágították a pártok, illetve a pártfrakciók azon álláspontját, amelyek a költségvetésről szólnak, és nem feltétlenül az előttünk fekvő, költségvetést megalapozó javaslatokról. Ezért tehát tisztelt képviselőtársaim bizonyára meg fogják nekem bocsátani, ha szintén a költségvetésről szeretnék szólni, részben megvilágítva a költségvetés tervezésének, elfogadásának jelenlegi céljait és helyzetét, részben pedig kritikával illetve azokat az elképzeléseket, amelyeket, úgy érzem, itt, a parlament nyilvánossága előtt kritikával kell illetni.
Tisztelt Képviselőtársaim! Majdnem a költségvetési vitát folytatjuk, amely három napja zajlik általános vitaként a parlamentben, azt a költségvetési vitát, amelyben már sok érv elhangzott. A szocialista frakció a maga részéről azt világította meg, hogy egy pénzügyi, finanszírozási és fenyegető reálgazdasági válság időszakában a költségvetésnek, a benyújtottnak át kellett értékelni a céljait, mégpedig azt a célt, amely a hiányra vonatkozott. Ez a legfontosabb, hiszen a hiányra vonatkozó cél csökkentése a mi részünkről azt jelentette, hogy csökkenteni kell a függést a nemzetközi pénzügyi világtól és a pénzpiacoktól.
Mindemellett - nem mellékesen az IMF-hitel kapcsán - meg kellett fontolni mindazon makrogazdasági adatokat, amelyek a költségvetés egyes változataiban szerepeltek, különös tekintettel a gazdasági növekedési adatra, és ez megtörtént. Ennek folytán állt elő az a helyzet, hogy olyan döntésekre nyújtottunk be javaslatot, módosító indítványt, és ezek mellett érveltünk, amelyek a kiadások csökkentésére vonatkoztak részben nyugdíjasok, részben közalkalmazottak esetében.
(11.00)
Tisztelt Képviselőtársaink! A költségvetés állapota jelenleg ebben a helyzetben van. Mind az elmúlt három nap alatt, mind a mai vitában is azonban a parlamentben helyet foglaló pártfrakciók többféle véleményt fogalmaztak meg az általuk helyesnek vélt útról. Kezdeném a könnyebb lehetőséggel, ez a Fidesz programja. Azért könnyebb, mert a Fidesz legalább kétfélét beszél ebben a költségvetési vitában. Bizonyára Balla képviselőtársam nem sértődik meg azért, ha ezt világossá teszem mindenki előtt. Kétfélét mond; egyik oldalról bátorságra akar bennünket serkenteni, és azt mondja, hogy még: legyetek bátrak, legyen nagy átalakítás, legyen a költségvetésben megtakarítás, még reformokat, csak bátran, gyerünk MSZP, hajrá. De mellette elmondja a maga koncepcióját a kilábalás útjáról, ezt a bizonyos stabilitás, adócsökkentés és belső fogyasztásélénkítés programot. A kettő egymással sincs különösebb viszonyban, tehát az ám legyenek még nagyobbak az államháztartás kiadásait csökkentő reformok; a három cél azonban végképp nincs.
Szabó képviselőtársam Ékes képviselő úrral folytatott egy élénk vitát a belső keresletélénkítés kérdéséről, hogy milyen veszélyeket rejteget. (Ékes József: Termékpiac-védelemről.) Elmondom, aztán kimegyünk és megbeszéljük, képviselő úr, ha nem akar a vitában részt venni egy gombnyomás útján. (Ékes József: Ne forgassa ki a szavaimat, arra kérem.) Ugyanakkor az adócsökkentés és a stabilitás kérdése, tehát ne csökkentsünk kiadásokat, ez a stabilitás, adjunk meg mindenkinek mindent, garantáljuk a biztonságát, mondják önök, másrészt csökkentsünk adókat, több ok miatt nem áll meg a lábán. Úgy gondolom, ezt a kritikát minimálisan meg kell fogalmazni itt a parlamentben.
Két párt szintén azt üzente nekünk, hogy még. Az egyik a Magyar Demokrata Fórum volt, a másik a Szabad Demokraták Szövetsége. A Szabad Demokraták Szövetsége kérlelhetetlenül üzeni ezt, a Magyar Demokrata Fórum megfontoltabban. Úgy érzem, hogy a kérlelhetetlenségnek van oka a Szabad Demokraták részéről. A mi szempontunkból viszont ennek a kérlelhetetlenségnek vannak nagyon józanul figyelembe vehető korlátai. Egyik oldalról persze nem tudom megkerülni azt az eszmefuttatást, amelyet Kóka frakcióvezető úr kifejtett. Sajnálom egyébként, hogy nincs itt, mert nem nagyon szeretem azt a helyzetet, amikor úgy kell reagálni egy hozzászólásra, hogy aki elmondta, az nincs jelen a parlament ülésén. Szóval, Kóka frakcióvezető úr azt mondta, hogy a szabadpiac és általában a kapitalista működési szisztéma, köszöni szépen, jól van, rendben van, nincs ezzel a világon semmi baj, ne temessünk még el semmit, ne is gondolkodjunk a világban azon, hogy ez változik.
Hozzáfűzte még, ami nem mellékes a mondandója szempontjából, hogy általában piacgazdaság és demokrácia kéz a kézben járnak, egyik feltételezi a másikat. Azt kell mondanom, hogy bizony azt a tényt, amely szerint a szabad verseny legnagyobb dicsőségére az Amerikai Egyesült Államok különféle befektetési intézményei olyanná tudtak fújni egy lufit, egy pénzügyi lufit, amelynek fertőző hatásai nemcsak az Amerikai Egyesült Államok pénzügyi piacait és reálgazdaságát rengették meg, hanem most már Európát is és a világ nagyon sok pénzügyi piacát, ez bizony nem szolgál a szabadpiac legnagyobb dicsőségére; hozzáteszem egyébként, a demokratikus berendezkedés legnagyobb dicsőségére sem. Bár, tegyük azt is hozzá, lehet demokratikus a politikai berendezkedés, a piacgazdaságban és általában a tőke térfelén nem szokott demokratikus berendezkedés uralkodni.
Nos, azt gondolom tehát, hogy minimum nem állja meg a helyét az a felfogás, amely szerint az állam ne törődjön semmivel, ne legyen reakciója a következő időszakban sem semmire, minden úgy van jól, ahogy van, majd a piac korrigálja magát, válság jön, válság megy, ez a tőkés rendszerek normális működése - ez a vélekedés szerintem hamis, ezt bizonyítja az említett Amerikai Egyesült Államok viselkedése ebben a helyzetben, amikor közpénzből dob 700 milliárd dolláros mentőcsomagot a pénzvilágnak.
Kicsit ki akartam még térni a demokrácia ügyére, nem megkerülve a reformok kérlelhetetlen megvalósítására tett javaslatokat sem. Ha valamiben kell és szükséges egységet teremtenünk, az nemcsak a költségvetés és általában a hosszú távú reformok ügye; az bizony a demokratikus berendezkedés ügye. És ne tekintsék ezt a témától való elkalandozásnak. Megköszönöm, ha elnök úr is méltányolja ezt. Azt gondolom, hogy a parlament pártjai nagy valószínűséggel meg fognak oszlani egy demokratikus berendezkedést kívánó és kevésbé berendezkedést favorizáló választóvonal mentén, és nem mellékes, hogy kik hová kerülnek ebben. Ezért tehát több, jelenleg ellenzéki párttal vagy új ellenzéki párttal ebben több közösséget érzek, mint a költségvetés és a reformok ügyében, egyébként nagyobb tétet is érzek ebben.
Visszatérve az alapmondandómra: az elhangzott javaslatok sok esetben példálóznak a Szlovákia-szindrómával. Sok ország tartozhat ebbe bele, sok nem. Sokan mondják, hogy lám-lám, meg kellett volna tennünk azt, amit ők megtettek, és akkor jobb helyzetből várhattuk volna a válságot. Ha rápillantunk Szlovákia és még néhány eurórégiós ország adataira, növekedési adataira és inflációs adataira, nem látunk valami kedvező képet, valljuk be őszintén. Ugyanakkor azt a kérdést muszáj feltennem, hogy vajon az ott is elkerülhetetlen reálgazdasági válság milyen helyzetben fogja várni mindazokat, akiknek szociális juttatásait éppen az említett adócsökkentési és versenyképességi célok mentén nyirbálták meg, sok esetben egyharmadára. És még egy gondolat kitekintésként: amennyiben demokrácia és piacgazdaság kéz a kézben járnak, nem nagyon tudunk történelmi példákat hová tenni. Hiszen az általam nagyon nem szeretett Chile esetében a Pinochet-rendszer nem a demokrácia mintapéldájaként stabilizálta az országot.
Lezárva ezt, és áttérve az előttünk fekvő javaslatra, úgy érzem tisztelt Ház, tisztelt képviselőtársaim, hogy a költségvetést megalapozó egyes törvények módosításáról szóló javaslat nincs önmagában előttünk. Azért nincs önmagában, mert megtárgyalásra kerül majd a parlamentben még néhány olyan javaslat, amelynek szintén van költségvetést megalapozó hatása. Két ilyet hadd említsek: az egyik a már említett adóegyszerűsítéseket, fehérítést és eljárási tartalmi egyszerűsítéseket tartalmazó csomag, amelynek a benyújtása megtörtént. A másik ilyen, engedjék meg, hogy idesoroljam azok a szociális tárgyú törvénymódosításokat, amelyeket a költségvetési bizottság már a tegnapi napon tárgyalt, és nagyjából a segélyezettek munkába állításának, munkahelyek teremtésének, közcélú munka teremtésének lehetőségét, egyben a segélyezési rendszer átgondolását tartalmazzák. Engedjék meg, hogy ezt a magam részéről reformértékű lépésnek tartsam a következő időszakra. Egyébként ezt erősítették az önkormányzatok, az előkészítésben részt vevő önkormányzati szervezetek is.
A konkrét javaslat esetében furcsa módon, bár hangzanak el kritikák, de lényegében ezt a javaslatsort nem illeti kritikával a képviselők zöme, amikor most erről beszélünk. Hiszen azt mondják, mondjuk, hogy rendben van, ezek az itt fekvő javaslatok helyesek, jók, maximum sokan kívánnak ennél még radikálisabb és még előkészítettebb költségvetést megalapozó, más filozófiával megalapozó javaslatokat. Ebből az előttünk fekvőből hadd erősítsek kettőt!
A két javaslat, amiről beszélni szeretnék, egyrészt az úgynevezett pozitív adóslista, a másik pedig az adóeljárásokat, illetve a bürokratikus eljárásokat egyszerűsítő egy javaslat. A pozitív adóslista nagyon fontos. Arról szól, hogy nem a vállalkozónak kell mennie, ha tisztességgel fizeti a közterheit, nincs köztartozása, nincs lezáratlan pénzügyi eljárása, kapcsolata, azért, hogy bizonyítsa, hogy tisztességesen fizeti adóit, járulékait, és általában tisztességesen működteti a vállalkozását. Megvan annak a lehetősége, hogy ezen az úgynevezett pozitív adóslistán bizonyítsa mindenkinek, és minden különösebb utánajárás nélkül felhasználja támogatások igénylésénél vagy más szükséges helyeken.
(11.10)
Úgy gondolom, egy olyan egyszerűsítő eljárásról van szó, amelyben a korrekten, tisztességesen működő vállalkozások szívesen vesznek majd részt.
A másik ennek a bizonyos egyablakos rendszernek a kiterjesztése. Azt gondolom, eljárásban ez is egyszerűsítő tényező, és a törzskönyvi szervezetek számára a már egyablakos rendszerben lévők mellett pozitívumot jelez.
Amivel szeretnék kicsit foglalkozni, mégpedig a dilemmázás, a gondolkodás szintjén, ez a bizonyos családi pótlék. Nem feltétlenül a bevezetés időpontja, hanem a mellé fűzött magyarázó mondat, amely - emlékeim szerint - úgy szól, hogy a családi pótlék összege az éves infláció összegével, 3,9 százalékkal emelkedik; így szól a javaslat.
Tisztelettel szeretném javasolni a vitában magunknak és a beterjesztő tárcának is, hogy ezt a 3,9 százalékos éves inflációs adatot ebben az összefüggésben gondoljuk át. Részben azért, mert a költségvetés tervezése okán már más inflációs prognózis is szerepel, részben pedig azért, mert a bevezetés időpontja - tehát a következő év ősze - és a költségvetés működésének megkezdése, január 1-je között adódhatnak olyan típusú bajok, problémák, amelyek ezt az inflációs adatot korrigálhatják. Ebben az egy pontban szeretném a vitázó felek és a tárca figyelmét is felhívni, hogyha lehet.
Amivel zárni szeretnék, a reformok és a további reformok ügye. Engedjék meg, tisztelt képviselőtársaim, hogy azokkal értsek egyet, akik úgy gondolják, hogy nagy, széles megegyezést teremteni alapvető strukturális reformok ügyében a költségvetés elfogadásáig nem túl valószínű, hogy lehet. Lehet ügyeket elővenni és intézni, Béki képviselő asszony javaslata egyébként a családi pótlékról első hallásra és pillantásra is olyan, amiről még beszélni lehet, ha mindannyian egyetértünk abban, hogy a családi pótlék ügyét rendezni kell. Ugyanakkor azt szeretném megerősíteni, hogy önkormányzati rendszer, államháztartás, államigazgatás, ne adj' isten, nyugdíjrendszer ügyében a három hét a parlamenti pártok összefogásának széles megteremtéséhez kevés.
Azt gondolom, a költségvetésben egyetlen jelzés létezhetne arra, hogy ezeket a reformokat meg akarjuk tartani, ha mondjuk, az önkormányzatok esetében átrendeznénk a normatívákat, és felére csökkentenénk a támogatást. Most nagyon durva adatot mondtam, és szándékosan sarkítottam. Ez a jelzés azonban rossz jelzés lenne anélkül, hogy megteremtjük legalább a közös gondolatokat arról, hogy mit akarunk ebben a szférában tenni.
Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Bár előttem szóló fideszes képviselőtársam tárgyszerűen beszélt a tervezetről, én kevésbé tárgyszerűen inkább a költségvetés fő ügyei felé elkalandozva beszéltem az előttünk fekvő tervezetről, és általában az előttünk lévő feladatokról, ebben a megértésüket köszönöm.
Elnök úr, köszönöm szépen a szót. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés