DR. KÉKESI TIBOR (MSZP): Elnök úr, köszönöm a szót. Végh képviselőtársam is nemzetközi példákat hozott, és eszembe ötlött, hogy itt az adócsökkentés legyen vagy ne legyen kérdéskörében felmerült, hogy például ez a nemzetközi válság hogyan is érintette Magyarországot. Ez nagyon jó összehasonlító alapja annak, hogy milyen helyzetben is vagyunk.

Vegyük a szomszédunkat, Ausztriát! Tízmilliós nép, akkora, mint mi, ők a bankkonszolidációra 100 milliárd eurót fordítottak. Vagy Svédország - ugyan nem szomszéd, de hát nagyjából akkora, mint Magyarország, 8,6 millióan élnek ott -, ők 150 milliárd dollárt, tehát körülbelül 120 milliárd eurót fordítanak rá. Vagy egy másik szomszéd ország, Szlovénia. Ők úgy négyszer kevesebben vannak, 2,6 milliós az ország, ők 8 milliárd eurót fordítottak bankkonszolidációra. Mi pedig, a 10 milliós nép 2,5 milliárd eurót fordítunk erre a célra.

Tehát nem bujkálva, nem tagadva, hanem nagyon is látva azt, hogy elért bennünket a nemzetközi pénzpiaci válság, látva, hogy lesz következménye a reálgazdaságban - ezt is utol fogja érni a válság -, azt is látjuk, hogy azért a magyar bankrendszer megállta a helyét. Ez önmagában nem kell hogy Magyarországot olyan pozícióra predesztinálja, ami a jövőben való bizalmat, a kilábalás útját lelassítja vagy a távoli jövőbe eltolja. Ezek a nemzetközi példák alátámasztják, hogy bizony Magyarország akár ezekhez az országokhoz képest, ebből a szempontból, jobb helyzetben van.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu