PUCH LÁSZLÓ közlekedési, hírközlési és energiaügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselő Úr! Én nagyon örülök az ön felszólításának, de a vizsgálat már folyik. Tényleg meg kell állapítani, hogy mi okozta ezt a csúszást, mármint a technikai kivitelezésben és nem a határidőben. A határidőben előtte voltak egyeztetések, és a 2009. márciusi, az előbb említett pontos időpont, májusi időpont közös megegyezéssel volt, mi kölcsönösen, a kormányzat és a kivitelezővel való megállapodásból. A völgyhíd építése következtében semmilyen kötelezettsége nincs a megrendelőnek, a magyar államnak, a NIF Zrt.-nek, hiszen minden a kivitelező költsége, a tervezés, a kivitelezés. A kivitelezésből következett esetleges károk elhárítása is az ő feladata, és azt gondolom, a sérült szerkezet megjavításától, az elejétől a végéig.
És hogy megelőzzem az ön következő kérdését, azt is elmondom, hogy összesen ebben a nagyságrendű munkában 265 millió forint pótmunkát engedélyezett a mérnök, és jelenleg nincs is más ilyen típusú eljárás folyamatban, tehát azt gondolom, hogy 2009. május 31-e után, amennyiben nem adja át a kivitelező határidőre, onnantól kezdve neki kell vállalni, a kötbér és minden következmény a kivitelezőé. Én örülök, ha ezt figyeli a képviselő úr, és jelzi, ha véletlenül másképp lenne.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés