ARATÓ GERGELY oktatási és kulturális minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Mindenképpen szeretném megköszönni képviselő úr megemlékezését. Azt gondolom, hogy valóban tanulságos az az életút, amit Wekerle Sándor befutott, és tanulságosak azok a politikai nézetek is, amelyeket vallott, hiszen akár a gazdasági racionalitásban, a józan észben való töretlen hite, akár az a képessége és bátorsága, amivel szembeszállt az abban a időben is bizony itt-ott megjelenő, ilyen-olyan túlzó vagy éppen népszerűséget hajhászó nézetekkel, ezek mindenképpen rendkívül fontos tanulságot szolgáltatnak mára, mint ahogy az a törekvése is, amiről képviselő úr igen helyesen emlékezett meg, amelyik az állam és az egyház viszonyának korszerű, modern módon való rendezését szolgálta, azt hiszem, hogy hosszú távon mindkét fél érdekében.
Tanulságos és emlékezetes persze az is, hogy az ő politikai pályája sem volt minden vita nélkül, voltak akkor is ellenzők, volt akkor is ilyen-olyan oldalról, minden oldalról támadója, kihívója akár az egyházi kérdésekben, akár a gazdasági kérdésekben. De azt hiszem, mindannyiunk számára az a tanulság a legfontosabb, hogy egy politikust, akármelyik oldalán üljön a Háznak, akármilyen politikai nézeteket képviseljen, elsősorban az minősít, hogy mit teremt, hogy mit hoz létre, hogy mi az, amit megőriz vagy amit felépít. Azt hiszem, hogy ezért érdemes ma is megemlékeznünk Wekerle Sándorról.
Köszönöm szépen, elnök úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés