BÓKAY ENDRE (MSZP): Tisztelt Elnök Úr! Köszönöm a szót. Ebben a kétperces vitapárbajban azért szeretnék én is megjegyzéseket tenni, mert Pettkó András képviselőtársam hozta fel, hogy a szocialisták 189 képviselővel hogyan fogják elfogadni ezt a törvényt. Mi másképp gondolkozunk. Mi arra gondoltunk, hogy van egy szakmai törvény, amit meg kell hozni, és nem a szocialisták hozzák meg ezt a törvényt, hanem a parlament hozza, bár kétségkívül igaza van abban, hogy bizonyos többség mindig kell ahhoz, hogy egy törvényt elfogadjunk vagy elfogadtassunk itt.

A másik megjegyzésem az volna, hogy az egyeztetések igenis megtörténtek. Több mint 50 alkalommal történt egyeztetés a törvény kapcsán, és a szakmai szervezetekkel a minisztérium szó szerint közösen írta ezt a törvényt. Ha azt akarjuk, hogy minden egyes pontjában mindenki megegyezzen, mindent elfogadjon, mindenfajta művészeti ágazat ezzel tökéletesen egyetértsen, valószínűleg ilyen ideális állapot nem lesz, ilyet nem fogunk tudni elérni. Ezért el kell fogadni a törvényt, és utána meglátjuk, hogy a következő években milyen hatással jár. Egyetlenegy törvény sem jelenti azt, hogy az egyszer s mindenkorra kőbe vésett.

A törvényeket módosítjuk, az adott élethez változtatjuk. Az nem biztos, hogy ha öt év múlva erre visszatérünk, akár megidézzük ezeket a vitákat, hogy bárkinek igaza lesz, hogy én már akkor megmondtam.

Ma még jó néhány dologgal nem vagyunk tisztában, de azok az alapok, amik itt elénk kerültek, a szakmai szervezetekkel egyeztetve történtek, és az ő belegyezésükkel kerültek ide. Nyilván közöttük is van vita, ott sem ért mindenki egyet, mint ahogy Halász János elnök úr is idézte a szeptember 3-ai levelet. De erre válaszolt a bizottsági ülésen Schneider Márta szakállamtitkár asszony. Ez a válasz itt van előttem, a jegyzőkönyv szerint, a számomra elfogadható, és úgy érzem, azon érintett művészek számára is, akik ennek a törvénynek a készítésében, pontosabban a preambulum megfogalmazásában részt vettek.

Elnök úr, köszönöm.

Forrás: parlament.hu