DR. JÓZSA ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Egy nagyon aktuális és nagyon nagy jelentőségű kérdés miatt kértem napirend előtt szót. Intenzív szakaszába lépett az európai kémiai biztonsági közösségi rendelet, angol betűkből rövidített nevén, a REACH-rendelet végrehajtása. Sokan gondolnak rá, hogy a vegyi anyagok és az egészség között szoros kapcsolat van. Hogy ez ténylegesen valamennyiünk egészsége érdekében történjen, arról szól ez a közösségi rendelet. Az összes európai uniós polgár egészségének védelmét szolgálja, ezen belül magyar állampolgárok védelmét is. Uniós rendelet, végrehajtását minden egyes tagországnak saját magának kell megoldani, ha szabad ezt a durva szót mondani, kikényszeríteni.

Fontos elemeként került az uniós joganyag bevezetésére, hogy minden egyes vegyi anyag regisztrálása, értékelése, engedélyezése és ezt követően, ha szükséges, korlátozása minden egyes esetben megtörténjen. Az elfogadott uniós rendelet célja, hogy korszerűsítse és javítsa a vegyi anyagokra vonatkozó korábbi európai uniós jogi keretrendszert, illetve egységessé tegye a különböző országokban meglévő, korábbi biztonsági előírásokat. Talán még vannak, akik a méregkönyvre emlékeznek. Én gyerekkoromban hallottam, hogy ha valamilyen anyagról úgy beszéltek, hogy méregkönyves anyag, akkor azzal nagyon óvatosnak kell lenni, lehetőleg kerülni.

A REACH-rendelet valóban kiemelten fontos a lakosság egészének egészségvédelme, illetve a környezetvédelem szempontjából, hiszen gyakorlatilag valamennyi vegyi anyagra vonatkozik. Ez azt jelenti, hogy a benne foglalt szabályozások nem csupán az ipari eljárásokban alkalmazott kémiai anyagokra alkalmazandóak, hanem a mindennapi életben használt vegyi anyagokra is. Idetartoznak nemcsak a tisztítószerekben, festékekben előforduló anyagok, hanem a különböző árucikkek, mint például a ruházati cikkek, játékok, bútorok vagy az elektronikus eszközök gyártása során felhasznált anyagok is.

Célja a REACH becenevű európai rendeletnek, hogy korszerű, alternatív vizsgálati módszerek támogatásával, az emberi egészség és környezetvédelem javítása érdekében és a vegyi anyagokkal kapcsolatos veszélyek felmérése terén előrelépést hozzon. Célja továbbá az is, hogy az Európai Unió gazdaságának kulcsfontosságú ágazatát jelentő vegyipar versenyképességét növelje, ezen a területen a bizalmat erősítse, és az anyagok szabad forgalmát biztosítsa az Európai Unió belső piacán. A REACH nagyobb felelősséget hárít az iparra a vegyi anyagok által jelentett kockázatok kezelése tekintetében, és egyidejűleg arra kötelezi őket, hogy nyújtsanak megfelelő biztonsági információkat a vegyi anyagok felhasználói számára, akik értelemszerűen kevesebb szakértelemmel, kevesebb információval rendelkezhetnek az adott anyagról.

A vegyi anyagok gyártóinak és importőreinek azonosítaniuk és kezelniük kell az általuk gyártott és értékesített anyagokhoz kapcsolódó kockázatokat, és az Európai Vegyianyag-ügynökséghez benyújtott regisztrálási dokumentáció által egyben bizonyítaniuk is kell, hogy ezen feladatuknak megfelelő módon eleget tettek. A rendelet előírásai szerint a gyártók és importőrök az Unió piacán már forgalomban lévő anyagok, úgynevezett bevezetett anyagok előzetes regisztrálására kötelezettek - tehát egy újbóli eljárást kell lefolytatni -, amennyiben igénybe kívánják venni a későbbi szakaszban történő, regisztrálást lehetővé tevő átmeneti rendelkezéseket.

Az előzetes regisztrálással lehetővé válik az is, hogy a regisztrálók megosszák az adatokat más regisztrálókkal, és ezáltal elkerülhető lesz a felesleges, párhuzamos, tegyük hozzá: nagy költségű vizsgálatok elvégzése; egymás adatait felhasználhatják az érintettek. Előzetes regisztrálásra csak most, 2008. június 1. és 2008. december 1. között van mód. Minden egyes gyártó és importőr köteles az előírt adatok alapján összeállított regisztrációs dokumentációt időben benyújtani az Európai Vegyianyag-ügynökség részére.

(9.20)

A hatóságok, ideértve a nemzeti hatóságokat is, hajtják végre a REACH értékelési folyamatát, valamint az anyagok engedélyezési és korlátozási eljárás alá vonását. Emellett az ügynökség és a tagállamok (Az elnök csengetéssel a hozzászólási idő leteltét jelzi.) információs szolgálatokon keresztül nyújtanak segítséget az érintett ipari szereplőknek. A tagállamok felelősek a REACH végrehajtásáért.

Kérem az államtitkár asszony válaszát arra vonatkozóan, hogyan kíván az egészségügyi tárca a lakosság egészének védelmét (Az elnök ismét csenget.) és az érintett gazdasági szereplők tájékoztatását, tehát a REACH magyarországi végrehajtását illetően... (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu