GULYÁS DÉNES (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Ígérem, hogy utoljára nyomtam meg a kétpercest ebben a kérdésben. Engedjék meg, hogy egy kicsit most megpróbáljak elszakadni a szakmától meg az egész törvénynek attól a hatásától, amit véleményem szerint gyakorolni fog a szakmára. Itt olyan dolgokról beszélgetünk, és olyan területről próbálunk meg törvényt hozni, ami tulajdonképpen nehezen megfogható és nehezen definiálható. Valószínűleg ezért nehéz ezeket olyan törvényi pontokba önteni, ami mindenki számára jó lenne és segítené a szakmát, és elsősorban azon keresztül, hogy a szakmát segíti, a társadalmat építené, az emberek lelkét, az emberek személyiségét építené, és ezáltal az utánunk felnövő generációt tenné értékesebbé.
Én csak annyit szeretnék zárómondatként elmondani, hogy azért is érzékenyebb terület az előadó-művészet, szemben a tudomány bizonyos területeivel, mert hiszen tudományos felfedezéseket kutatók, tudósok tettek, amelyek aztán elavulttá váltak és érvénytelenné váltak, míg a művészetben ez nem így van. Attól, hogy Mozart után jött Brahms, attól Mozart nem lett elavult. Attól, hogy Giotto előbb volt, mint Michelangelo, attól Giotto nem lett érvénytelen. Tehát olyan elképesztő művészi értékeket halmozott fel a művészet és ezen belül az előadó-művészet, ami bizony megérdemelné a nagyobb odafigyelést, megérdemelné azt, hogy most ezt felejtsük el, és üljünk össze, alkossunk egy olyan törvényt, ami ezeket élteti, a művészetet és a művészeket.
Az előbb nyelvbotlásom volt, érdeklődéssel várom a képzőművészeti törvényt, mert szerintem az is előbb-utóbb beterjesztésre fog majd kerülni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés