HALÁSZ JÁNOS (Fidesz): Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Ez a törvényjavaslat, amit most tárgyalunk, rossz. Ahogyan itt többször, többen elmondtuk, azt tanácsoljuk, azt javasoljuk, azt kérjük a szocialistáktól, hogy ezt vonják vissza.

Ez a törvényjavaslat, ami előttünk van, persze egy hosszú előkészítő folyamat eredménye, ha lehet ezt mondani, de ez az eredmény rossz eredmény. Mi is dolgoztunk az előkészítés folyamatában, tettünk érte, hogy legyen előadó-művészeti törvény, sőt azt gondolom, előadó-művészeti törvényre szükség van, csakhogy ez nem az, amire szükség van.

Amikor már körülbelül két éve a parlamenti bizottságban a Fidesz kezdeményezte, hogy legyen nyílt nap, ahol a színházszakma képviselőit is meghallgatjuk, a kormányzati képviselőket is meghallgatjuk, akkor már elmondtuk világosan a véleményünket, hogy milyen alapelveket, alapkérdéseket kellene tisztáznia a törvénynek, de sajnos az ott elhangzott véleményünket figyelmen kívül hagyták, nem dolgozták be ebbe a javaslatba, márpedig így közösen törvényt alkotni nem lehet. Azt gondolom, a mostani folyamat is ezt mutatja.

Mi is történt? Ma már elolvastam itt a Házban egy még szeptemberi javaslatot, egy korábbi javaslatot, amelyet több neves színházi szakember úgy minősített, hogy az alkalmatlan alap a törvényhez, és az nem jó. Ezután önök azt mondják, változtattak rajta - szerintem egyébként nem eleget -, és most már ezek a szakemberek, akik akkor támadták a törvényt, most elfogadják. Tegyük fel, önök változtattak rajta, de közben pedig sokan mások ennek az új változatnak mondanak ellent, erről az új változatról mondják azt, hogy ez nem helyes, nem jó. Ha valakik egyszer egy javaslat ellen voltak, megváltoztatják a javaslatot, és ugye, nyugodtan belefér az is, hogy mások pedig ezen új javaslatról mondják azt, hogy szerintük nem elfogadható. A kérdés az, hogy a szakma milyen súlyú része mondja ezt; a múltkori állapotban is jelentős szakemberek mondták azt, hogy ez nem jó, és a mostani állapotban is az a helyzet, hogy a magyar színházi világ egy nagyon nagy szelete, a vidéki színházak döntő többsége mondja azt, hogy kérem, tessék egy új törvényt hozni, mert nem értenek ezzel egyet, és ugyanezt mondják a fenntartóik is.

Azt gondolom, ezt meg kellene hallaniuk a szocialistáknak, főleg azért, mert nyilván önök is olyan törvényt szeretnének, a színházak, az előadó-művészeti szervezetek pedig különösen olyant, hogy az hosszú távon hatályosuljon, érvényesüljön. Márpedig, ha ez így marad, ez nem lesz hosszú távú, ennek már most sincs meg a szükségesen széles körű szakmai háttere, és a szakmapolitikai egyetértés sincs meg a törvényben. Ahogyan ezt a filmtörvénynél meg tudtuk csinálni, szeretném, ha itt is megtudnánk. Szeretném, ha ebben a folyamatban is ahhoz hasonlóan kellő felelősségérzetet és az alapvéleményünk figyelembevételét tapasztalhatnánk a szocialisták részéről, mert egyelőre ez nincs így.

Miről is van szó? Már a vezérszónoklatban is említettük, most is szeretném elmondani: van néhány olyan alapkérdés, amely a jelenlegi magyarországi előadó-művészeti és színházi világot meghatározza, és ezen alapkérdésekre szerintem a törvénynek választ kellene adnia. Például a törvénynek olyannak kell lennie, hogy a jelenlegi struktúra alapelemeinek széles körű védelmét szolgálja, miközben biztosítja minden szervezet lehetőségét a támogatások megszerzéséhez. De ez a törvény nem ilyen, nincsenek benne a szükséges garanciák, ezen alapelvet nem tudja teljesíteni ez a törvény.

Azt gondolom, egy tervezetnek tisztáznia kell, fontos-e számára a társulati rendszer és a repertoárjátszás fennmaradása. Ez ügyben sem ad világos választ ez a törvény, márpedig a magyar színházügyben ez a kérdés olyan alapkérdés, amit nem lehet szó nélkül hagyni. Világos választ kellene adnia a törvénynek arra - amiről ma talán itt még nem is volt szó -, hogy a színházi infrastruktúrát, a sokszor évszázados színházi épületeket hogyan kívánja megőrizni, fejleszteni, karbantartani, színházi játszásra, közösségi térré alkalmassá tenni a továbbiakban is. Ez szintén olyan fontos dolog, amellyel foglalkoznia kellene a törvénynek, de nem foglalkozik a törvény ezzel a kérdéssel sem.

De nézzük a finanszírozás ügyét! Támogatási oldalról is világos helyzetet kellene teremtenie a törvénynek. Látható, hogy a színházak működéséhez nem elegendő az önkormányzatok fenntartói hozzájárulása. A megoldás egyik módja az volna, hogy ne egyedül Budapesten tartson fenn előadó-művészeti szervezeteket az állam, hanem vonja be a fenntartott intézmények körébe a kiemelt vidéki városok színházainak operatagozatait, nagyszínpadi drámák bemutatására vállalkozó társulatait is. Ez egy új modell, a részlegesen központi költségvetésből fenntartott előadó-művészeti szervezet modellje, ezt kellene törvénybe foglalni, de ilyen vagy ehhez hasonló megoldás nem szerepel a tervezetben.

A részlegesen központi költségvetésből fenntartott vidéki többtagozatú színházak regionális ellátó tevékenységet folytathatnának, valódit, lehetőséget kapnának erre, aminek a megteremtése szintén ennek a törvénynek a feladata lenne. A jelenlegi vidéki színházak mellé mintegy ötven település tekinthető potenciálisan partnernek egy befogadó színházi program megvalósításában, ezért a tájolás nagyon fontos lenne ahhoz, hogy új nézőkhöz jussanak el a társulatok. A törvény által erre fordított támogatás szintén nem elegendő, nem foglalkozik kellő súllyal ezzel a kérdéssel, a magyarországi vidék színházi hozzáférésével. Egy törvény, ha ezzel nem foglalkozik, akkor az rossz.

Azt gondolom, ez a javaslat a teljesítménykötelezettségben is diszkriminálja a társulatos színházakat, hiszen e szerint a tárgyalt tervezet szerint a produkciós színház ugyanakkora teljesítménnyel magasabb kategóriába kerülhet. Miért harmadik kategóriás száz előadással a társulatos színház, ha ugyanakkora teljesítménnyel a produkciós színház szintén száz előadással már első kategóriás, ráadásul éppen azt a társulatos színházat hozza hátrányos helyzetbe a törvény, amely a produkciós színház színészének nagy valószínűséggel a kenyéradója? A törvény nem dönti el, hogy fontos-e számára a társulattal rendelkező színház. Azt gondolom, ez is tarthatatlan.

Választ kellene adnia ennek a törvényjavaslatnak arra a kérdésre is, hogy hajlandók vagyunk-e elfogadni azt, hogy jelentős állami támogatás nélkül ma Magyarországon nem lehet színházat működtetni.

(14.00)

A magyar színházi élet támogatásra szorul és támogatásra érdemes. Nem azért, hogy minden így maradjon, ahogy van, hogy ne változzon semmi, hanem azért, hogy a változások révén meg lehessen őrizni a jelenlegi struktúra értékeit, azt, hogy egy gazdag és viszonylag színvonalas kínálat lehetőség szerint még szélesebb körben találkozhasson a közönséggel.

Hazánkban az előadó-művészeti szervezeti világ több mint 30 milliárd forintos költségvetésből gazdálkodik évente. Magyarországon évente körülbelül ötmillió néző vált jegyet színházi előadásra. Az ötmillió nézőből származó jegybevétel körülbelül 6 milliárd forintot tett ki az elmúlt években, tehát átlagosan 1200 forintba került egy jegy. Közpénztámogatás nélkül akkor tudnának működni a színházak, ha a helyárakat több mint ötszörösére, körülbelül 6600 forintra emelnénk. A nézőszám-statisztikákból tudjuk, hogy jelenleg körülbelül százezer néző, az összes nézőnek körülbelül 2 százaléka fizet ennyit, több mint 6000 forintot egy jegyért vagy esetleg valamivel többet, akkor, amikor neves külföldi vendégszínházak előadásaira vált jegyet. A közönség tehát egy színházat el tudna tartani úgymond, de a jelenlegi struktúrát érthetően nem.

A központi költségvetésből jelenleg szinte a teljes színházi állomány hozzájut támogatáshoz. Néhány szervezet kér, de nem kap támogatást, illetve néhány olyan van, amelyik nem is kér semmilyen támogatást. A kérdés persze leginkább az, hogy kik kapnak garantált támogatást, és kiknek kell évről évre pályázni.

Ha már a pályázatoknál tartunk, ennek a törvénynek a pályázati rendszerre is garanciákat kellene tartalmaznia, a pályázaton elérhető források elosztásának garanciái kellene hogy szerepeljenek a törvényben. Nyoma sincs! Miért mondom ezt? Mert például milyen a jelenlegi helyzet, amin változtatni kellene? A Nemzeti Kulturális Alap színház-támogatási kollégiumának összes pályázati elosztott támogatása a korábbi időszakban úgy alakult, hogy több mint kétharmada Budapestre érkezett, egynegyede érkezett a vidéki színházakhoz, és körülbelül 8 százaléka érkezett a határon túli magyar színházakhoz. Aránytalan a dolog. Ha a Budapest-vidéki színházszámokat, előadásszámot és az embereket, akik elérhetik ezeket a színházakat vesszük figyelembe, teljesen aránytalan ez a helyzet.

Garanciák kellenének, kérem szépen, ebben a törvényben arra, hogy a most esetleg bevezetendő újabb támogatási rendszer... - nem új pénz lesz ez, csak a régit osztják el máshogy, gondolom, majd megint a barátoknak. Azt hiszem, hogy garancia kellene, hogy hány százalék juthat ilyen típusú színháznak, hány százalék juthat vidéki, budapesti színháznak. Színházi típusok szerint, területek szerint, előadási jellegek szerint lehetne ezt kidolgozni. De amikor azt mondjuk, hogy ilyen típusú garanciákat kérünk, annak nyoma sincs a törvényben, és azt várják tőlünk, hogy egy ilyen törvényt fogadjunk el. Kérem szépen, ez nem elfogadható, rossz a javaslat. Számos, számtalan hely van, ahol módosítani kellene ezen a javaslaton.

Nézzük meg az alapokat! A törvény jelenlegi tervezetében szerepel ugyan a törvény alapelvei cím, de a szöveg nem az alapelveket tisztázza. Szerintem egészen másra lenne szükség a törvény alapelvei paragrafusban. Mivel az alkotmány biztosítja a művelődéshez való jogot, ezért le kellene szögezni az alapelveknél, hogy az előadóművészeket kiemelt védelem illeti meg. Ezzel szemben mit látunk a törvényben, amiről itt képviselőtársam is szólt az imént? Azt látjuk, hogy a művészeket mindenkinél, minden más közalkalmazottnál és foglalkoztatottnál kiszolgáltatottabb helyzetbe hozza majd ez az új javaslat akkor, amikor kiszolgáltatja az igazgató kénye-kedvének, hiszen mind az úgynevezett minőségi csere, mind az a rendelkezés, amelyik kimondja, hogy ha nem tudja 50 százalék erejéig foglalkoztatni az illetőt, akkor elküldheti, ezek olyan rendelkezések, amelyek egyébként szerintem a társulati rendszer egészét is kikezdik, ami szintén egy nagyon rossz folyamat lehet, és egyébként alkotmányossági kérdéseket is fölvetnek a tervezetnek ezen pontjai.

A tervezet leírja, hogy hozzájárul az állam az előadó-művészeti tevékenységhez alkotmányos kötelezettségből, de azt nem említi, hogy milyen elvek alapján. Az előbb is utaltam a pályázati összegek elosztására. Ez is egy hasonló kérdés, itt is tisztázni kellene az elveket. Nem tisztázza ezt a törvény.

Ha alapelve ennek a tervezetnek a művészeti élet szabadsága, akkor szerepelnie kellene az önrendelkezés, önszabályozás területeinek, de ezek egyáltalán nincsenek benne. A szakmai döntéshozás és szakmai érdekképviselet helyett csak javaslattevő szerepet szán a tervezet a szakmának. Azt gondolom, ez sem helyes. Megállapíthatjuk tehát, hogy az alapelveket sem tisztázza ez a törvény.

Azt hiszem, hogy az itt fölsorolt kifogások mind érdemi kifogások voltak. Egy hosszú vita zajlott már a Házban ma is erről a kérdésről, és kiderült, hogy érdemi, szakmai kifogások vannak. Világos már ma, hogy a benyújtott törvényjavaslat mellett sem szakmai, sem szakmapolitikai egyetértés sincs. Ezért azt mondom továbbra is, amit javasoltam már önöknek, hogy egy új folyamatot kell elkezdenünk, annál is inkább, mert a törvényben voltak előremutató jelek, de hát éppen azokat hagyták ki, amiket benne kellett volna hagyni.

Miről is van szó? Előadó-művészeti tanácsról beszéltünk. Fölállítanak egy új szervezetet meg egy előadó-művészeti irodát és előadó-művészeti tanácsot, ami majd besorolja a színházakat, kategorizálja őket, pénzbe kerül ennek a szervezetnek a fenntartása, újabb hivatalt hoznak létre. Annak idején még volt a törvényben emellett egy előadó-művészeti járulékrész is, ami pedig segített volna azoknak a színészeknek, akik esetleg időlegesen munka nélkül maradnak. Mi történt ebben az új javaslatban a kedves szakszervezet támogatásával? Ezt a részt kihagyták, ez már nincs benne, azaz az előadó-művészeti járulék, ami jó lenne a művészeknek, ami juttatást jelentene, persze az előadó-művészeti iroda, a besoroló, a rangsoroló, az előadó-művészeti tanács benne maradt. A hivatal épül, a művészek szegényednek. Kérem szépen, ez egy ilyen javaslat. Amikor arról beszélnek itt, hogy a javaslatnak milyen története van, hát ilyen története is van, mert vannak dolgok, amiket elhagytak belőle.

Továbbra is azt gondolom, hogy pontosan azért, hogy olyan törvény szülessen, ami a magyar színházi szakmát hosszú távon is segíteni tudja, újra el kell kezdeni egy szakmai egyeztetést, hogy a szakma széles köre tudjon támogatni egy törvényjavaslatot, mert nyilván van olyan javaslat, amit széles körben tud támogatni a szakma, ezt a munkát el kell végezni, utána egy ötpárti egyeztetésre van szükség, majd pedig hozhatjuk ide a Ház elé a javaslatot. Azt gondolom, egy ilyen eljárás lenne az, ami megnyugtató helyzetet hozna, mert csak áterőltetni ezt a törvényt, kedves szocialisták, azért, hogy utána majd egy új összetételű parlamentben meg kelljen változtatni, semmi értelme nincs. Csak azért áterőltetni, mert önök így gondolják, annak semmi értelme nincs.

Hallgassák meg a mi véleményünket is! Az előkészítő folyamat arról is szól, hogy a másik véleményét is meghallgatva beépítjük a tervezetbe. Ezt önök nem tették meg, tudatosan figyelmen kívül hagyták a véleményünket, ezért ezt a javaslatot alkalmatlannak találjuk általános vitára.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps a Fidesz soraiból.)

Forrás: parlament.hu