TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Mindig azt várja az ember, hogy a parlamenti felszólalásokban találkozik az előterjesztés legfontosabb gondolataival, és ismét szomorúan tapasztaltam azt, amit 2002 óta mindig, hogy teljesen mindegy, hogy a kormány az elmúlt hat évben milyen törvényt terjesztett a parlament elé, milyen parlamenti határozatot terjesztett be, az esetek túlnyomó többségében a Fidesz képviselői - most Pósán László - teljesen figyelmen kívül hagyja a beterjesztett törvényjavaslatot, és beszél valamiről, állításokat fogalmaz meg, ami nincs a törvényben, és utána hosszasan cáfolja a saját maga által másnak tulajdonított kijelentéseket. Magyar Bálint képviselő úrnak és Sándor Klára képviselő asszonynak nem volt szerencséje, mert nemcsak kormánytagként nem találkoztak az ön ízlésével, hanem most, ellenzéki képviselőként beterjesztett javaslatukra is ugyanazt a választ kapták, mint ha miniszterként terjesztette volna be.

Tehát reménytelennek látom azt a vitát, amit önnel folytatunk hosszú idő óta, hiszen nem arról szól a beterjesztett felsőoktatási törvényjavaslat, amiről ön beszélt. Jó volna, hogyha akár a költségvetési törvényt, akár a beterjesztett, a költségvetési törvénynél lényegesen rövidebb, a felsőoktatási törvényt módosító javaslat lényegét elolvasta vagy megértette volna a képviselő úr, és akkor lehetne róla érdemi vitát folytatni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu