GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: A törvényből még egy elemet kiemelnék, ez a kísérő zöldkártya, ami a nyomonkövethetőség érdekében egy nagyon fontos új dokumentum, ami korábban nem volt.
(16.10)
Azt is szeretném jelezni, hogy az ilyen, inkább megélhetési típusú erdőkitermelés ellenében azt gondolom, nagyon sokat segíthetnek a közmunkaprogramok és az a rendszer, amit mi már többször javasoltunk, és úgy tűnik, most nyitott fülekre találtunk, hogy a lakásfönntartási támogatás egy részét akár természetben, mondjuk, tűzifában is lehet folyósítani. Hiszen akkor senkinek nem jut eszébe nyilván, ha ezt a létfontosságú tüzelőanyagot megkapja, hogy még további ilyen típusú tolvajlást kövessen el. Hiszen az emberek egy része egyértelműen azért követi el ezt a tevékenységet, mert fázik. Ezt tudni kell.
Úgyhogy most a Szociális Minisztériummal azon dolgozunk, hogy ez hogyan illeszthető be a rendszerbe, hiszen 353 ezer embert érint. Ha ennek csak egy részét tudjuk megfogni, azt gondolom, akkor már ez is sokat csökkenthet az illegális fakitermelésen. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.)
Köszönöm szépen a figyelmüket.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés