KATONA KÁLMÁN (MDF): Tisztelt Miniszter Úr! Ez egy olyan válasz volt, amire nem számíthattam. Az, hogy kitűnő nemzetközi céget említ, és nem mondja meg még a tanácsadó nevét sem, az, hogy azt mondja, hogy 25 millió egységet akar értékesíteni úgy, hogy erről senki semmit nem tudhat, mert ez titok, az, hogy azért nem versenyeztet, hogy az árat nehogy véletlenül felverjék, ez döbbenetes számomra. Szeretném, ha a képviselő urak és hölgyek átéreznék, hogy ez egy olyan "új kultúra" bevezetése lenne, amely a demokráciától nagyon idegen; most idéztem ezt az "új kultúrát" miniszter úrtól. Nagyon kérem, hogy legalább annyit érjünk el egy nem szavazattal, hogy a szakbizottság megtárgyalja ezt a technikát, mert itt nagyon komoly pénzekről van szó.
Nem fogadom el a választ, és kérem, hogy a képviselők se fogadják el. Köszönöm szépen. (Taps az MDF és a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés