BERNÁTH ILDIKÓ (Fidesz): Köszönöm, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Kökény Mihály képviselő úr szót ejtett az egészségügyben dolgozók helyzetéről, a 13. havi juttatás elmaradásáról, illetve arról, körülbelül azt mondta, hogy jól tudjuk, mi várható a foglalkoztatásban, és hogy az egészségügyi járulék is csökkenni fog. Valóban tudjuk azt, hogy jövőre a munkanélküliség növekedni fog, és tovább csökken a foglalkoztatottak száma. Reményt keltő volt a szocialista politikusok részéről elhangzott többszöri kijelentés, miszerint védjük meg a munkahelyeket, és meg kell oldani, hogy a meglévő munkahelyek megmaradjanak, ezért különböző programokat kell indítani.

A céllal teljes mértékben egyetértünk, tisztelt képviselőtársaink, hiszen a munkahelyek megőrzése rendkívül fontos, ebben a gazdasági válságban talán még ennek is örülni kell, hogyha nem csökken a foglalkoztatottak száma. Nos, ez nem így lesz, hiszen maga a munkaügyi miniszter asszony is azt mondta, hogy legalább 45-50 ezerrel nő a munkanélküliek száma, vagyis azoknak, akik elveszítik a munkahelyüket. A munkahelyek megőrzése érdekében javasoljuk azt képviselőtársainknak, hogy a Munkaerő-piaci Alapon belül azokat a pénzügyi forrásokat, amelyek lehetővé teszik az aktív foglalkoztatási eszközök felhasználását, következésképpen a munkahelyek megőrzését, szíveskedjenek az ezzel kapcsolatos indítványunkat, módosító javaslatunkat támogatni. Hiszen hogyha komolyan gondolják ezt, hogy őrizzük meg a munkahelyeket, és tegyünk meg mindent azért, hogy a lehető legkevesebb ember veszítse el a munkáját, illetve a lehető legalacsonyabb legyen a munkanélküliség, akkor arra kérjük önöket, hogy ezt a módosító javaslatunkat támogassák.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu