DEMENDI LÁSZLÓ, a mezőgazdasági bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A parlament mezőgazdasági bizottsága a T/6753. számon benyújtott, a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsoló eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslatot megtárgyalta. A bizottság többsége megállapította, hogy a törvény korábban is elősegítette az EMGA-ból és az EMVA-ból finanszírozott intézkedések igénybevételét. A végrehajtás során azonban felmerült szabályozási hiányosságok, illetve a törvény hatálybalépését követően született közösségi szabályok szükségessé teszik a törvény sürgős módosítását.
A bizottság a törvényjavaslatot ennek alapján általános vitára alkalmasnak tartotta. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés