GŐGÖS ZOLTÁN földművelésügyi és vidékfejlesztési minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen a szót. Még egyszer mondom, lehet sok mindenen dilemmázni, képviselő úr, mert lehet úgy uniós példákat hozni, hogy nem tudja igazolni. Ugyanis egy kezemen meg tudom számolni, hogy Európa országaiban hol van valami ehhez hasonló, de nem ekkora állami szerepvállalással működő rendszer. Úgyhogy erre nem kellene hivatkozni.
A másik, amit nem mondtam el az előbb, de szeretném elmondani, így majd a zárszó rövidebb lesz nyilván: Czerván képviselőtársamnak mondanám, hogy az Európai Unió most dönt valóban arról, hogy lehet majd üzleti biztosításokhoz támogatást adni, 50 százalékot, mondjuk, a hektáronként 40 ezer forintos fagykárbiztosításhoz. Egyébként arra lehet kötni, úgyhogy szerencsénk van, hogy például ezt nem lőtte ki ebből a rendszerből az Európai Unió. A jégkárt kilőtte egyértelműen, kilőtte az aszályt, mert az is felmerült, mert az meg olyan típusú elemi kárnak minősül, amit egy... Nem az aszályt, bocsánat, az árvizet, mert az meg katasztrófahelyzetnek minősül. A belvíz nem katasztrófahelyzet, tehát ezért hagyta benne, mikor ugye, felmerült, hogy miért van belvíz, miért nincs mondjuk, árvíz.
Tehát úgy gondolom, ez a törvény alaposan átgondolt, és egyébként nyilván a képviselőtársaimnak a régiért sem kellett felelősséget vállalni, mert nem tettek meg azért semmit, hogy ebbe belépjenek, ez az egyik. Nem támogatták a törvényt, nyilván ez azt is jelentette, hogy nem volt igazán érdekük, hogy ez működjön. Mert azért, hogyha ebbe a teljes szakma beáll, és azt mondja, hogy emberek, mindenki a saját csapatával, ezt csináljuk meg, akkor lehet, hogy most nem lenne itt a módosítás, mert akkor összejött volna az önkéntes alapból is annyi, amennyi kellett volna a kárenyhítéshez.
És még egyet hadd mondjak, és ezt Velkey képviselőtársamnak mondom, lehet azt mondani, hogy ne legyen visszaosztási ráta, és hogy a kormány akkor álljon helyt, de ha nincs ilyen törvény, akkor tavaly sem tudott volna helytállni. Mert ez az egy szem lehetőségünk volt arra, hogy jégkárt... És itt mondom, képviselőtársam, mikor mondta, hogy volt egy elhibázott, átgondolatlan törvény, ha ez nem lett volna, akármilyen elhibázott volt, egy fillért nem tudtunk volna adni fagykártámogatásra. Tehát amikor ilyeneket mondunk, akkor először gondolkodjunk egy picit! Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés