JAKAB ISTVÁN (Fidesz): Tisztelt Elnök Úr! Szeretnék reagálni a Velkey képviselőtársam által elmondottakra. Igen, teljes mértékben egyetértünk, ha valamit megkövetelek, biztosítsam a feltételeket.

Csak szeretném jelezni, hogy 94 vagy 96 százalékban elektronikus úton történt a támogatásigénylés 2008-ban. Államtitkár úr nyilván egyértelmű választ tud arra adni, hogy a benyújtott támogatásigényléseknek, tisztelt Országgyűlés, hány százaléka hibás. Fölötte van a 20 százaléknak. (Gőgös Zoltán: Addig meg 60 volt!) Valami történt, fölötte van a 20 százaléknak. Tehát akkor azt gondolom, hogy együttműködve, segítséggel, elektronikus úton benyújtva nagyobb a hibák aránya jelen pillanatban. Államtitkár úr, nyilván a számok majd beszélnek, és összerakjuk a statisztikát.

A magam részéről én a modern adatkezelés híve vagyok. Csak még egyszer szeretném jelezni, hogy ne legyünk pápábbak a pápánál; ha nincs megfelelő feltétel, nincs megfelelő szakember, aki oda tud majd menni, és nem utaztatom 100 kilométert a gazdát, mert éppen nincs internet, vagy éppen nem vállalja az önkormányzat, és nem utazhat ki a falugazdász a faluba, azt gondolom, hogy ezt együtt közösen kell végiggondolni, felelősen és hitelesen.

Egyébként még egyszer aláhúzom, a monitoring kérdésében teljes mértékben egyetértünk.

Egy gondolat a jogszabályok dzsungeléhez. Nem mai keletű, többször jeleztük, hogy 30 uniós jogszabály egy paragrafusban felsorolva kezelhetetlen. Azt gondolom, meg kellene vizsgálni a lehetőségét annak, hogy a magyar hivatkozások ott legyenek a jogszabályokban.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu