KOVÁCS KÁLMÁN (SZDSZ): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Valóban azt gondolom, ha a magyar gazdaság szereplőit, különösen a kis- és középvállalkozói kört áttekintjük, akkor azt tapasztalhatjuk, hogy bizony az innovációs képességek területén Magyarországnak van felzárkóznivalója. Nagyon sok tehetségünk van, és nagyon praktikusan, magas színvonalon tudunk dolgozni, a kettő között azonban az innovációs lánc, azoknak az elemeknek a kiépítése mindig is hiányzott, mindig is ebben voltunk talán a leggyengébbek. Éppen ezért fontosnak érzem, hogy az újonnan létrejött minisztérium a hangsúlyt pontosan erre a közbülső folyamatra, az innovációs folyamatra helyezi.

Meggyőződésem, hogy az éppen most húszéves Bay Zoltán-díj, ami pontosan ezt az innovációt támogatja, annak jelzése, hogy igen, a rendszerváltással együtt ez a fajta gondolatváltás is elinduljon nálunk. Azokba az európai programokba való bekapcsolódás éppen ezért szerintem kiemelten fontos kérdés, amit most államtitkár úr elmondott. Nemcsak azért, mert általában jó és az ország hírnevét is öregbíti, ha a magyar vállalkozások és kutatóműhelyek benne vannak nagy európai programokban, hanem azért is, mert onnan know-how-t, ismeretet, eljárásmódot, szervezettséget, kutatási-innovációs képességeket lehet megtanulni. Ezért nagyon fontos, hogy a binomika, a genomika, az űrkutatás, a meteorológia vagy a távérzékelés területén Magyarország ott legyen a nagy európai programokban. Úgyhogy a Szabad Demokraták Szövetségének képviselői a javaslatok körében azokat támogatni fogja, amelyek az innovációra, a magyar kis- és középvállalkozások nemzetközi programokba, projektekbe való bekapcsolódására több pénzt kívánnak átcsoportosítani. Meggyőződésünk, hogy ez egy jó területe annak, ahol a költségvetés forrásait hasznosan és hatékonyan lehet elkölteni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu