DR. VOJNIK MÁRIA egészségügyi minisztériumi államtitkár: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselő Úr! Hozzászólásának négy elemére szeretnék reagálni. Az első, hogy én szeretném megerősítve látni, hogy a Fidesz-Magyar Polgári Párt és a hozzá tartozó képviselők valóban elkötelezettek az önkormányzati törvény módosításában, az egészségügyi szolgáltatások szervezésében, hogy egy hatékonyabb rendszert tudjunk megvalósítani. Azt gondolom, egyikünk se állt ellen eddig ennek a kezdeményezésnek. A probléma abban van, hogy amikor kis lépésekben ezt megpróbáljuk, akkor természetesen azonnali elutasítással találkozunk. Azt gondolom, nagyon nehéz lenne az általam most elmondottra egyetlenegy ellenpéldát is mondani.
A második: képviselő urat nem nagyon értettem. Azzal én maradéktalanul egyetértek, hogy a társadalombiztosítás lényege, hogy akik jövedelemmel rendelkeznek, jövedelmük arányában járuljanak hozzá a közös díjfizetéshez. Képviselő úr azt mondta, hogy a járulékalapot szélesítsük ki, és mindenki mögött álljon befizetés. Én csak tisztelettel emlékeztetem képviselő urat, hogy ezt a törvény rögzíti. Ma Magyarországon mindenki, aki biztosított, a saját jogán köteles munkáltatója vagy maga révén ehhez a közöshöz hozzájárulni, aki pedig önálló jövedelemmel nem rendelkezik, vagy nem képes erre, vagy a törvény ez alól felmenti, utánuk a költségvetés egyéb bevételeiből, adóforintjaiból norma szerint befizeti az Egészségbiztosítási Alapba az ő részüket.
A következő dolog: nagyon sajnálom, képviselő úr, meg fogom nyomni újra a kétperces gombot, mert a tervezett és sürgős beavatkozásokról nekünk kettőnknek és a parlament minden képviselőjének az ön hozzászólása kapcsán még beszélnünk kell.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés