DR. HANKÓ FARAGÓ MIKLÓS (SZDSZ): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Igazán örülünk annak, hogy ez a törvényjavaslat az Országgyűlés elé került, és végre valamilyen megfelelőnek tűnő megoldást kíván adni arra a nagyon súlyos jelenségre, amit ma a színesfémlopások jelentenek Magyarországon. Az SZDSZ, a liberális frakció a törvényjavaslatot támogatni tudja, bár hozzá kell tennem, igazán nagy baj akkor lenne, ha ezt a törvényjavaslatot változtatás nélkül így elfogadnánk és kihirdetnénk, mert nagyon gyorsan kiderülne, hogy ebben a formájában alkalmazhatatlan, és nagyon sok szempontból több problémához vezetne, mint amit megoldani szeretne.
De helyesnek tartjuk azt az irányt, amit a törvényjavaslat megcéloz. Helyesnek tartjuk azt, hogy adminisztratív úton, előírásokkal próbálja a fémek forgalmát nyomon követhetővé tenni és ennek következtében visszakereshetővé a fémhulladékok vagy a fémek eredetét, és az esetlegesen bűncselekményből vagy legális forrásból származó voltát ki lehet majd deríteni. Több elutasított javaslat is van már mögöttünk, részben már folyt is róla vita, hiszen a büntető törvénykönyv egyoldalú durva szigorítása nemhogy nem ad megoldást, hanem éppen az ellenkezőjét váltja ki, rosszabb hatást, mert elkönyveljük, hogy megoldottuk a problémát, holott a probléma ezzel semmilyen körülmények között nem oldódna meg.
A törvényjavaslatban több pontatlanságot, ésszerűtlen határidőkre vonatkozó előírást, fogalommeghatározást találhatunk. Ezeket sorra módosítani kell és meg kell változtatni.
Mindeddig, amikor felmerült, hogy a büntető törvénykönyvet kell-e szigorúan módosítani vagy valami mást kell tenni, mindig elhangzott az, hogy a kormány részéről készül egy intézkedési csomag. Nem állíthatjuk azt, hogy ez, ami előttünk van, egy intézkedési csomag lenne; ez egy törvényjavaslat, amely talán megfelelő adminisztratív előírásokat tartalmaz annak érdekében, hogy javuljon a helyzet. De a probléma a színesfém-kereskedelemmel kapcsolatban igazából az, hogy a bűncselekmények felderítése katasztrofálisan alacsony szinten van. Hiába írjuk elő a fémkereskedelem fogalmát, ha a visszaélések, a súlyos bűncselekmények elkövetőit nem találja meg a rendőrség, nem deríti fel ezeket az ügyeket.
(14.20)
10-11-12-13 százalék körüli a felderítettségi arány az ilyen ügyekben. Hiába vannak előírások, ha ezután is így marad, akkor nem adtunk jó megoldást a problémára.
Elhangzott már az is, hogy vajon helyes-e a büntető törvénykönyvet módosítani a törvényjavaslaton belül. Nem értünk egyet a Btk. ilyen módosításával. Elképzelhetőnek tartunk valamelyest változtatni a büntető törvénykönyvön; ebben a formájában, ahogy itt szerepel, biztosan nem tartjuk jónak. Már az előttem szólók is megemlítették, hogy a szabálysértési értékhatárra elkövetett, nemesfémre, nemesfémötvözetre és az itt alkalmazott megfogalmazás szerinti elkövetési tárgyakra vonatkozó előírás rendkívül súlyos alkalmazási problémákhoz vezetne.
Az egyértelmű szigorítást sem tartjuk helyesnek, mert - szintén elhangzott - számos büntetőjogi törvényi tényállás ma egyértelműen büntetni rendeli a színesfémek illegális forgalmával kapcsolatos cselekményeket: közveszélyokozás, közlekedésbiztonság elleni bűncselekmény, közérdekű üzem működésének megzavarása, orgazdaság, lopás; 6-8 törvényi tényállás van a büntető törvénykönyvben, amelyek közül sok minden alkalmazható lenne abban az esetben, ha folynának eljárások. De nem folynak ilyen eljárások, és az igazi probléma itt van.
Tehát még egyszer összefoglalva a liberális frakció álláspontját, a törvényjavaslatról azt tudom mondani, hogy helyesnek tartjuk ezt az elképzelést. Nagyon sok pontosítást tartunk szükségesnek, ha ezeket átvezetjük a törvényjavaslaton, akkor a végén tudunk igennel szavazni, de hangsúlyozni szeretnénk, hogy messze nem tartjuk elegendőnek önmagában ennek a törvényjavaslatnak az elfogadását a probléma megoldására.
Ismerjük a mondást, hogy ami nincs lebetonozva, azt elviszik. Sajnos, ma már Magyarországon ez nem igaz. Ma már azt is elviszik, ami le van betonozva. Egyszerűen szégyen, hogy ezt kell tapasztalnunk ma Magyarországon, de a helyzet ez. Vasúti közlekedési eszközöktől kezdve köztéri szobrokon át mindent ellopnak, ami mozdítható, és amiből pénzt lehet csinálni. Nagyon szomorú dolog, nagyon súlyos jelenség, nagyon sok mindent kell tennünk annak érdekében, hogy a helyzet megváltozzon. Ez a törvényjavaslat egy lehetséges a sok eszköz közül, másokat is igénybe kell venni.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Dr. Józsa István tapsol.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés