DR. JÓZSA ISTVÁN, a gazdasági és informatikai bizottság előadója: Köszönöm a szót, elnök úr. A gazdasági bizottság, ahogy államtitkár úr is mondta, egyhangúlag támogatta a törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát, különös tekintettel arra, hogy egy régóta húzódó problémának az orvoslására tesz kísérletet.
(13.40)
Ugyanakkor a gazdasági bizottság ülésén az is elhangzott, hogy az az illegális tevékenység, amelynek a visszaszorításához súlyos társadalmi, gazdasági és életvédelmi, biztonsági okok fűződnek, azért ennek a szakterületnek, a fémek begyűjtésének, hasznosításának mint iparágnak egy igen kis hányadát képezi, becslések szerint a mintegy 200 milliárd forintos üzletágnak csak a töredék részét. Természetesen közös akarat és elszántság, hogy rendet tegyünk ezen a területen. Viszont az, hogy olyan törvény szülessen, amelyik egyébként a hosszú távon jól működő, nagy tőkeerővel, nagy műszaki felkészültséggel korrekt tevékenységet folytató cégek tevékenységét nem teszi lehetetlenné, különös gondot igényel a jogalkotó részéről is.
Részese voltam annak az ötpárti egyeztetéssorozatnak, amely mintegy egy évig foglalkozott ezzel a kérdéssel. Azt tudom mondani, hogy az ott felmerült jó szándékú, jobbító javaslatok túlnyomó része beépült ebbe az előterjesztésbe. Ugyanakkor az egyöntetű támogatás mellett arra is szeretném felhívni képviselőtársaimat mindkét oldalon, hogy pontosítva a korrekt szakmai működést lehetővé tevő pontosításokat, definíciós kiegészítéseket, legyenek partnerek, hogy ezeket beépítsük, és azzal együtt fogadjuk majd el ezt az igen szigorú és remélhetőleg előrelépést eredményező törvényjavaslatot.
Mindezen szempontok, tehát a társadalmi szükségszerűség, a közvélemény elvárása, az okozott kár, illetve egy iparág működőképességének a biztosítása érdekében a törvényjavaslatot egyhangúlag általános vitára javasoljuk.
Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés