FRANKNÉ DR. KOVÁCS SZILVIA, az alkotmányügyi, ügyrendi és igazságügyi bizottság előadója: Köszönöm szépen a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Az alkotmányügyi, igazságügyi és ügyrendi bizottság a tegnapi ülésen tárgyalta ezt a törvényjavaslatot. A bizottság többsége általános vitára alkalmasnak fogadta el a törvényjavaslatot, mégpedig azért, mert mindnyájunkban megfogalmazódott, hogy szükséges és időben is ideje volt, hogy megszülessen ez a törvényjavaslat, éppen azért, mert rengeteg a visszaélés a színesfémek esetében, amely nagyon gyakran nemcsak az állampolgárok és a közösségek vagyonát sérti, hanem bizony veszélyezteti az állampolgárok életét is.
Éppen ezért üdvözölte a bizottság ezt az előterjesztést, amely megteremti a fémkereskedelem átfogó szabályozását, szigorú engedélyezési és ellenőrzési rendszert épít ki, és elénk vetíti a hatósági intézkedések kiterjesztését is annak érdekében, hogy ezeket a cselekményeket, ezek gyakoriságát meggátoljuk, és lehetőséget biztosítsunk a határozott fellépésre e cselekményekkel szemben.
A törvény nem utolsósorban mindehhez a szabályrendszerhez kapcsolja egy büntetőjogi szankciórendszer megteremtését is, hiszen azt gondolom, hogy a büntető törvénykönyv módosítása komplex módon illeszkedik az előterjesztő szándékainak megvalósításához.
A büntető törvények és a büntető szabályok módosítása e tekintetben, azt gondolom, a lakosság és a társadalom minden szereplője részéről elvárható, hiszen a fémek lopását, rongálását és az orgazdaságot értékhatár nélkül büntetni rendeli a jogalkotó szándéka szerint. Azt hiszem, hogy ez nagyon fontos, és igazából a közvélemény, a társadalom erre joggal vár. Bízunk abban - az alkotmányügyi bizottság többsége mindenképpen -, hogy ezek a szabályok el fogják érni a törvényalkotó szándékát, és lehetetlenné teszik, illetőleg megnehezítik a fémlopásokkal kapcsolatos illegális tevékenységet.
Az alkotmányügyi bizottság 16 igen szavazattal általános vitára alkalmasnak találta a törvényjavaslatot és azt támogatta. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés