GY. NÉMETH ERZSÉBET (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr, és köszönöm szépen a főtitkárhelyettes úrnak is. Igazság szerint csak az lett volna a problémám, ha a vita második szakaszában a gyógyszerellátási törvényt érintő módosításoknál kellett volna ezt elmondanom.

No, akkor elkezdem újra. Tehát szeretném módosítani a törvényjavaslat 51. §-ában az Eftv. új 4/A. § (2) bekezdésének b) pontját, mégpedig azért, mert ez a (2) bekezdés arról szól, hogy a szabad kapacitások esetében miket és kiket, milyen sorrendben kell előnyben részesíteni ezeknek a szabad kapacitásoknak az elosztásánál. És ennek a (2) bekezdésnek a b) pontja arról szól, hogy előnyben kell részesíteni azt az egészségügyi szolgáltatót, amelyik fenntartója intézményfenntartói társulás vagy többcélú kistérségi társulás, vagy ennek az egészségügyi államigazgatási szerv döntéséig történő létrehozását nyilatkozatban vállalja.

A törvényalkotásból sajnálatos módon kimaradt egy város, az ország fővárosa, hiszen Budapest az egyetlen olyan települési önkormányzat, amelyik nem rendelkezik kistérséggel, nincs kistérsége, így kistérségi társulást sem hozhat létre, és úgy gondoltam, úgy gondoltuk néhányan, hogy ettől függetlenül a létrejövő szabad kapacitások elosztásából adott esetben ezt az önkormányzatot sem lenne jó kihagyni.

Ugyanakkor pontosan tudom, mert az önkormányzati bizottság ülésén is felmerült, a kormányzat így ilyen formában ezt a módosítást nem tudja és nem akarja támogatni. Ezért ehhez a módosító indítványhoz egy kapcsolódó módosító indítványt fogok beadni, ami a Fővárosi Önkormányzatot mint megnevezést kiveszi ebből a b) pontból, ugyanakkor egy hosszabb, bővített mondattal lehetőséget nyújt arra, hogy mégis figyelembe lehessen venni a döntés során az előnyben részesítésnél a Fővárosi Önkormányzatot, hiszen ez az egyik olyan fenntartó, amely több járóbeteg-szakellátást, illetve fekvőbeteg-szakellátást nyújtó szolgáltatót tart fenn. Úgy gondolom, hogy akkor talán ezt a kérdést lehet rendezni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu