DR. ÁNGYÁN JÓZSEF (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Néhány olyan módosító indítványunkat szeretném szíves figyelmükbe ajánlani, amelyek egy olyan területet érintenek, amelyről ma a vita első szakaszában kevéssé esett szó. Ez az agrárium és a vidék gazdaságát, társadalmát általában érintő kérdések, és ezek megjelenése a költségvetésben. Mindenekelőtt szeretném szóba hozni a 451. számú módosító indítványunkat, amely a génmegőrzés mint állami feladat finanszírozásának a problémáját veti föl.

Az előzményekkel kapcsolatban hadd mondjam el, hogy világos legyen, miért kell ez a módosító indítvány, amely feladatra egyébként a költségvetés pillanatnyilag egyetlen fillért nem tartalmaz. 2006-ban a 2118. számú kormányrendelet privatizálni rendelte az agrár-kutatóintézeti hálózat nagyon nagy részét. Itt ilyenek szerepeltek, hogy megszünteti a konzervipari kutatót, privatizálja a gt-vé alakított országos húsipari kutatót, a gyümölcstermesztési kutatóintézeteket - Érd, Cegléd, Fertőd, Újfehértó -, törzsültetvényeikkel együtt. Gt.-vé alakítja, majd privatizálja az Állami Ménesgazdaságot, a szőlészeti-borászati kutatóintézeteket, a zöldségkutatót Kecskeméten; tehát mondhatom nyugodtan, hogy szinte az egész agár-kutatóintézeti hálózatot a stratégiai területeken. Bizonyos privatizáció le is zajlott ezen a vonalon, tehát nagyon különböző státusba kerültek ezek a kutatóintézetek, és ezek az intézetek tartalmazzák vagy tárolják és tartják fönn a génkészleteinket. A többségük vagy egyetemekhez került költségvetési forrás nélkül - ezek a szőlészeti és borászati kutatóintézetek -, vagy gazdasági társasággá alakult, úgy, hogy közben el kéne lássa ezt a kötelező állami feladatot.

Jelzem, ez nem csak a mi saját érdekünk, hogy ezt a génmegőrzést, a kultúrnövényeink és a kultúrállatfajaink, -fajtáink fönntartását elvégezzük, persze elsősorban a saját érdekünkről van szó, mert hogyha ezek eltűnnek, kiszolgáltatottakká válunk minden tekintetben, hanem nemzetközi egyezmények rögzítik ezt az állami feladatot. Általunk is aláírt, ratifikált nemzetközi egyezmények kötelező állami feladatként határozzák meg a génbanki tevékenységet és a génkészletek fönntartását. Ehhez képest a költségvetés erre a feladatra egyetlen fillér költségvetési forrást nem tartalmaz.

A módosító indítványunk előéletéhez tartozik talán még annyi, a mostani kapcsolódó módosító indítvány előéletéhez, hogy módosító indítványként ezt már az első szakaszban beterjesztettük, és akkor 188:188:1 arányban csaknem megszavazta a tisztelt Ház. Tehát érzik a képviselők is nyilván, hogy ez egy fontos feladat, amire forrásokat kéne teremteni. Sajnos nem sikerült, ezért próbálunk most a földművelési tárcán belül forrásokat keresni erre a bizonyos feladatra. Négypárti egyeztetéssel nyújtjuk be ezt. Sajnálom, bár eredetileg próbálkoztunk azzal is, hogy az MSZP soraiból is megnyerjük, a kormányoldalról a támogatást. Nem sikerült ezt pillanatnyilag tető alá hozni, de a mezőgazdasági bizottságban annak idején ez a javaslatunk támogatásra talált. Tehát azt remélem, hogy a kormányoldal is partner lesz abban, hogy a génbanki hálózathoz szükséges forrásokat megteremtsük.

Még talán annyit, hogy 2010-től várjuk, hogy a LIFE-pályázatban a finanszírozás megteremtődik, de hát meg kell érjék ezek a törzsültetvények és magbankok és génkészletek azt, hogy egyáltalán legyen miről beszélnünk az európai LIFE-pályázatban.

A másik módosító indítványunk, amit szeretnék szóba hozni, az osztatlan közös tulajdonokkal kapcsolatos problémakör. Azt hiszem, közismert talán ebben a körben, hogy körülbelül másfélmillió hektár olyan területünk van, amelyeknek vannak tulajdonosai, de ezek a tulajdonosok nem kerültek birtokon belül, nem tudnak rendelkezni a tulajdonukkal. Azt is mondhatnám, hogy egyfajta alkotmánysértésről van szó, mert nem tud rendelkezni a tulajdonával a tulajdonos, ki kéne mérni ezt a földet. Az a forrás, amit a földművelési tárca erre beállított - 200 millió forint -, ezzel kiszámoltuk, ez körülbelül 50 évig tartana, hogy a tulajdonába helyezzük a tulajdonosokat. Ez egy abszurd helyzet.

A módosító indítványunk, amelyet a Fidesz és az SZDSZ képviselőivel közösen nyújtunk be, arra irányul, hogy próbáljuk megteremteni a forrásait egy gyorsított folyamatnak, birtokba helyezni a tulajdonosokat, hogy részben pályázhassanak a különböző pályázati forrásokra, mert nem tudnak így, másrészt fejleszthessenek ezeken a területeken. Nonszensz, abszurd az a helyzet, hogy nem tudnak rendelkezni a tulajdonosok; több százezer emberről van egyébként szó a másfélmillió hektáron, akik nem tudnak rendelkezni a tulajdonukkal.

A harmadik köre a módosító indítványoknak, amit szóba szeretnék hozni, ez a tanyákon élők helyzetének valamelyes javítása. Elképesztő, milyen mértékben szakad ketté ez a társadalom. Bizonyára képviselőtársaim is jártak tanyás térségekben, az alapvető infrastrukturális alap-életkörülményeket meghatározó feltételek nélkül élnek itt nagyon sokan. Nem tudom, tudják-e, több mint 200 ezren élnek ma tanyán, 60 ezer tanyáról van szó. Azt szokták mondani kormánypárti képviselőtársaim, hogy majd az európai források erre finanszírozást biztosítanak. Hát, én megnéztem az európai forrásokat. Az Új Magyarország vidékfejlesztési programban ugyan van alapvető szolgáltatások fejlesztése és életminőség javítása, de kérem szépen, az a forrás messze nem elégséges ahhoz, hogy itt legalább a minimális feltételeket meg tudjuk teremteni.

Balogh József képviselőtársam öt kis módosító indítványával próbálja részben a tanyai elektromos hálózatnak egy alapmegoldását, a dűlőutak valamelyes javítását, hogy megközelíthető legyen a terület, a falugondnoki hálózat megerősítését, amely segíti ezeket az embereket - falu- és tanyagondnokokról van szó -, a tanyafelújításokat - hatalmas értékek vannak ott, amelyek veszendőbe mennek, hogyha nem foglalkozunk ezzel -, illetve a külterületi kutak, a vízellátás ügyét. Nem mondhatjuk azt, hogy ezek különleges igények lennének manapság, a XXI. században, amit nem tudnánk kielégíteni, és a teljes módosítóindítvány-sor, ez az öt módosító indítvány 1,5 milliárd forintot jelent. (Keller László: Csak!) Megvannak a lábai egyébként, pontosan. Ha valamifajta szolidaritás lenne ebben a társadalomban, akkor onnan igazán finanszírozható lenne ez a minimális igény a tanyán élők minimális feltételeinek a biztosítása érdekében. Tehát ezt az öt módosító indítványt is szíves figyelmükbe ajánlom Balogh József képviselőtársammal, aki egyébként a Tanyákon Élők Egyesületének elnökeként is terjeszti ide ezeket a javaslatait, tehát nyilván pontosan ismeri, hogy mik azok a legszorítóbb gondok, amelyeken valamilyen módon segítenünk kéne. Ez igazán nem az a réteg, akire rá kéne hárítanunk bármiféle válságot, mint amit általában a kormányoldalról hallani szoktunk, hogy mindenkinek viselnie kell a válság terheit. Azt hiszem, hogy ez a réteg igazán megérdemli azt, hogy a minimális társadalmi szolidaritás jegyében a minimális létfeltételeket a tanyán élők számára biztosítsuk.

Még egy dolgot szeretnék szóba hozni, ami szintén a vidéket érinti, és súlyos következményei lesznek a vidék társadalmára, hogyha a folyamatok nem változnak.

(19.00)

Azt gondolom, hogy egyfajta diszkriminációt kéne az iskolákkal kapcsolatban megszüntetni. Nevezetesen egy olyan diszkriminációt, ami azt az iskolát, amely nem társulásban tanítja a gyerekeket - kisgyerekekről van itt szó, tehát nem egyetemi vagy középfokú képzésről -, az körülbelül feleannyi költségvetési forráshoz jut egy diákra vetítve, mint az, aki egyfajta kényszertársulás mentén a központosított iskolába behordott gyerekeket oktatja. Azt gondolom, hogy ez a program pedagógiailag elhibázott, arról nem is beszélve, hogy gazdaságilag sem hoz semmit. Nem tudom, tudják-e, hogy a kistelepüléseken lévő iskolák finanszírozása a teljes közoktatási forráskeretnek nem több mint 3 százalékát jelenti. Tehát nem hoz gazdasági megtakarítást ez a koncentráció. Azért mondom, hogy pedagógiailag elhibázott, mert az a kisgyerek, akit először óvodába visznek, hogy folytassa azt a szocializációs folyamatot, ami a családban indult el, aztán beviszik az általános iskolába, nem szolgáltatást akar igénybe venni, sőt nem is azt vesz igénybe. Az iskola ebben az esetben nem szolgáltatóhely, hanem közösségmegtartó erő. Nem az elektronikus tábla vagy a digitális tábla fogja a megfelelő eredményt hozni, hanem az a szeretetközösség, amiben fölnevelődik a gyerek, ahol elkezdődött a nevelése. Minél távolabb viszem ettől a közösségtől, annál rosszabb hatása lesz az ő személyes fejlődése szempontjából ennek a dolognak.

Ezért úgy gondoljuk, nemcsak pedagógiailag elhibázott és gazdaságilag haszontalan - hadd mondjam még egyszer - az ilyen típusú centralizáció, mert a behordáshoz buszokra és mindenféle normatívára van szükség - hiszen látjuk, kiegészítő normatívákat kénytelen adni azért -, hogy valahogy behordja a gyerekeket. Pedagógiailag azért is elhibázott, mert nemcsak ez a korosztály nem ezt igényli, hanem például a romatársadalom integrációját is nehezen tudom elképzelni, hiszen a helyi iskolába is alig lehet behozni a gyerekeket. Gondolják el, ha majd szállítani kell őket valahova busszal, az teljesen ellehetetleníti ezt a helyzetet.

Nem azt mondom, hogy nem kell az együttműködés, sőt. Félre ne értsék, én a kolhozokban nem hiszek, de a kooperációban igen. A kettő között az a különbség, hogy az egyik valamiféle kényszerre jött létre - lehet, hogy az gazdasági kényszer, mert arra ösztönzik -, a másik meg egy önkéntes társulás. Én az önkéntes társulásokra rábíznám a pénzt, hogy ők döntsék el, az egyes helyeken megtartják-e az alapiskolákat, mindazokkal az előnyökkel, ami a helyi közösségben folyó oktatást jelenti, vagy pedig összeállnak, és közösen hoznak létre iskolát. De ne diszkrimináljam azt, aki önállóan próbálja megtartani a helyi iskoláját! Mert a jelenlegi normatívák szerint kétszer annyit ér a költségvetésnek egy gyerek, ha központosított iskolában képzik, mint ha helyben tanítanák, abban a közösségben, ahol eddig felnőtt. Kérem tisztelettel, gondolják ezt meg. Arra vonatkozik az egyik módosító indítványunk, hogy ezt valamilyen módon teremtsük meg.

S még egy aspektusát hadd emeljem ki ennek a kérdésnek. Nem egyszerűen pedagógiai ügyről, nem egyszerűen gazdasági ügyről van szó, hanem a vidék megtartásáról van szó. Számos tanulmány bizonyítja, hogy azokban a térségekben, ahol megszűnik az iskola - mert az nem egyszerűen csak egy szolgáltató intézmény -, ott szétzilálódik a közösség, onnan elköltöznek a fiatalok, és ott nem lesz gyerek se. Mindig azt szokták mondani, hogy nincs gyerek. De kérdés, hogy mi volt előbb: megszűnt az iskola, és akkor a szülők a gyerekeik érdekében elköltöznek onnan, mert nincs meg semmi feltétel, ő pedig nem akar semmi rosszat a gyerekének. Ki fog ürülni a vidék, és ennek súlyos következményei lesznek a városra is. A vidéki térségek európai chartája mondja - valószínűleg nem véletlenül -, hogy város és vidék közös sorson osztoznak. Mondom még egyszer, számoljanak utána gazdaságilag, ha az integráció és a központokba hordás összes költségét összeadják, drágább rendszerről van szó, mint ha megpróbálnánk helyben, a gyerekek életkori sajátságainak megfelelően, még ha kisebb csoportokban is, megteremteni a helyi oktatás feltételeit, legalább az óvodában és az alsó tagozatban.

Az ezer fő alatti lélekszámú települések száma meghaladja az 1700-at. Ez településeinknek több mint a fele. Katasztrofális következményekkel járhat, ha ezeken az első körben érintett településeken megszűnik az oktatás. A vidék társadalmát, az intézményrendszerünket, a településstruktúránkat ez alapvetően átrendezi. S mondom még egyszer: piaci, gazdasági észérveket ehhez nagyon nehéz találni. Kérem tisztelettel, számoljanak utána, mibe kerül ez a rendszer, és mibe kerülne, ha megpróbálnánk a feltételeket helyben megteremteni.

Itt három módosító indítványt nyújtottunk be. Az egyik tehát ezt a bizonyos helyzetet próbálja kezelni egy belső átcsoportosítással, hogy a térségben ne legyen hendikepelt az a település, amelyik erőfeszítéseket tesz arra, hogy helyben megőrizze a képzését, ez ne jelentsen akkora anyagi hátrányt a számára, mint ha egy központba viszi be a gyerekeit.

Egy kisebb tétellel szeretnénk a kistelepülési közoktatás minőségfejlesztési lehetőségeit megteremteni. Jelzem, olyan forrás áll itt rendelkezésre - érdekes módon van itt pénz a nagy válság ellenére -, hogy külön sora van a Károly Róbert Főiskolának az oktatási tárcánál úgynevezett rekonstrukciós beruházásokra, annál a főiskolánál, amely eddig is milliárdokat emésztett fel, és csont új az egész iskola. Nem tudom, mit akarnak ott felújítani. 105 millió forintot szeretnénk felhasználni a kistelepülési oktatás minőségjavítására. Erre inkább szükség van, mint a Károly Róbert Főiskola rekonstrukciójára, ami most épült.

(Az elnöki széket Lezsák Sándor, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Szeretnénk egy kistelepülési tehetséggondozó programot is indítani 100 milliós tétellel, merthogy a tehetségek ott vannak, függetlenül attól, hogy hova születtek, csak segíteni kell őket, hogy meg tudjanak maradni.

A 452., 453., 454. számú módosító indítványokhoz kérem tisztelettel a segítségüket. S azt remélem, hogy ezek az érvek valamilyen szinten mérlegelhetők a kormányoldal számára, és támogatásra találnak. Annyit talán még megjegyezhetek, egyetértve Herényi Károly képviselő úrral abban, amit a vita első szakaszában elmondott, hogy sokszor olyanok vitatkoznak a kérdésekről, akik nincsenek benne a dologban. A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete, az "Élőlánc a kisiskolákért" és a Magyar Faluszövetség közös javaslatait hoztam ide a parlament elé, kérve tisztelettel a támogatásukat.

Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)

Forrás: parlament.hu