TATAI-TÓTH ANDRÁS (MSZP): Köszönöm szépen a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Szeretném visszautasítani, hogy személyekhez kötődően kerülne be a törvénybe bármilyen javaslat. Azt tudom a vitatott 6. ajánlási ponttal kapcsolatban elmondani, hogy egyre bonyolultabbá válik az élet. A magyar felsőoktatás hagyományait tiszteletben kell tartani, ugyanakkor nem lehet eltekinteni attól, hogy felgyorsult és megváltozott a világ. Lehet valaki kiváló kutató és oktató, akiből aztán rektor lesz, de aki vezetett már intézményt, az tudja, hogy a két feladat két teljesen különböző tudást igényel. Lehet valaki nagyon jó tudós, oktató vagy kutató, ugyanakkor csapnivaló vezető, és nem biztos, hogy a legjobb kutatókból lesznek aztán a legjobb vezetők.

Miről szól ez a javaslat? Ha valaki öt-tíz év alatt szert tett egy tudásra, ami nem azt jelenti, hogy jól tud kutatni és oktatni, hanem azt, hogy jól meg tudja szervezni az oktatók és a kutatók munkakörülményeit, és az adott szenátus kétharmados többséggel úgy dönt, hogy még öt évig igényt tart erre a felkészültségre, akkor legyen meg erre a lehetősége.

Tehát nem szűkíti a lehetőségeket ez a javaslat, hanem bővíti, és a döntést - még egyszer hangsúlyozom - a szenátusnak, az egyetemi autonómiát megtestesítő testületnek a kezébe teszi a törvény, kétharmados döntéshez igazítva. Tehát legyen meg az intézménynek az a jogköre, hogy ha kinevelt tíz év alatt egy jó vezetőt, akkor az a vezető az ő akaratuk alapján még hadd folytassa azt a munkát, amit elkezdett, ha azt jól csinálja.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu