ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! Felhívom figyelmüket, hogy a támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 1. és 7. pontjaiban lévő javaslatok elfogadását.
Most az előterjesztő által támogatott módosító javaslatokról határoz az Országgyűlés. Kérdezem önöket, elfogadják-e azt.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 216 igen szavazattal, 1 nem ellenében, 158 tartózkodás mellett elfogadta.
Most azokról a módosító javaslatokról határozunk, amelyekről a Házszabály értelmében még szavazni lehet.
Az ajánlás 2. pontjában Czerván György és Örvendi László József a törvényjavaslat 3. § d) pontjának módosítását javasolják. Ebben a gazdálkodó szervezet új meghatározását terjesztik elő. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 168 igen szavazattal, 189 nem ellenében, 19 tartózkodás mellett nem fogadta el.
A kiegészítő ajánlás 3. pontjában Lengyel Zoltán a törvényjavaslat 4. § (1) bekezdése a) és b) pontjának elhagyását kezdeményezi. Az alaprendelkezés a kárenyhítő hozzájárulás megfizetésének szabályait tartalmazza. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 14 igen szavazattal, 360 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 4. pontjában Bodó Imre és Czerván György a törvényjavaslat 5. §-ának elhagyását javasolják. Az alaprendelkezés az őstermelőkre tartalmaz szabályokat. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 169 igen szavazattal, 206 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
Az ajánlás 5. pontjában Ángyán József és Czerván György a törvényjavaslat 6. § (1) bekezdése b) pontjának módosításával az alaprendelkezést a szántóra, erdőre és halastóra kívánják alkalmazni. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 170 igen szavazattal, 186 nem ellenében, 20 tartózkodás mellett nem fogadta el.
Az ajánlás 6. pontjában Bodó Imre és Örvendi László József a törvényjavaslat 8. § (5) bekezdésének kiegészítését javasolják azzal, hogy a megjelölt támogatás a következő költségvetési évi támogatásba ne számítson bele. A bizottságok nem támogatják.
Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)
Az Országgyűlés a módosító javaslatot 171 igen szavazattal, 206 nem ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.
A határozathozatalunk végére értünk. Megkérdezem, van-e valakinek tudomása olyan módosító javaslatról, amelyről kellett volna, de nem határozott az Országgyűlés. (Nincs jelentkező.) Nem jelentkezett senki sem. A zárószavazásra a következő ülésünkön kerül sor.
Soron következik a mezőgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseiről szóló 2007. évi XVII. törvény módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala. Az előterjesztést T/6753. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/6753/16. és T/6753/21. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői zárszó a részletes vita végén már elhangzott.
Tisztelt Országgyűlés! Bejelentem, hogy a Fidesz képviselőcsoportja külön szavazást kezdeményezett az ajánlás 4. pontjáról. Felkérem Béki Gabriella jegyző asszonyt, ismertesse azokat a módosító javaslatokat, amelyeket az előterjesztő támogat.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés