DR. HORVÁTH ZSOLT (Fidesz, Veszprém megye, 6. vk.): Köszönöm a szót. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Nagyvázsony község önkormányzata 2008 januárjában nyújtotta be a Közép-dunántúli Regionális Fejlesztési Tanácshoz a "Közoktatási infrastrukturális fejlesztés" kiírásra a "Várnai Zseni Általános Iskola fejlesztése" című pályázatát. A pályázat meghirdetés szerinti célja a közoktatási intézmények beruházásainak célirányos támogatása, a közoktatási reformfolyamatoknak és "a XXI. század iskolája" zászlóshajóprogramnak megfelelően a minőségi oktatás megteremtéséhez szükséges feltételek biztosítása. Az önkormányzat a legjobb tudása szerint készítette el pályázatát, amely az első fordulóban még a támogatottak között szerepelt, de a második fordulóban a szakmai zsűri már nem tartotta támogatásra alkalmasnak. Az eljárásrend szerint a döntésről történő tájékoztatást követően a projektgazda jogosult a projektjavaslatra vonatkozóan az értékelő lapban és a jegyzőkönyvben foglaltakat megismerni.
Tisztelt Államtitkár Úr! A nagyvázsonyi polgármester élt is ezzel a jogával, elment Székesfehérvárra, hogy értesüljön a döntés indokairól. Meglepetésként érte azonban, hogy a helyszínen a saját pályázatával kapcsolatos döntésről, észrevételekről nem kaphatott másolatot, hanem csupán betekintési joga van, és a helyszínen csak olvashat, illetve jegyzetelhet.
Felmerül a kérdés mindenkiben: miért e titkolózás, miért nem sikerül az általános szinten is biztosítani a nyilvánosság elvét, hol van az Európai Unió által is elvárt átláthatóság?
Tisztelt Államtitkár Úr! Elfogadhatatlan, hogy egy pályázó, a település vezetője ne férhessen hozzá, ne kaphasson hiteles másolatot a saját pályázatára vonatkozó döntés indokáról. Ennek megfelelően teszem fel a kérdéseket:
Miért és mi indokolja ezt az eljárást? Mi tiltja ennek a nyilvánosságát? Miért nem viheti magával az érintett a rá vonatkozó észrevételeket? Miért nem érvényesül általánosan a nyilvánosság elve?
Várom megtisztelő válaszát. Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés