ELNÖK: Tisztelt Országgyűlés! A támogatott javaslatok elfogadása kizárja az ajánlás 5., 7., 12., 14., 20., 27. és 32. pontjait, továbbá a kiegészítő ajánlás 4., 5., 10. és 11. pontjait.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott módosító javaslatokat a kiegészítő ajánlás 16. pontja kivételével. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 218 igen szavazattal, 162 tartózkodás mellett elfogadta.

A kiegészítő ajánlás 16. pontjában a gazdasági bizottság a 7. § (3) bekezdését új szabállyal egészíti ki. Ebben az engedély kiadásának további lehetőségét terjeszti elő. Az előterjesztő támogatja, de az SZDSZ kérésére külön döntünk. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 199 igen szavazattal, 20 nem ellenében, 161 tartózkodás mellett fogadta el.

(18.40)

Most azokról a módosító javaslatokról döntünk, amelyekről még szavazni lehet.

Az ajánlás 6. pontjában Bencsik János a 3. § (1) bekezdés felvezető szövegét az életkorra utaló szövegrésszel kívánja kiegészíteni. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 173 igen szavazattal, 206 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 8. pontjában Lakos Imre a 3. § (1) bekezdés a) pontjának kiegészítését javasolja azzal, hogy a gazdátlan fémanyag begyűjtését is engedély nélkül lehessen végezni. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 18 igen szavazattal, 362 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 10. pontjában Bencsik János, valamint Molnár Béla és Latorcai János a 3. § (3) bekezdésének elhagyását kezdeményezik. Az alaprendelkezés írásbeli megállapodás hiánya esetén is lehetővé teszi a közterületre kihelyezett tárgy begyűjtését. A javaslat összefügg a 11. ponttal, így ezekről együtt döntünk. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 171 igen szavazattal, 207 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 15. pontjában Bencsik János és mások, a 16. pontjában Lakos Imre, a kiegészítő ajánlás 12. pontjában pedig a gazdasági bizottság a 4. § (5) bekezdésében a tárolási kötelezettség időtartamát kívánják alternatív módon megváltoztatni. Először a gazdasági bizottság indítványáról döntünk a kiegészítő ajánlás 12. pontja szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 351 igen szavazattal, 28 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Az ajánlás 24. pontjában Herényi Károly a 6. § (2) bekezdésében az engedély kiadásának kizárását tartalmazó szabályt egészíti ki. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 11 igen szavazattal, 369 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 30. pontjában Herényi Károly a 9. § (2) bekezdésében a fémkereskedelmi engedély visszavonásának eseteit egészíti ki. A környezetvédelmi bizottság támogatja, a többi bizottság nem támogatja. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 10 igen szavazattal, 362 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

Az ajánlás 40. pontjában Lakos Imre a 15. § (2) bekezdésében hatálybalépési időpontot módosít. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 16 igen szavazattal, 357 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Az ajánlás 43. pontjában Salamon László és Latorcai János a 16. §-ban a büntető törvénykönyv 316. §-át és 326. §-át minősített esetekkel kívánja kiegészíteni. A bizottságok nem támogatják.

Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 159 igen szavazattal, 219 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül nem fogadta el.

Tisztelt Országgyűlés! Zárószavazásra várhatóan a következő ülésünkön kerül sor.

Soron következik az egyes törvényeknek az uzsoratevékenységgel szembeni fellépést elősegítő módosításáról szóló törvényjavaslat módosító javaslatainak határozathozatala és a zárószavazás. Az előterjesztést T/6854. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig T/6854/9. és 11. számokon kapták kézhez. Emlékeztetem önöket, hogy az előterjesztői válasz már elhangzott.

Tájékoztatom önöket, hogy az előterjesztő az ajánlás 4., valamint a kiegészítő ajánlás 1. és 2. pontjaiban szereplő indítványokat támogatja. Ezek elfogadása kizárja az ajánlás 1. és 2. pontjában szereplő javaslatokat.

Kérdezem önöket, elfogadják-e a támogatott indítványokat. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a támogatott módosító javaslatokat 359 igen szavazattal, 18 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

A támogatott indítványokról történő határozathozatal után még egy javaslatról kell döntenünk. Az ajánlás 3. pontjában Bárándy Gergely a 2. § (2) bekezdésében a büntető törvénykönyv 330/A. § (1) bekezdésének módosításával azt javasolja, hogy az uzsoratevékenység eredmény-bűncselekmény helyett veszélyeztetési bűncselekmény legyen. A bizottságok nem támogatják. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a módosító javaslatot 3 igen szavazattal, 372 nem szavazat ellenében, 1 tartózkodás mellett nem fogadta el.

A múlt héten elfogadott Házszabálytól való eltérésünknek megfelelően most a zárószavazás következik. Kérdezem a tisztelt Országgyűlést, elfogadja-e a T/6854. számú törvényjavaslatot annak imént módosított szövege szerint. Kérem, szavazzanak! (Szavazás.)

Az Országgyűlés a törvényjavaslatot 361 igen szavazattal, 17 nem szavazat ellenében, tartózkodás nélkül elfogadta.

Tisztelt Országgyűlés! Az ülés vezetését átadom Harrach Péter alelnök úrnak. (Szórványos taps a Fidesz soraiból.)

(Az elnöki széket Harrach Péter, az Országgyűlés
alelnöke foglalja el.)

Forrás: parlament.hu