DR. MEDGYASSZAY LÁSZLÓ (KDNP): Elnök Asszony! Tisztelt Ház! A parlament őszi ülésszakának utolsó ülésnapján, adventben, tíz nappal karácsony előtt jó lenne egy megelégedettséget sugárzó napirend előtti felszólalást előadni itt, a tisztelt Házban. Az előttem szólókhoz hasonlóan adhatnék általános értékelést valami szép vagy kevésbé szép ügyről. Hogy ezt nem tehetem, nem rajtam múlik, nem rajtam múlott. Konkrét esetről kell szólnom, de a hozzáértő általános tanulságokat vonhat le belőle.
Ellenzéki létem minden eszközét felhasználva igyekeztem az elmúlt hónapokban elérni, hogy nemzeti kincsünk, a Bábolnai Nemzeti Ménesbirtok sorsa megnyugtatóan alakuljon. A múlt heti mezőgazdasági bizottsági ülés után be kellett látnom, hogy ez nem sikerült, mert a ménes, a gazdaság megvan, de a csőd szélére sodródott. Az említett ülésen a mezőgazdasági bizottság tájékoztatót hallgatott meg Benedek Fülöp úrtól, a Vagyonkezelő Zrt. vezérigazgató-helyettesétől a Ménesbirtok jelen állapotáról. A tájékoztatást követő kérdések, illetve az azokra adott - már amelyikre adott - válaszokból kiderült, hogy a gazdaság pénzügyi helyzete katasztrofális.
A baj ott kezdődött, amikor az április elsejétől kényszerhasznosításba adott 11 ezer hektár megműveléséhez juttatott 800 millió forint tulajdonosi kölcsönből, annak rendeltetésétől eltérően 360 millió forintot máig tisztázatlan körülmények között és okok miatt át kellett adni a Bábolna Zrt. felszámolójának. Ráadásul számla nélkül, így a Ménesbirtok az áfát sem tudja visszaigényelni. További gondot jelentett a CIB Bank december 15-én, azaz ma lejáró 345 millió forintos hitele. Benedek Fülöp úrtól még azt hallottuk, hogy egy kormány-előterjesztés készül a hitel megfizetése érdekében, bízva addig a bank türelmében. Valami történhetett a háttérben, talán a bizottsági nyilvánosság, mert információim szerint két nap múlva, azaz múlt hét pénteken mégiscsak aláírásra került a hitelmeghosszabbítási szerződés, amit egyébként a CIB Bank győri fiókja már november 28-án kezdeményezett. Így 2009. május 31-ig megmenekült a fedezetet jelentő tiszti kaszinó épületegyüttese és Dióspuszta.
Természetesen ennek az ügynek a fejleményei rendkívül fontosak, és várom a megoldást ígérő kormánydöntést. A csőd közeli állapotot a külső beszállító cégekkel szembeni tartozások okozzák. A Ménesbirtok vevő-szállító állományának jelenlegi egyenlege durván mínusz 400 millió forint. Nem kaptunk választ arra, hogyan fajult idáig ez a dolog, ki és miből fogja megfizetni. A legnagyobb hitelező a E.ON, amely 30 napoon túli követeléseit bármikor érvényesítheti, kizárhatja a társaságot a fogyasztásból. Ez beláthatatlan következményekkel járhat az energiaszektor üzletágra, amely normális esetben a napi pénzforgalmat, a likviditást biztosítja. Az ennek a szektornak az értékesítésére irányuló szándékok egyébként a Ménesbirtok ellehetetlenítését eredményezhetik. És hogy ilyen szándék van, azt jelzi, hogy egy újabb értékelést végeztek az energiaszektorral kapcsolatban, amely a piaci értékkel szemben 400 millió forintra taksálja az energiaszektor értékét.
Tisztelt Ház! Ennyi fért az öt percbe, pedig bőven lenne még felsorolnivaló a földhasznosítással kapcsolatos mulasztásokról, takarmány-, terményértékesítési gondokról, valamint további pénzügyi problémákról. Tény, kétségkívül tény, hogy ilyen körülmények között, mint amilyenek az elmúlt évben voltak, lehetetlen egy gazdaságot eredményesen vezetni, eredményesen irányítani. A gazdaság helyzete tehát egyáltalán nem megnyugtató. Ezért nyomatékosan fel kell hívnom a figyelmet arra, ami egyébként természetes, hogy a Ménesbirtok további sorsáért felelősség terheli a gazdaság vezetőjét, a heti jelentések alapján utasítgató Vagyonkezelő Zrt. elnökét és munkatársait, a felügyeletet ellátó Pénzügyminisztériumot és nem utolsósorban akikről eddig kevés szó esett, a vagyontanács elnökét és minden tiszteletreméltó tagját.
Tisztelt Ház! Végül szeretnék köszönetet mondani mindazoknak, akik segítették a Ménesbirtokért végzett képviselői munkámat, az interpellációimat támogató képviselőtársaimnak, beleértve az SZDSZ-frakció tagjait, a szükséges információkat hozzám lelkiismeretesen eljuttatóknak és nem utolsósorban a nyilvánosságot biztosító sajtónak. Továbbra is számítok mindannyiuk segítségére.
Köszönöm, hogy meghallgattak. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés