GÚR NÁNDOR (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Kedves Képviselőtársaim! Hogy miért érdemes megszavazni ezt a törvényt? Három mondatban elmondom.

Az egyik az, hogy munkalehetőséget kínálunk ezen törvény keretei között azon emberek számára, akik eddig kirekesztettek voltak, csak segélyen keresztül élhették az életüket.

A másik az, hogy mindezek mellett a rászorultság elvéhez illesztetten a szolidaritás elvét fenn tudjuk tartani. Magyarul: akik nem munkaképesek, azok nem szorulnak ki a segélyezés rendszeréből, de akik munkaképesek, mindenkinek kínál a rendszer munkát.

A harmadik pedig az, hogy ha valaki ezt a munkalehetőséget nem vállalja el, akkor a korábbiaktól eltérő módon akár a segélyezés rendszerét is el kell hagynia.

Úgyhogy ez a törvény szigorít is, de a szigorítása mellett lehetőséget kínál azoknak az embereknek, akik eddig többségében kirekesztetten élték az életüket. Én ezért kérem, hogy támogassák a törvényt.

Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu