DR. BALSAI ISTVÁN (Fidesz): Köszönöm a szót. Államtitkár úr, ettől féltem, hogy ilyesmiket fog mondani. Még egyszer mondom, a 2005. évi L. törvényről beszélünk, tehát felesleges a Fidesz-kormányra meg 1992-re vonatkozóan bármit is állítani. Ön félrevezeti a képviselőtársait. Akkor nem volt ilyen törvény, tudja? Nem volt olyan törvény, csak 2005-től; úgy tudom, ez már a Gyurcsány-kormány időszaka, amikor az a törvény megszületett, hogy ebben a tárgyban az Országgyűlést nem lehet megkerülni, előzetesen sem, majd utólag is be kell mutatni.
Ön tehát félrevezetett, súlyosan. Arra kérem a képviselőtársaimat, hogy ezt a mellébeszélést ne fogadják el, mert ez egyébként a kérdésre választ nem adott. Szíveskedjék a parlament elutasítani a választ.
Köszönöm szépen, én nem fogadom el. (Taps a Fidesz és a KDNP padsoraiból.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés