CZOMBA SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Asszony! Egyre elkeserítőbb adatok látnak napvilágot a foglalkoztatásról és a munkanélküliség növekedéséről. Ön nemrégiben mégis arról számolt be, hogy 2008 novemberéig javult a foglalkoztatási helyzet Magyarországon, és ha az a fránya világgazdasági válság nem zúdul ránk, már ki tudja, hol tartanánk.
Nézzük a száraz tényeket! A KSH adatai alapján 2008-ban a foglalkoztatottak száma 20-60 ezerrel volt kevesebb, mint 2007 azonos időszakában. Az Állami Foglalkoztatási Szolgálat tavaly október végéig havonta átlagosan 10 ezerrel több álláskeresőt tartott nyilván. Decemberben már 32 ezerrel többen voltak munka nélkül, mint 2007 decemberében. Miről beszél hát, tisztelt miniszter asszony?
Amikor 2008 novemberében jeleztük, hogy százezres nagyságrendben szűnhetnek meg munkahelyek, a kormány riogatással vádolt bennünket. Ön maximum 20-30 ezres leépítést valószínűsített. Ma már minisztertársaival együtt ön is reálisnak tartja a munkanélküliek számának akár 150 ezres növekedését is. Napról napra több ezer munkahely megszűnését jelentik be. Erre a magyar kormány csak annyit tud mondani, hogy még nem vagyunk túl a nehezén.
Talán nem tűnt fel önöknek, de hetedik éve vannak kormányon, hét éve az önök feladata és felelőssége lenne az ország irányítása. Hogyan készültek fel a válság kezelésére? Államtitkárától tudjuk, hogy mintegy 100 milliárd forintot mozdítanak meg a munkahelyek megőrzésére. Ebből mindössze 21,5 milliárd forint felhasználása látható. Hol van a maradék 78,5 milliárd? Mikor, kik és milyen feltétellel juthatnak hozzá? A jelentősebb létszámot foglalkoztató munkáltatók csoportos létszámleépítésének megelőzésére 700 millió forintot szántak, amivel önök szerint 1700-2000 munkahely őrizhető meg. Hol? Egy megyében vagy egy városban?
Mindenhol gond és dráma kíséri a leépítéseket, de ott, ahol az egyetlen nagyfoglalkoztató készül bezárni, egy egész térség sorsa pecsételődhet meg. Így van ez a Beregben, ahol a Berwin Ruhagyár 600 embert, zömében asszonyokat foglalkoztat. Ha a termelés megáll, egy amúgy is kilátástalan helyzetben lévő térség a szociális katasztrófa szélére sodródik.
Tisztelt Miniszter Asszony! A helyzet megoldásért kiált. Minden tétlenül töltött időért, rossz döntésért magyar családok ezrei naponta súlyos árat fizetnek.
Kérdésem tehát ezek után: milyen konkrét intézkedésekkel kívánják segíteni a nehéz helyzetbe jutott munkáltatókat? Ön szerint jól mérték-e fel a várható igényeket, elegendő forrást szántak-e a munkahelyek megőrzésére?
Várom válaszát. (Taps a Fidesz és a KDNP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés